Szüléstörténet 16, Magyar Lilla, 2012. november

/in /by

A hypnoszülésről két barátnőmtől hallottam, akik kb. egy éve szültek, ezzel a módszerrel, mindketten otthon. Nem mondták, hogy fájdalommentes lett volna, de nagyon jó élményt jelentett számukra második szülésük. Megvettem a könyvet, de éreztem, hogy ennél többre van szükségem. A szülés során a leghasznosabbnak azt a légzéstechnikát találtam, amelyet sokat gyakoroltunk a tanfolyamon, és utána magam otthon is.
A szülés reggel 6-kor a magzatvíz szivárgásával kezdődött. A kórházba vezető negyed órás úton több méh-hullámzásom is volt, de bent a kórházban megritkultak. Ezen nagyon elcsodálkoztam, mert korábbi szüléseimnél nem emlékeztem fájás-szünetekre, és 3-4 órás szülésre készültem az előző szüléseim alapján. De nem lettem türelmetlen, nem siettem sehová. 
A vajúdás során egy gumilabda közepű széken ültem, ebben a pozícióban tudtam legjobban alkalmazni a légzéstechnikát, de az erősebb hullámoknál már így is nehezen ment: egy tanulási folyamat volt, hogy rájöttem: ha a hullám első jelére elkezdek belélegezni, akkor nehezebben zökkenek ki a ritmusból. Az ilyen erősebb hullámok után mondtam a szülésznőnek – aki előzőleg megdicsért, hogy nagyon szépen vajúdok – hogy azért ezeknél már nem nagyon sikerül tartani a légzést. Azt felelte, hogy ez nem látszik kívülről.
Valóban, a vajúdás során végig nyugodt voltam, tudtam, hogy mi történik, hogy mit „tesz” a méhem, és hogy mivel segítek neki.
A relaxációt és a vizualizációt is nagyon jól lehetett alkalmazni, bár könnyebb lett volna, ha a szülés alatt is hallhatom, de sajnos sem a diskman-em, sem a kórházi CD lejátszó nem akarta, hogy Réka hangját halljam. De belül visszaidéztem megnyugtató szavait: „Ha vízben szeretnél vajúdni, de nincs fürdőkádas szoba – semmi gond! Minden úgy lesz jó, ahogy történik. Engedd el a gondokat, csak befelé figyelj!”
A kitolási szakra ért oda az orvos, aki ott és akkor sajnos meggyőzött, hogy nyomjak (a szülésznő mellettem állt, és mondta, hogy „De Ő nem szeretne!”), mert nem hiába érzek nyomásingert, a gyermeknek pedig jobb, ha minél előbb túljut ezen a legszűkebb részen. Így négy fájás alatt bújt ki Kálmán – utólag nem vagyok meggyőződve, hogy tovább tartott volna, ha nem nyomok. A gátsérülést nem úsztam meg („Ezek a gyerekek nem a maga méretei…” – mondta az orvos), de gátmetszésre nem volt szükség.
A három szülésem közül vitathatatlanul ez volt a legjobb, és a szülést követően most éreztem/érzem magam a legjobban. A babáról pedig a szülésznő megjegyezte, hogy nagyon jó állapotban jött a világra, látszott rajta, hogy nagyon jó volt az oxigénellátása a szülés alatt.
Egy kismama, akivel CTG vizsgálaton ismerkedtem meg, a szülés után épp látott minket, ahogy a szülésznő lekísért a szobámba. Találkoztunk az Ő szülése után is, amikor megjegyezte, hogy nem akarta elhinni, hogy épp akkor szültem. Valóban nem éreztem magam kimerültnek, vagy fáradtnak, amit teljesen ennek a feszültségmentes vajúdásnak tudok be.”