Szüléstörténet 221, Szofi baba

A júliusi tanfolyamon jártunk nálad. Azután is rendszeresen gyakoroltam a relaxációt, a légzést, készültünk a szülésre. Bár nem volt mindig egyszerű beépíteni a napi teendők sorába, megérte, mert amint borúsabb gondolataim támadtak, a fejemben hamar elindultak a pozitív visszacsatolások válaszként.

Kislányunk Szofi születése után némi időre szükségem volt mire feldolgoztam a szülésélményt.

Hosszan hezitáltunk, hogy hol szülessen, nagyon tartottam a kórházi körülményektől és a túlkontrollált helyzetektől. Végül az eredeti tervnél maradtunk és a területileg illetékes kórházban született. Az megfogalmazódott bennem, hogy számomra a biztonságot nem a kórházi felszerelés jelenti, hanem az, ha tudhatom, hogy támogató, türelmes közegben lehetek.

A szülés végül 40+5 napon indult meg, éjfél után kicsivel hatalmas erővel elfolyt a magzatvíz, nagyon különleges érzés volt. Megijedtem, de a férjem nagyon higgadt volt, gyorsan beállított a kádba. Láttuk, hogy nem teljesen tiszta a víz, szóval  elindultunk. Szerencsére az összehúzódások is elindultak vele, de a kórházban lassult le a folyamat. Sokáig tartott míg kikérdeztek, a férjem pedig nem jöhetett be velem.

A szülőszobán végre el tudtam mélyülni, sokat segített, hogy éjszaka volt és nyugalom. A szülési tervemet is elfogadták.

Szinte végig labdán ültem vagy álltam, folyamatosan mentek a nyíló virágok a telefonról, csináltam a légzést, próbáltam relaxálni talán 10-15 órát is. Főleg csukva volt a szemem. Használtam a fésűt is, de az csak a vajúdás első szakaszában segített.

Ami kellemetlen volt, hogy sokszor a ctg-n “felejtettek” másfél órára is.Enni szinte semmit nem tudtam, de 4-5 liter citromos vizet megittam, ezért a tippért nagyon hálás vagyok, sima vízből nem tudtam volna ennyit meginni. Érdekes volt, ha a fájás előtt nem simogatott a férjem, akkor már nem tudtam elviselni, ha közben hozzám ér. Viszont egyébként fájdalomcsillapító volt az érintése. Fájdalomcsillapítást nem kaptam, eszembe se jutott közben, a vajúdás nagy része ugyan nagyon fájt, de kontrollálható volt.

A kitolási szak előtt volt egy lassuló, gyengülő szakasz, utólag biztos vagyok benne, hogy ha a testem kapott volna egy kis pihenőt a kitolás előtt, talán el is tudtam volna aludni. Az eddig jól kontrollálható vajúdás itt viszont véget ért, már éreztem, hogy nyomnom kell, de nem volt senki, akit megkérdezhettem, hogy nyomhatok-e. A férjem senkit nem talált a szülészeten, se orvost, se szülésznőt, teljesen egyedül maradtunk.

Szerencsére a kitolási szakaszban maradhattam négykézláb. Végül 18,5 óra után megszületett a baba. Gátmetszés nem volt, ahogy kértem is a szülési tervben, de a repedést nem úsztam meg.

Összességében én nagyon örülök, hogy így alakult, mert kórházi körülményekhez képest keveset háborgattak, ez az első olyan siker az életemben, amit igazán meg tudtam élni. Minél több idő telik el, egyre katartikusabb élménynek élem meg a szülésem. Fogalmam sincs honnan volt ennyi erőm, jelentős részére egyébként nem is emlékszem. Örülök, hogy mindenféle beavatkozás nélkül a babánk olyan tempóban tudott megszületni, ahogy ő szeretett volna és büszke vagyok rá, hogy felkészültünk erre a szülésre/születésre. A temperamentuma most is olyan, mint a születése volt, kényelmes, nyugodt. Egy napos kora óta mosolyog.

A férjemmel egy nagyon intim élmény lett, jól tudott támogatni, ő egyébként is egy higgadt, stabil ember. Egy másik szintre mélyítette a kapcsolatunkat, amire a baba születése után nagy szükség is van, mert ez az időszak nem a párkapcsolat ápolásáról szól.

Az Örömteli szülés szemlélete nélkül nem tudom, hogy alakult volna a szülés, de az biztos, hogy nekem nagy segítség volt az, hogy minden nap tehettem valamit a sikeres szülésélményért és nem csak tétlenül vártam. Biztos vagyok benne, hogy a pozitív programozás is sokat segített. Nagy szeretettel gondolunk rád, hogy hozzásegítettél ehhez az élményhez mindhármónkat.