Szüléstörténet 32, Ádám-Tóth Eszter

A 39. hét közepén, délben, pont a nagyobbikkal játszottunk, amikor elöntött a magzatvíz. Másfél óra múlva indultunk el a kórházba, ahol beérkezvén még csak két ujjnyira voltam kitágulva. Derűs hangulatban voltunk, várakozással telve. Az összehúzódások lassanként érkeztek csak meg. Délután ötkor még mindig csak két ujjnyira voltam kitágulva. A szülészorvos tanácsára kádban folytattuk a várakozást, aminek elég meleg vize volt, így kb fél órát töltöttem el ott, s
ezalatt a fél óra alatt szinte teljesen ki is tágultam. Viszont: a vérnyomásom lement a melegtől, a légzéstechnikám teljesen szétesett, annyira erős hullámok jöttek, s én nem tudtam a hasamba lélegezni, úgyhogy próbáltam \”tudatosan\” lépést tartani a bennem zajló változásokkal. Ahogy visszatértünk a szülőszobába, a lejátszó pont a \”megerősítések szüléshez\” érkezett (pozitív állításokat, szuggeszciókat tartalmazó hanganyag), s hihetetlen volt, de ahogy elkezdődött a megnyugató szöveg, újra nyugodt és összeszedett lettem. Ekkor már a kitolási szakaszhoz érkeztünk, s fél óra alatt meg is volt Zsigi. Érzetek azért voltak, erősek, azonban a pihenők segítettek felkészülni mindig a következő lépésre. Mivel elég nagy méretekkel érkezett (4250 gr) ezért az orvos tanácsára beadtam a derekam és nyomtam is, így is kissé megviselte a szülőcsatornában töltött idő. Jó érzés, hogy természetesen születhetett meg, hogy magamhoz ölelhettem a születését követően: sosem felejtem el az első együtt töltött órákat. Érdekes tapasztalás volt még az is, hogy a szülés után nem éreztem különösen fáradtnak magam, sőt feltöltődtem, így az első perctől a babámmal lehettem együtt. Igazából ez az a része a történetnek, amire nincsenek is szavaim…

Réka hangja, egész lényének megnyugtató kisugárzása ott volt velünk a szüléskor… Köszönünk mindent Ré!