IR23_Ciudan_Lena_2018-06-30_04

Szüléstörténet 85, Léna baba

Hálás szívvel küldöm Neked szüléstörténetünket.

Még jóval azelőtt, hogy lányom megfogant volna, bukkantam rá a hipnobirthing fogalmára a neten, amerikai születésvideókon keresztül. Akkor eldöntöttem, hogy egyszer én is így fogom világra segíteni gyermekemet.

Így vezetett el a sors hozzád és az Örömteli szülés tanfolyamhoz, amelyet konkrét elképzelésekkel kezdtem el. Arra vágytam, hogy kisbabám érkezése békés, szeretettel teli légkörben, hangos szó, fájdalomcsillapítók és orvosi beavatkozás nélkül valósuljon meg. 

A tanfolyam alatt és lányunk születése előtt sokat hallgattam és mantráztam a megerősítő mondatokat, melyekből egy jobban bevésődött, mint a többi: „Bármilyen irányt is vesz a szülésem, készen állok rá.” A szigorú elképzeléseim ellenére a tanfolyamon megértettem, hogy nem szabad ellenállnom, ha a szülés alatt valamit mégsem tudok én irányítani.

Ugyanígy átengedtem kisbabámnak a választás lehetőségét, hogy mikor is szeretne megszületni. Meditációk során bár elmondtam neki, hogy mi mikor szeretnénk érkezését, ugyanakkor hozzátettem: érkezzen az őáltala választott életútjának megfelelő dátumon.

Mikor az általam vágyott dátum – a várandósság 39. hetén túl – eljött, picikém még le se szállt a medencémbe és egy halovány jelét sem mutatta annak, hogy elő szeretne bukkanni. Estére elfogadtam, hogy még várnunk kell rá, mert már neki is van saját elképzelése.

Ugyanakkor aggódtam is, mert a komplikációmentes terhességem legvégén kiderült: sok a magzatvíz, ami miatt lebeg a pici feje.

Majd eljött a szülészorvosom által kiírt nap, melynek reggelére be is hívott CTG-re. A gép már jelzett több összehúzódást, de ezekből semmit nem éreztem meg. Otthon folyamatosan bekeményedett a pocak egész területe, éreztem a hullámzását, és jöttek az övszerű görcsös érzések az alhasamban és a keresztcsontomban. Mosollyal fogadtam őket. Tudtam, hogy végre elindultunk az úton. Napközben még befejeztem a munkám, kora este elmentem vacsorázni a barátnőimmel, végül este tízkor beültem egy kád vízbe relaxálni. Ekkor érzékeltem, hogy távozott a nyákdugó, melyet elsőre magzatvíznek véltem, mert színtelen és folyékony volt.

Éjfél után indultunk a szülészetre, négy-öt perces összehúzódásokkal. Az ügyeletes doktornő bár ép burkot talált, de egy ujjnyi tágulattal és a rendszereződő összehúzódások miatt felvett. Páromat sajnos haza kellett küldenem.

Ezzel már elvesztettem egy fontos vágyamat, ugyanis nem akartam órákig egyedül vajúdni a kórházban. Egész éjszaka három percenként jelentkező, egyre erősödő összehúzódásokkal telt az idő. Folyamatosan hallgattam a meditációkat, melyek segítségével még aludni is tudtam. Hat óra körül már nem lazított el csupán a légzéstechnika, fel kellett keljek, guggolásokkal lazítottam a csípőmet.

Reggel hét körül ért be nagy örömömre a szülésznőm és a szülészorvosom, aki megvizsgált. Picim feje még mindig lebegett a sok vízben. Viszont mehettünk végre a szülőszobába, mert további egy ujjnyit tágult a méhszájam. Kilenc óra előtt burkot repesztettünk, ami óriási megkönnyebbülés volt. Babám végre elkezdhetett lefelé haladni. Ezután ért vissza párom is a kórházba, aki ledöbbent, hogy mennyivel kisebb lett a pocakom. Az összehúzódások erősödtek, CTG után mehettünk is a kádba, hisz mindig is erre vágytam.

