Entries by Réka

Szüléstörténet 246, Félix baba

Szeretném veled megosztani miként zajlott a kisfiam világrajövetele. Először is hálás köszönetem, hogy ennyi munkàt fektetsz a tudásod bővítésére, és nem tudok elég hálás lenni, hogy ezt tanítod édesanyáknak. Történetemhez hozzátartozik, hogy már több éve dolgozom együtt pszichológussal és családállításokra is jártam rendszeresen, hogy a lehető legtöbb eddigi traumámat megdolgozzam és elég jó szülővé válhassak […]

Szüléstörténet 245, Elza baba

Gyermekorvosként, látva már több szülés körüli komplikációból született gyermeket, nagy félelemmel töltött el, hogy az én szülésem körül minden rendben lesz-e. Bár tudtam, hogy amiből én már többet láttam, valójában ritkaságok, és a szülések döntő többsége komplikáció nélkül lezajlik, mégsem tudtam ennyivel megnyugtatni magam. Fel szerettem volna készülni a lehető legjobban a közelgő szülésemre, hogy […]

Szüléstörténet 244, Freja baba

A hypnoszülés tanfolyamnak hála nagyon felkészültnek éreztem magam, naponta gyakoroltam a szivárvány meditációt és hallgattam a megerősítő gondolatokat. Március 1. péntekre voltam kiírva, ekkor már 1 ujjnyira nyitva volt a méhszájam, de jósló fájásokat addig nem éreztem. Az aznapi CTG volt az első, ami már ki tudta mutatni, de szombaton semmi ilyet nem éreztem. Féltem, […]

Szüléstörténet 243, Kornél baba

Február 17-én megszületett a kisfiunk 🙂 Nem voltak hiábavalók a meditációk és a nyíló virág gyakorlatok, mert mire a szüléshez közeledtünk, már 1 szűk ujjnyira nyitva volt a méhszáj, és kicsit rövidült is. Nekem a legnagyobb félelmeim között volt az indított szülés és a mesterséges oxitocin. Mivel utóbbihoz volt szerencsém az első szülésem alatt :/ […]

Szüléstörténet 242, Melitta baba

Szeretném elmesélni a kislányunk Melitta születését és hogy ezt hogy éltük meg a férjemmel együtt – szerintem nagyrészben hála a tanfolyamodnak 🙂 Végül a kislányunk nem fordult be a 39. hétben sem, így ki lettünk írva császármetszésre november 4-ére (ami a 40. terhességi hét eleje lett volna). Őszintén szólva nem mertük vállalni a művi külső megfordítást, mivel […]

Szüléstörténet 241, Andris baba

Először is szeretnénk köszönetet mondani a tanfolyam szuper felépítéséért és érthető továbbításáért. A mi szülésünk délután 17-kor kezdődött. Itt indultak el a rendszertelen fájásaim bár akkor még nem voltam tisztában vele, hogy elkezdődött. Hallgattam a meditációt és labdára is ültem. Másnap reggel amúgy is mennünk kellett a kórházba CTG vizsgálatra. Itt már naponta jártunk 40+2 napnál […]

Szüléstörténet 240, Zsigmond baba

Júliusban voltunk nálad szülésfelkészítő tanfolyamon, és csak köszönetet szeretnék mondani az ott tanultakért. 🙂 Gondoltam, megírom neked, hogy is alakultak nálunk a dolgok :). Kisbabánk augusztus 27-én született meg, és egy, minden különösebb beavatkozástól mentes (egy burokrepesztés volt csupán), fájdalomcsillapítás nélküli, szép szülésem volt, és biztos vagyok benne, hogy ez részben a nálad tanultaknak köszönhető. […]

Szüléstörténet 239, André baba

Nem volt számomra kérdés, hogy részt vegyek Réka tanfolyamján mivel a gondolkodásom, életvitelem hasonló elveken alapul. Hiszek a természet erejében, hogy minden ki van találva és meg kell próbálni hangolódni a természethez, természetes erőkhöz. De ez nem azt jelenti, hogy a végletekig ragaszkodni kell valamihez, legyen ez bármi.. hiszen az élet tele van kiszámíthatatlan kihívásokkal […]

Szüléstörténet 238, Leó baba

Első gyerekes kismamaként nagyon vártam a tanfolyamot, amit igaz, eléggé a várandósság végére sikerült beütemeznem, de nagyon hasznosnak találtam. Tetszett, ahogy témakörök szerint rendszereztük a lényeges tudnivalókat. Alap dolgokkal valamilyen szinten tisztában voltam, de úgy éreztem, hogy minden témánál tovább is bővül a tudásom, megértésem. Sokat segített a tanfolyam, hogy tudatosabban tudjak készülni a szülésre, […]

Szüléstörténet 237, Leó baba

A tanfolyam után rendszeresen gyakoroltam minden nap és a szerdai meditációkon is amikor tudtam részt vettem. Voltak nehéz helyzetek és nem ment simán minden a 15 óra alatt. Hála volt mibe kapaszkodnom és rengeteg eszközöm, amibe neked köszönhetően tudtam kapaszkodni és pozitívan szépen megélni a szülést. Hajnalban elfolyt a magzatvizem és 11-én 17:39-kor meg is született […]