Sajtó megjelenések

Hogyan legyen örömteli élmény a szülés?

A receptben 10 olyan hasznos hozzávalót találsz, amit Te is könnyen elérhetsz, gyakorolhatsz, hogy szebb élmény legyen a szülés. A cikk megjelent a Babát várunk magazinban, a teljes cikket a 24-25. oldalon találjátok. »»»


A SZERETET ÚTJA BESZÉLGETÉS KUHARCSIK RÉKÁVAL

4b4965_758d6d2139464ce784804d1e43dfe270~mv2A beszélgetés sorozatban olyan embereket mutatok be Nektek, akik izgalmas utat bejárva megtalálták a hivatásukat és munkájuk során másokat segítenek, támogatnak. Beszélgetőpartnereim sikeresek és elismertek a szakmájukban, az idáig vezető út azonban nem volt mindig könnyű számukra. Maguk is a fejlődés és önismeret rögös útját járták és járják a mai napig. Az interjúban megosztják velünk, hogy mit jelent számukra a hivatásuk, mi a küldetésük és hogyan találták meg az utat az őket kiteljesítő munkához. Beszélgetünk önismeretről, tudatosságról és jövőbeli terveikről.

 “A tudatos önfejlődés igénye megváltoztatta az élethez való hozzáállásomat és a jelenlétemet is.”

Vendégem, KUHARCSIK RÉKA Hypnobirthing® szülésfelkészítő, mentáltréner. Rékával a szülésfelkészítő tanfolyamán találkoztunk és hamar kialakult köztünk a kölcsönös szimpátia. Talán ennek az is lehetett az oka, hogy mindketten segítő területen dolgozunk és nagy hittel, lelkesedéssel támogatjuk a hozzánk fordulókat. Réka személyében egy elképesztően tudatos nőt és szakembert ismertem meg, aki szívből segíti az örömteli szülés megélésére az Édesanyákat. Korábbi meditációs tapasztalatomnak és a Rékától tanult vizualizációs gyakorlatoknak köszönhetően nekem is csodaszép szülés-születés élményben volt részem. Ezért mindenképp szerettem volna nektek bemutatni őt. Ismerjétek meg Rékát és a munkáját, fogadjátok szeretettel a beszélgetésünket.

G.B.: Kérlek mutasd be a munkád, a hivatásod és hogy mit jelent ez számodra!

K.R.: Mentálhigiénés szakemberként, szülésfelkészítő tanfolyamokat és csoportos meditációkat tartok várandós anyukáknak és pároknak.

A HypnoBirthing® program egy nagyon sikeres, nemzetközi szülésfelkészítő program, aminek hatását magam is megtapasztaltam.

Tiszta szívvel hiszem a módszer magas szintű preventív erejét a szülési traumák elkerülése tekintetében. Sőt, a felkészülés hozzásegíti az asszonyokat, hogy emlékezzenek arra az ősi, női szülési tudásra, ami minden nőben ott rejlik. A felkészülés alatt az anyák jellemzően lelkileg megnyugszanak, magabiztossá válnak és a megtanult mentál technikákat alkalmazni is tudják a szülésük során. Elsajátítják a nők, hogyan vegyék fel a kapcsolatot a kisbabájukkal már a várandósság alatt és hogyan tudnak öntámogató módon jelen lenni a szülésük során.

Tágabb értelemben véve talán azt is mondhatjuk, hogy egy motivációs tréner vagyok. A nők jelentős része a várandóssága alatt motiválttá válik változni, fejlődni annak érdekében, hogy elkerülje az esetleges szülési traumákat. Ennek a motivációnak hatására olyan mentál technikákat tanulunk, amivel az anyukák a szülés alatt is el tudják csendesíteni az elméjüket, ellazítani a testüket, kapcsolódni tudnak önmagukhoz, kisbabájukhoz és akár az elméjük segítségével gyógyítani a testüket. A program egy hidat képez a felgyorsult, modern világ -és a természet alkotta szülési folyamat igényei között.

G.B.:  Mi hozott erre a pályára? Hogy találtad meg az ide vezető utat? Milyen eredményeket értél el?

K.R.: Tíz évet tanultam gazdasági felsőoktatásban, de már a kezdetekben is tudtam, hogy nem vagyok a helyemen, mégis lelkesen képeztem magam. Volt idő, amikor külföldön dolgoztam, mint nemzetközi adószakértő. Azt is szerettem, de folyamatosan hiányérzetem volt és kerestem az igazi UTat.

Számtalan kudarcra ítélt próbálkozásom volt az évek során, hogy megtaláljam a helyemet. Hol súlyos anyagi veszteségek, hol élhetetlen ötleteim bármi áron való megvalósításának kimerítő küzdelmeivel csaptam magam a földhöz.  Aztán felálltam és fékezhetetlenül próbálkoztam újra és újra.