Kettesben hagytak bennünket, zenét kapcsoltunk, illatgyertyát gyújtottunk. Kényelmesen elfeküdtem a kádban, még aktívan kommunikáltam. Az összehúzódások kezdetekor jeleztem páromnak, aki ekkor forró vízzel zuhanyozta a pocakomat. Mélyeket és lassan lélegeztem, vizualizálni még kezdetben tudtam, de a „lufis” levegővétel fizikailag nem ment, nem tudtam a levegőt hasba venni az izmok görcsössége miatt.

Nekem úgy tűnt, mintha órák teltek volna így el. Az időérzékelésem lassan elveszett, és ahogy fokozódtak az összehúzódások, én annál mélyebbre kerültem. Érzékeltem a külvilágot, de a szemeim leragadtak és párommal is csak kézjelzésekkel kommunikáltam.

Vizsgálat következett és ezzel a csalódás: feszes a méhszáj, nem enged tovább tágulni. Ekkor szükségessé vált az izomlazítás, de orvosom biztosított arról, hogy ebből babám nem fog érzékelni semmit.

Innentől ágyban és CTG-re kötve voltunk a legtöbbet. Ismét mélyre merültem párommal tartva a kapcsolatot. Most ő jelzett, mikor a gépen látta az összehúzódás jeleit. Ekkor felkészültem, légzést váltottam. Sajnos idővel kiderült, hogy nem volt elég a nospa méhszájlazító hatása, és fájásgyengeség lépett fel. Ismét egy nem kívánt infúzió jött, oxitocinnal. De ez előrelendített minket, a kontrakciók sűrűsödtek, és erősödött a medencémet szétfeszítő erő. A következő 2-2,5 óra kiesett az emlékezetemből. Képek vannak csupán: állva ringatózom párom ölelésébe kapaszkodva, oldalamon fekszem és szülésznőm tartja a lábam a levegőben, újabb orvosi vizsgálat, és az epidurális érzéstelenítés gondolata, ami ennyiben is maradt.

Ismét száguldottunk tovább. Felszegődött a méhszáj. Az ágyban volt a legkényelmesebb, de szülésznőm határozottan kiirányított onnan. Így a gravitáció segítségével ereszkedett le a babám, erősítve a szétfeszítő érzést. Kapaszkodtam az ágyba, térdhajlítással függőleges köröket írtam le a csípőmmel és kilégzéskor mély magánhangzókat zöngettem, miközben szülésznőm vajúdó olajjal masszírozta a derekamat. Ez a mozgás vált be a legjobban. Jött még egy holtpontom, úgy éreztem, nem bírom a testemet tovább tartani. Az égiekhez fordultam segítségért.

Öt óra aktív vajúdás után hirtelen megéreztem, hogy tolni kell. Visszakerültem az ágyba, ami fotellá alakult. Drága szülésznőm és orvosom csípőjére kerültek lábaim, kezemmel párom kezét szorítottam. Egy tolási inger alatt kétszer vettem levegőt és toltam lefelé babám buksiját. Annyira akartam, hogy kint legyen, hogy szülésznőm hiába olajozta a kicsim fejét, nem valósult meg a gátvédelem. Talán ha türelmesebb vagyok. De akkor és ott már semmi nem számított.

Fél óra volt a kitolási szakasz, és lányunk, Léna 14 óra 32 perckor 3470 grammal, 53 centivel és 35 centi fejkörfogattal világra jött. Szépen nyugodtan töltötte meg levegővel tüdejét, sírni nem akart. Egy kis dörzsölgetés hatására megnyugtatásként megmutatta, hogy van nagyobb hangja is, de aztán a mellkasomra helyezték. Önkívületbe kerültünk, sírtunk örömünkben. Apa elvágta a köldökzsinórt, és két órán át csak csodáltuk, ahogy a nagy kék szemeivel fürkészi a kinti világot. Család született.