Szüléstörténet 152, Noé baba

Szeretném megköszönni a támogatást és az útmutatót, amit Tőled kaptunk még augusztusban a tanfolyam során.

Megérkezett közénk békésen és – legőszintébb örömömre – természetes úton kisbabánk, Kovács Noé, október 2-án, reggel 8:25-kor.

El szerettem volna mesélni Neked, hogy mennyire csodás élményt jelentett az egész szülés; a vajúdással kezdve a világra érkezésig minden mozzanata. Nem volt bennem egy csepp félelem sem, bár hazudnék, ha azt állítanám, hogy a testemnek nem voltak az ismeretlentől való félelmében ösztönös remegései, de ezeket a megtanult légzéstechnikával és vizualizációval enyhíteni tudtam. Végül sikerült el is engedni a bizonytalanságot.

Noé érkezése majdhogynem nagykönyv szerint zajlott: éjfélkor kezdődtek a fájások, rögtön 10-12 percesek, amik 1 óra elteltével már 7 percessé szaporodtak. Szerencsés vagyok, mert otthon voltunk, így zenével, világítással és illattal meg tudtam teremteni magunknak azt a miliőt, amiben abszolút melegségben és biztonságban érezhettük magunkat. A szivárvány relaxációval és alvó légzés technikát hívtam meditációmhoz elő és elkezdtem a befelé figyelést, ami csodásan ellazított már a vajúdás kezdeti szakaszában is. Nem kellett sokáig várni, további 1 órán belül már 5-6 perces fájások jelezték, lassan itt az idő, indulni kellett itthonról. Ezalatt és végig az úton a kórházba, és már bent is koncentráltam, hogy a lassú légzés technikával és az általam kiválasztott nyíló dália (virág) videóval amennyire csak lehetett, igyekeztem lazítani. Hajnali 3 körül értünk a Szent János Kórházba, amikorra is sikerült az öntámogató gyakorlatoknak köszönhetően annyira segítenem a folyamatot, hogy 3 ujjnyira ki is tágultam minden gond nélkül. Az ügyeletes szülésznőre és orvosomra támaszkodtam, akikkel átbeszéltem a gátvédelem és mesterséges fájdalomcsillapítás-mentes szülésigényem részleteit. Az orvosom amúgy is nagyon kedves és segítőkész volt, szerencsére aznap éppen ő volt a kórházban az ügyeletes, de nem kellett csalódnom az ottani, éjszakai csapatban sem, mert ők is szuperjó fejek voltak.:) Szüléstervet nem vittem, de még az osztályra való adminisztratív folyamat alatt minden óhajomat és elképzelésemet át sikerült beszélni az ottani ügyeletes szülésznővel és egy másik, még gyakorló/tanuló segédjével.

A fájdalom ellenére igyekeztem amennyire csak lehet, tudatosan lazítani, és ha egy kb.statisztikát kellene gyors csinálni, úgy éreztem, hogy 10-ből 7 alkalommal biztosan sikerült is a már begyakorolt légzéssel (lassú légzés) és vizualizációval könnyíteni a feszültségen. Férjem (Gergő) végig mellettem volt, egy pillanatra sem hagyott magamra, és minden légzésnél velem lélegzett, vagy ha kellett, a tanfolyamon tanult páros gyakorlattal segített tovább lazítani. A legdrágább ember, akinek a szeretete, hite és bizalma nélkül nem tudom, képes lettem volna-e végig csinálni ❤. Az biztos, hogy a hála listámra addig a percig is számtalanszor felkerült, de azóta a nap óta – ha lehet – még inkább szeretem és tisztelem, mert kevés olyan férfi van, aki így, ahogy ő Jelen volt, végig tudta volna csinálni, ilyen odaadással és szeretettel.

Végül volt egy műszakváltás, így még egy szülésznőt “elfogyasztottam”, de ha lehet, ő még kedvesebb és odaadóbb volt, mint a társa. És bár a kisfiúnk nem a legkisebb, de nem is legnagyobb baba (56 cm-mel és 3450 grammal született), szükséges volt a gátmetszés, amitől eredetileg olyannyira tartottam. De éreztem, hogy enélkül nem tudna az Édes megérkezni épségben közénk, így természetesen meg kellett lépni, és az orvosom e téren is amennyire csak lehetett, kíméletes és figyelmes volt. Így, 3 hét távlatában azt tudom megosztani, hogy alig érzem a sebet, már a 3.nap után óvatosan, de ülni is tudtam, szóval rendkívül szerencsés vagyok, hogy minden téren jól alakultak a dolgok. 🙂

Köszönöm még egyszer azt, hogy a Te iránymutatásoddal megtanulhattam bízni és támaszkodni a testemre, hogy elhittem, képes vagyok arra, hogy fájdalomcsillapítók nélkül megélhessem ezt a csodát; mert valóban egy nagyon pozitív szülésélményt adott Noé érkezése. 💕