A saját szüléseim segítettek végre haza találni. Nagyon mélyen és elkötelezetten készültem a gyermekeim világra hozására. Napi szinten meditáltam, vizualizáltam a vágyott szülést és egyetlen pillanatra sem hagytam kibillenteni magam a környezetem által. A szüléseim életem legszebb, legextatikusabb élményeivé lettek. A gyermekeim csendben, békességben, hófehér magzatmázban érkeztek a világra és pontosan tudtam, hogy ez a szép szülés nem csak a vak szerencse adománya, hanem elmém és testem csodás együttműködésének a gyümölcse.

Ekkor kezdtem el aktívabban foglalkozni a test és az elme kapcsolatával. Elvégeztem a KGRE mentálhigiénés szakember képzése mellett számos önismereti kurzust, illetve kb. 700 óra hipnózis és hipnoterápiás képzésen is részt vettem. Végre, igazán élvezetessé vált a tanulás.

Emlékszem, épp egy nyaralás alkalmával is szakirodalmat olvastam a hipnózis és a szülés kapcsolatáról, amikor fény gyúlt a fejemben és szeretet töltötte meg a szívemet. Színtisztán tudtam, hogy most végre, megérkeztem! Mindaz, amit ott leírtak nemcsak átütő erővel hatott rám, hanem a zsigereimben éreztem a bizonyosságot, ezt én már kívülről, belülről ismerem, tudom és megérkeztem. A ma napig végtelen boldogsággal és hálával tölt el a tudat, hogy megtaláltam az utamat, és végre azt az igazi Szolgálatot végezhetem, amivel én a legtöbb jót tehetem az emberekért.

Az a legfőbb vágyam, és a küldetésem, hogy hozzá segítsem a magyar asszonyokat egy gyengédebb, szebb szülésélményhez, ami által a gyermekeiket méltóságteljesen, az öröm hangulatában hozzák a világra.

G.B.: Voltak nehézségek az utadon? Ha igen, akkor hogy küzdöttél meg velük, mi segített Téged?

K.R.: Számtalan nehézség kéri az erőt, néhányuk elég komoly. Rendszer szinten az egyik legkomolyabb kihívás hidat teremteni a rendkívül hospitalizált és medikalizált szülési kultúra és a nők természetes szülés iránti igénye között. A szülő nők esetén az egyik legnagyobb kihívás megmutatni a nőknek gondolataik (pl. félelem) testükre gyakorolt káros hatásait és motiválttá tenni Őket egy mélyebb szintű elköteleződésre és felkészülésre a vágyott szülésük érdekében.

A legnagyobb segítő erő az életemben a hit, a bátorság, a tudatosság és a kitartás. Valahányszor elbizonytalanodom, az vezérel, „aki mer, az nyer!” Tovább kell lépni, menni az úton, és majd jobb lesz. És tényleg mindig jönnek a jobb idők! Volt olyan időszakom, amikor egy fertőzés következményeként annyira legyengült a szervezetem, hogy megérintett a halál is. Akkor nem csak egy egyszerű kiütéssel a padlóra zuhantam, hanem kétségbeesve küzdöttem az életemért. Nagyon tudatos, napi sok óra belső munkával felálltam. Ma már tudom, hogy minden rezzenésnek, ami áthalad az elmémen, vagy megtölti a szívemet, nyoma van. Elkezdtem tudni szeretni önmagam (is).

G.B.: Mi a szerepe az önismeretnek az életben?4b4965_bac85d659a4644638690fa1c75a58f2e~mv2_d_3328_4986_s_4_2

K.R.: Óriási jelentősége van az önismeretnek az életemben. A tudatos önfejlődés igénye megváltoztatta az élethez való hozzáállásomat és a jelenlétemet is.

Az egyik legmarkánsabb változás, hogy amíg régebben minden nehézségem okát a környezetemben láttam, ma már a házam táján (is) keresem ;).

Az életemet mentette meg az a felismerés, amit szintén az önismeret útját járva szereztem, amikor végre megláttam magamban milyen módon és hogyan járulok hozzá én is ahhoz a lelkileg bántalmazó élethez, amiben annyira szenvedtem, és amibe bele is betegedtem.

G.B.: Milyen segítő folyamatokban van saját élményed illetve mit tanultál?

K.R.: Az elsődleges segítő területem a szülésre való felkészítésben testesül meg. Jellemzően édesanyákat és párokat készítek fel a szülésükre és a szülővé válásra. Számos mentálgyakorlatot tanulunk ennek keretében, de tartok még szülésfelkészítő meditációkat is rendszeresen, illetve kísérek édesanyát a szülésük alatt is. Van, akinél kiemelten szükséges a félelmek, vagy a lelki görcsök okának feltárása és oldása, amit egy személyes segítő munkában végzünk. Dolgozom még olyan emberekkel is, akik lelkileg nehéz időszakon mennek át és szükségük van egy kis lelki támogatásra, coachingra. Ezt a munkát is rendkívül szeretem.

