Szüléstörténet 242, Melitta baba

Szeretném elmesélni a kislányunk Melitta születését és hogy ezt hogy éltük meg a férjemmel együtt – szerintem nagyrészben hála a tanfolyamodnak 🙂

Végül a kislányunk nem fordult be a 39. hétben sem, így ki lettünk írva császármetszésre november 4-ére (ami a 40. terhességi hét eleje lett volna). Őszintén szólva nem mertük vállalni a művi külső megfordítást, mivel egyszer sem volt fejfekvésű, így egyfajta sorsszerűnek éreztük, ha a napi spinning babies torna és gyakorlatok ellenére sem fordul be időben. Tehát, türelmesen vártuk a kiírt dátum eljövetelét, közben minden nap gyakoroltam a lassú légzést és a szivárvány meditáció gyakorlatait – reménykedve abban, hogy utolsó pillanatban még máshogy alakul, és mehet egy természetes szülés.

Végül november 2-án távozott a nyákdugó. Lett egy enyhe és konstans alhasi fájdalmam a délutáni órákban, amely kicsit fokozódott, de nem volt vészes, így nyugodt lélekkel készülődtem és csinosítottam a házat, hogy amikor hétfőn megszületik a kisasszony, akkor utána ne kelljen pár hétig foglalkozni a nagyobb takarítással. Olyan délután 5 óra körül kicsit idegesítőbbé vált a fájdalom, és néha egy kis periodicitás is lett benne. Bettem egy lazító, gyertyafényes forró fürdőt, hátha elmúlik tőle. Nos, nem múltak el a fájások, inkább erősödtek, de nem rendeződtek.

Megpróbáltam a meleg víz után pihenni kicsit, de elfolyt (pontosabban elömlött) a magzatvíz, és reálissá vált, hogy ezek a fájások nem csak jóslók voltak. Mivel a választott orvosom külföldön volt, felhívtuk a szülésznőnket, hogy akkor szerintem szülni fogunk, és mi legyen a teendő, mert a baba még mindig farfekvésű (ezt biztosan éreztem, ugyanis kitapintható volt a feje a bordáim mellett).

Tanácsra, 15 perc fekvő pihenés után elindultunk a kórházba, ami szerencse is volt, mert a fájások rapidan gyorsultak, és mire 35 perc után beértünk a kórházba, már 1-2 percenként jöttek, és nagyjából 1 percig tartottak. Bent már az első vizsgálatnál kiderült, hogy kb. 4 ujjnyira van kitágulva a méhszáj, így ha farfekvésű lett volna tényleg a babánk, akkor meg is szülhettem volna természetesen is (ugyanis nagyon intenzívek voltak az összehúzódások és maga a baba kellően picike volt – csupán 47 cm és 2,83 kg), ám egyben az is kiderült, hogy ő lábbal előre szeretne kijönni, sőt mindkét lábfeje már kint volt a hüvelyben, így egy nagyjából 15-20 perces előkészítés után be is toltak a műtőbe császárra (a lábfekvés a természetes szülés szempontjából kontraindikációnak számít).

Nos, őszintén szólva azt kell mondjam, hogy addig, amíg el nem folyt a magzatvíz jelentős része, nem volt durva a fájdalom, ám, amint megtörtént, eléggé erősek voltak a fájások ahhoz, hogy a begyakorolt légzőgyakorlatok és a meditáció segítettek elviselni az autós utat, és a császár érzéstelenítéséig eltelt időt. Szerencsére úgy gondolom, hogy higgadt is csak amiatt tudtam maradni, mert a légzésre koncentráltam jobban, ugyanis a fájások rapid emelkedése mind fájdalom szinten, mind gyakoriságban igazán ijesztően hatott ahhoz képest, mint amire első szülésnél számítottam.

Maga a császármetszés már könnyen ment, ott már az idegességem is kissé oldódott, mert végig ott volt velem a férjem, és sok támogatást kaptam. Próbált végig segíteni a vajúdás alatt is, szépen reagált attól függően, hogy milyen jelzéseket adtam, például tudott vezetni is a fájások alatt (neki is sok önbizalmat adott a tanfolyam, hogy milyen lehetőségei vannak ebben a helyzetben).

A baba viszonylag gyorsan kikerült a műtét során (20:36-kor), és egyből a hasamra fektették. Megvárták a köldökzsinór pulzálásának a végét, és csak ekkor vágták el, majd tették fentebb, a mellkasomra úgy, hogy a takaró paraván elé kerüljön, így mindketten lássuk őt. Itt maradhatott kb 10 percig, aztán a friss apukával elmentek a szobánkba és nála votl “szőrön”, amíg engem összefoltoztak.

Amikor engem is vissza lehetett vinni a szobába, egyből megpróbáltam szoptatni és végig a mellkasomon lehetett, amíg el nem aludt (ez nagyjából 3 óra volt), aztán mellettünk volt egy kis babaöbölben a következő 4 napban. Mivel mi egy családi szobát kértünk, így a férjem is végig bent volt velem mind a 3+1 napon a kórházban (Duna Medical), így felváltva tudtunk a picivel direkt kötődést kialakítani és nyugodt közegben megtanulni minden alap csecsemő ellátási teendőt.

Összességében nagyon hálásak vagyunk, hogy elmentünk hozzád, és lélekben fel tudtunk valamennyire készülni a szülésre, hogy nem a félelem uralkodott el rajtunk, hanem a várakozással teli öröm, hogy mindjárt láthatjuk a lányunkat. Nekem még a fájdalmak között is az lebegett a szemem előtt, hogy mindjárt a karomban tarthatom és ez egy tényleg egy valódi ünnepnap lett a számunkra 🙂

Szóval mindketten őszintén köszönjük a hozzáállásbeli változást, amelyet a tanfolyamod segítségével elértünk 🙂