Bejegyzések tőle Réka

Szüléstörténet 219, Viktor baba

Ma megszületett a kisfiam Hajnal 4-kor elfolyt a magzatviz, délelőtt kicsivel 10 òra előtt pedig megérkezett a fiatal ùr 3880 kgmal és 50 cmrel mindenféle fájdalomcsillapìtás nélkül. Iszonyatosan büszke vagyok arra, amit kibìrt a testem és arra, hogy mentálisan mekkora erő kifejtésére voltam képes, részben Neked és a hypnobirthnek köszönhetően A kocsiban a kòrház felé […]

Szüléstörténet 218, Rozina baba

A májusi személyes tanfolyamon vettünk részt, amit utólag is hálásan köszönünk! A Tőled megszerzett tudás és sok relaxációs gyakorlás àltal a szülésem egy valódi élmèny volt!  Ha nem sajátítjuk el az a Tőled tanultakat, akkor nem így történik minden.  A férjem pedig egy sziklaként támogatott engem. Kislànyunk aug. 7-én a Jahn Ferenc kórhàzban világra jött! […]

Szüléstörténet 217, Csani baba

Hálásan köszönjük, hogy ezt a hivatást választottad, mert elmondhatatlan segítséget nyújtasz! ❤ 🙏 A szülés nem úgy sikerült, ahogy terveztem, de úgy, ahogy kívántam! 😊 Pozitív szülésem volt, s ezért örökké hálásak leszünk Neked! 🤗 🙏 Éjjel 2 körül arra ébredtem, hogy elfolyt a magzatvíz, ami először annyira megrémisztett, hogy egész testemben remegni kezdtem. 😱 Férjem megnyugtatott, hogy minden rendben van, s ügyes […]

Szüléstörténet 216, Adél baba

Férjemmel együtt vettünk részt az Örömteli szülés tanfolyamon. Sokat adott, amit ott tanultunk és gyakoroltunk. Rendszeresen relaxáltam, hallgattam a szivárvány meditációt és a megerősítéseket is. Minden délutáni alvás előtt a szivárvány meditációt hallgattam, illetve amikor úgy jött ki a lépés, akkor mindig meghallgattam. Nagyon szeretem a hangod. 😊 A szüléskor semmi sem az “eltervezettek” szerint alakult, […]

Szüléstörténet 215, Remény baba

Egy kis időre szükségem volt, hogy összeszedjem a gondolataimat és leüljek megírni neked ezt a levelet. Összességében, semmi sem úgy történt, ahogy elképzeltem. Köszönöm szépen, hogy a terminus túllépést követően beszéltünk telefonon február 2-án és február 3-án. Az általad javasolt méhszáj megnyílásának vizualizációja meghozta a kívánt hatást és legalább a ballon felhelyezést megúsztam. Most pedig […]

Szüléstörténet 214, Bori baba

Szeretném megosztani veled a mi csodálatos és hihetetlenül pozitív szülés történetünket, amihez rengeteg segítséget kaptam a tanfolyamodon. Az Örömteli Szülés tanfolyamról már jóval a várandósságom előtt olvastam, és eldöntöttem, ha egyszer ránk kerül a sor gyermekáldás terén, biztosan részt fogok venni rajta. 2022 augusztus elejére vártuk a kisbabánkat, én pedig végül a júniusi kurzusra jelentkeztem […]

Szüléstörténet 213, Nilla baba

Megszületett a kisbabám és szerettem volna megköszönni neked a tanultakat. Mindent tudtam hasznosítani a szülés alatt és azt érzem, teljesen felkészülten mentem szülni, illetve az első hat hétre is felkészültem. Tényleg nagyon hasznos volt a tanfolyam, mert 4060 grammal és 59 centivel született a kislányom természetesen úton. Onnan, hogy bekerültem szülőszobára 3,5 óra alatt született […]

Szüléstörténet 212, Eliza baba

Júliusban vettunk reszt az Örömteli szülés tanfolyamon a ferjemmel egyutt. Minden nap meditaltam onnantol kezdve es a megerosito mondatokat is hallgattam. Eljutottam arra a szintre, hogy barki kerdezte, mondtam hogy egyaltalan nem felek a szulestol. Elso baba, igy nem tudtam mire szamitsak majd, de a tanfolyamon olyan tudast szedtunk ossze, hogy teljesen felkeszultnek ereztem magam. […]

Szüléstörténet 211, Vince baba

Mindenekelőtt őszintén szeretném megköszönni a sok-sok hasznos és hasznosítható (!) információt, amelyeket megosztottál velem/velünk az Örömteli szülés tanfolyamon. Sokat gyakoroltam, tudatosan készültem a szülésre. A nagy napon számos helyzetben voltál támaszom, olykor észrevétlenül, utólag felismert módon. Kisfiam, Vince születésének napja egészen pontosan 36 hetes 1 napos korában volt, amikor úgy döntött, hogy vágjunk bele. A […]

Szüléstörténet 210, Ákos baba

Még 2021 nyarán vettem részt az örömteli szülés tanfolyamon, ami életem egyik legjobb döntése volt. Aztán minden nap szorgalmasan gyakoroltam a meditációkat és kapcsolódtam a babámhoz. Én és a párom is a mai napig jó szívvel emlékszünk vissza és biztosak vagyunk benne, hogy a felkészülés valóban hozzásegített ahhoz, hogy tényleg egy örömteli szülésben lehessen részem. […]