G.B.: Kik a Te példaképeid?

K.R.: Minden időszakomban voltak példa értékű Nagyasszonyok az életemben, akik valamiben kiemelkedőek voltak. Ma is folyamatosan tanulok, inspirálódom a környezetemben élő Nagyoktól.

G.B.: Hogyan tudsz tudatosan a jelenben élni? Mi segít Téged, milyen módszereket használsz?

K.R.: Hű, hát ez egy igazán összetett dolog az esetemben. Test, lélek, szellem szinten is tudatosan védem, erősítem magam.

Úgy alakítottam az életemet, hogy ma már olyan dologgal foglalkozom, amiben hiszek, amit szeretek és azt szenvedéllyel teszem.

Fókuszálom a figyelmem és az erőm a céljaim irányába, főleg, a hosszú távú célok a meghatározóak.

A mindennapjaimat áthatja a hála, az ima és a meditáció. Jószerivel mindenért hálát adok az Égieknek, legyen az egy gondolat, intuíció, munka, a szerető társ, vagy bármi.

Olyan emberekkel barátkozom, akik erősítenek és nagyon tudatosan távol tartom magam azoktól, akik gyengíteni próbálnak. Ha konfliktus helyzet adódik, azonnal kihátrálok. Régen sokat konfrontálódtam és rendszeresen megküzdöttem az igazamért. Ma először megkérdezem magamtól: ez megéri neked, hogy zűrzavar támadjon? És jellemzően azonnal tudom a választ és elengedem, hogy harcoskodjak. Az igazi szabadsághoz a békére is szükség van.

Sok éve tudatosan csökkentettem a külső „zajt” is az életemben. Kb. 25 éve nem nézek tévét és megengedem magamnak, hogy a hírek se teljeskörűen jussanak el hozzám.

Nagyon egészségesen táplálkozom, aktívan sportolok. Heti háromszor úszok reggel 6-kor egy profi, triatlonos csapattal. Ennek eredményeképp még mindig annyi idő alatt úszom át a Balatont, mint 20 éves koromban, pedig már jóval több, mint kétszer annyi vagyok. ☺ Ép testben, ép lélek elv.

G.B.: Mire vagy igazán büszke?

K.R.: (Nem vagyok büszke semmire.) Szinte mindent lehetne még jobban csinálni, még tisztábban, szerényebben, nyugodtabban, még többet adni másoknak. Én is erősen úton vagyok. Hálás vagyok az Életnek a tanításokért és legfőképp, hogy mindig volt erőm felállni és tovább menni.

Örömmel tölt el, ha egy a szüléstől nagyon félő édesanya arról számol be a közös felkészülést követően milyen nagyszerű élmény volt gyermeke születése, vagy akár egy korábbi traumatikus szülést megtapasztalt anya él át egy örömteli szülést.

G.B.: Történt-e igazi csoda az életedben?

K.R.: Több is. Talán egyet kiemelek. Volt idő, amikor nagyon mély és fájdalmas megtapasztalásokon kellett átmennem, amiért akkor sajnáltam és mesterien szomatizáltam magam.

Amikor egy nehéz válás után kilúgozva, legyengülve újra kezdtem az életemet és megerősödtem annyira, hogy már társra is vágytam, elkezdtem imádkozni érte. Nagyon, nagyon akartam egy tiszta szívű, érett személyiségű, széleskörűen művelt férfit, aki persze pont egy olyan nőre vágyik, mint én, elfogadó a gyermekekkel és … hosszú lista következett. Részletesen elképzeltem, leírtam mind szellemiségében, lelkében és fizikai mivoltában is azt a férfit, majd, minden nap többször is imádkoztam érte. Elképzeltem, hogy már keresik és úton van felém.

És egy év után megérkezett!!! Nem csak egy új társ érkezett, hanem vele együtt a tiszta szeretet, az önzetlenség oly vágyott minősége. Öröm, boldogság és színtiszta szövetség hatja át a napjainkat. Az igazi kuriózum az egészben, hogy míg én agyon képzem, olvasom, meditálom magam, Ő könnyedén, a beavatott ember bölcsességével és nyugalmával éli az életet. Ez egy igazi csoda.

G.B.: Mit jelent számodra a SZERETET?

K.R.: Hirtelen több aspektusa is eszembe jut a szeretetnek, de talán, amit most a legerősebben érzek ezzel kapcsolatban az a Szívbéli Szolgálat. Legyen szó a munkáról, a családról, vagy a párkapcsolatról. Ha szívből és tudatosan is odafigyelve teszünk a dolgokért jobbá válik a világ.

G.B.: Milyen szakmai terveid vannak? Min munkálkodsz?

K.R.: Szeretném széleskörűen ismertté tenni a Hypnobirthing programot Magyarországon, hogy eljuthasson azokhoz az asszonyokhoz, akik tudatosan szeretnének felkészülni a szülésükre. Szeretnék meditációs hanganyagokat is készíteni.

G.B.: Mit üzensz az önismeret és kiteljesedés útját járó embereknek?

K.R.: Ha elbizonytalanodnának egy pillanatra is önmagukban, vagy a helyzetükben menjenek tovább az úton! Ha fúj, ha esik, ha fáj, csak tegyék minden nap a legjobbjukat, mert biztosak lehetnek benne, hogy minden nehéz idő után jobb jön. Úton lenni jó, élvezzék az Utazást!

G.B.: Köszönöm a beszélgetést!4b4965_69c656b163664fd2b14b8967c864b7bc~mv2_d_5701_3806_s_4_2

Szülés – félelem nélkül

ridikul

Évek óta parázs vita zajlik az otthonszülés és a kórházban levezetett szülés elkötelezett hívei között. Az egyik oldal a stresszmentes, szeretetteljes környezet pozitív hatásait hozza fel érvként, a másik oldal pedig a vészhelyzet esetén azonnali segítséget biztosító…. »»»


Szülés hipnózisban – egy másik út

nlcafe

Hipnózis segítségével állítólag nemcsak a szülést tehetjük örömtelivé és fájdalommentessé, de akár a gátmetszést is elkerülhetjük. Elsőre elég hihetetlennek hangzik. „A hipnózis egy teljesen természetes tudatállapotunk, amelyet nap mint nap megélünk, csak a legtöbbször nem is tudjuk, hogy most éppen ebben a módosult tudatállapotban vagyunk” – mondja Kuharcsik Réka (HTIA) hipnoterapeuta, aki szerint a hipnózis segítségével nemcsak a szülést tehetjük örömtelivé és fájdalommentessé, de akár a gátmetszést is elkerülhetjük. »»»


Hipnoszüléssel a gyorsabb és természetesebb szülésért

harmonetA természetes és örömteli szülés mindenki számára megtanulható, elérhető. A módszer alapjait Kuharcsik Réka, a hipnoszülés módszer magyarországi képviselője ismertette… »»»


Erőszakkal tolták ki az elsőt, fájdalom nélkül szültem a másodikat.

bezzeganya

Hogy hol is kezdődik az én szüléstörténetem… Talán amikor elfolyt a magzatvíz, és 1 óra 20 perccel később a kezemben tarthattam a kisbabámat? Nem, ez már csak mindennek a következménye volt… Talán amikor aznap reggel felébredve éreztem, ahogyan finoman ébredezik a testem is, mintha lassan elkezdene készülődni a nagy eseményre? Nem, igazából ez is már csak a szülésem történetének az utolsó fejezete… Esetleg ott kezdhetném, hogy elmentem a hipnoszülés felkészítő tanfolyamára, de még ez sem az igazi kezdet. Azt hiszem, az én szülésem ott kezdődik, amikor az első kisbabám megszületett. Mert az egészen máshogyan alakult, mint ahogyan én arra készültem. Reggel halvány kontrakciók. Öröm. Jókedvvel eltöltött órák. »»»


Speciális, szülésre kidolgozott technikarendszer

ma

Milyen esélyeik vannak a magyar anyáknak az örömteli, fájdalommentesebb szülés megélésére? Nagy a nyitottság és folyamatosan nő az érdeklődés a hipnoterapeuta szerint hazánkban. Ám Magyarországon az elmúlt évtizedekben a szülő nő számára… »»»


Örömteli szülés

napi_elemozsiaA szülés és születés témaköre mindig is nagy figyelmet kapott. Az elmúlt években szerencsére egyre többen szólalnak fel ennek a csodálatos eseménynek a háborítatlansága és meghittsége mellett. Álláspontok találkoznak vagy feszülnek egymásnak, amikor arról esik szó, hogy otthonszülés vagy kórházi, érzéstelenítővel vagy nélküle, természetesen úton vagy császárral, dúlával vagy anélkül és még sorolhatnánk naphosszat. Amiben azonban szerencsére egyre nagyobb az egyetértés a kismamák, az orvosok és védőnők között is, hogy minden kisbabáját váró anyukának joga van dönteni, hogy miként szeretné világra hozni gyermekét. Amikor megtudjuk a nagy hírt: Kisbabát várunk, az öröm és a meghatottság érzésén túl sok más új érzéssel, kérdéssel és bizonytalansággal találjuk szembe magunkat, főleg, ha első gyermekünk érkezéséről van szó. Megváltozni készül minden a testünkben, lelkünkben és életünkben szinte egyszerre. »»»


Hypnobirthing tested at Tameside General Hospital – BBC News