Szüléstörténet 228, Ákos baba

Mikor megtudtuk, hogy kisbabát várunk a földöntúli boldogság mellett belém kúszott a félelem. Félelem a fájdalomtól, a szülés fájdalmától.

Rettegtem a szüléstől, mindenhonnan csak a negatív szülés élményeket hallottam…”annyira fáj majd bele pusztulsz”….”biztos nem akarok még egy gyereket, elég volt egyet megszülni”…stb.
Ezek után csak az foglalkoztatott, hogy miért így teremtette Isten a világ legcsodálatosabb élményét, a születést, hogy miért kell ilyen kínokat átélnie a nőknek…?

Nos így megélve már nyugodt szívvel állítom, hogy nem kell!

Könyveket olvastam a témában, utánajártam, tapasztalatokat gyűjtöttem, hogyan lehet úgy szülni, hogy az pozitív élmény legyen.

Azt tudni kell, hogy nagyon alacsony a fizikai fájdalomküszöböm…. még egy sima fogkőleszedést is remegő nyakkal befeszülve éltem meg sokáig.
Hasi műtétem is volt gyerekkoromba így a császármetszéstől eleve rettegtem a rossz emlékek miatt.
Úgy éreztem, hogy megoldást kell találnom arra, hogyan kerekedjek felül a fájdalomtól való félelmeimen.

Az első olvasmány amit elolvastam a Lelki köldökzsinór című könyv volt, aminek kapcsán eljutottam a kapcsolatanalízis módszeréig, így egy kalandos utazás vette kezdetét, amiben a kisbabám és én hetente mély kapcsolódásokat éltünk meg egymással Nagy-Kalmár Szilvia pszichológus segítségével, így kölcsönösen készültünk a babámmal a születésére.

A második könyv amit találtam a Szülés, ahol én irányítok volt, ami elvezetett a Hypnobirthing módszerhez, így találtam rá Kuharcsik Réka tanfolyamára, amivel olyan meditációs technikákat sajátítottam el, ami ellazulásra, elengedésre, a szülés folyamatába való tudatos beleengedésre késztetett és megtanultam, hogy a szelíd és pozitív szülésélmény a megengedésen alapszik. Átadom magam a testemnek, mert az tudja a dolgát. Mindezt spirituális megközelítésben.

Mindeközben sikerült a 20.terhességi héten megtalálni azt a csapatot a szülésemhez akiknél az első perctől kezdve azt éreztem, hogy biztonságban leszünk. A Szülni jó! csapatot, Dr. Dékány Ágnes és Bogár Boglárka szülésznőt választottuk, hogy az ő segítségükkel átélhessük ezt a csodát.

Minden segítő akikkel körülvettem magam azt közvetítette felém, hogy adjam át magam a testem erejének, és bízzak, higgyek benne, hogy nő vagyok és igenis tudok szülni, hogy bármennyire hitetik el velünk a medikalizált szülésekkel, hogy kockázatos a természetes szülés, nem így van és igenis képesek vagyunk rá.
Mindenképpen nő orvost szerettem volna, számomra csak egy nő lehet hiteles ebben a megélésben, aki maga is átélte, megtapasztalta ezt.

Mikor már fejben azt éreztem, hogy felkészültem arra amire nem lehet felkészülni és lesz ami lesz végig fogom csinálni és elhittem, hogy képes vagyok rá, akkor a 36. héten az ultrahangon azt mondták a kisfiam farfekvéses és így nem szülhetem meg természetes úton.

Egy hétvége erejéig minden amire felkészültem, amiért küzdöttem a félelmeimmel úgy látszott, hogy nem valósulhat meg. Első babát nem engednek így megszülni.

Normális kórházi körülmények között ez egyenes és biztos út a császármetszés irányába.
De nem az én orvosomnál.
Ági javasolta, hogy próbáljuk meg a külső magzatfordítást, hogy meglegyen az esély a természetes szülésre.
Mennyire örülök, hogy abban a helyzetben is felülkerekedtem a félelmeimen és belevágtunk. És a fájdalommentes 2 perces művelet sikerrel zárult, Ákos babám a célegyenesbe került a 38. héten fejjel lefelé kis külső segítséggel 🙂

Onnantól kezdve már tényleg azt éreztem, hogy semmitől sem félek, jöhet bármi…türelmetlenül vártam a kiírt időpontot június 5-ét.

De a mi babánk csak nem akart elindulni.
Az ultrahangon már a méhlepény nem volt megfelelő így Ágival megbeszéltük, hogy indítani kell mielőbb. Még várhattunk volna egy hetet, de mi akkor úgy döntöttünk ha már így is úgyis segíteni kell a babámat a születésében, akkor szülessen meg a házassági évfordulónk napján 2020.06.09-én.
Ezért időpontot egyeztettünk 06.08-án este 21 órára, hogy befekszem a kórházba. Az eredeti terv az volt, hogy még aznap este felhelyeznek egy ballont éjszakára ami tágítja a méhszájat, majd másnap burokrepesztés és a többi szokásos eljárás.
Újabb félelem költözött belém, nem akartam, hogy a babám ne önszántából induljon útnak, hogy ebben is beavatkozásra legyen szükség. Egész hétvégén azért imádkoztam, hogy elinduljon magától, de nem tette.
Elengedtem ezt a dolgot hétfőre és beletörődtem, hogy ennek így kell lennie, ezt is végig csinálom őérte és másnap már a karomban tarthatom.
Teljesen belazultam, egész nap készültem lelkileg, hogy másnap végre megtörténik az amitől nagyon féltem.
Délután kisebb menstruáció szerű görcseim voltak, amik este 19 órára 20 percekre rendszereződtek. Hívtam is Bogit, hogy lehet lesz itt valami,és megbeszéltük, így is úgyis megyünk be este 21 órára.

Felértünk Pestre a kórházba, Bogi megvizsgált és mondta, hogy már 1 centire nyitva vagyok, CTG rendben volt, úgyhogy menjünk foglaljuk el a szobát, most épp folyamatban van egy másik szülés, úgyhogy várjunk, később megkapom a ballont.

21:30-kor elfoglaltuk a családi szobánkat Csabival, ledőltem az ágyra. Mint ahogy ilyenkor minden várandós nőnek, nekem is már 10 percenként pisilni kellett járnom, így hirtelen felültem és egy nagy pukkanás után elfolyt a magzatvizem.
Ákos babám meglepett minket és miután minden előző elvárásunkat elengedtünk ő beindította magától ezt a “szüli-bulit” 🙂 Egyből 5 percesekkel kezdtünk, amiknél még képben voltam, de fél óra elteltével már 2 percenként jöttek a “fájások”…Azért írom zárójelben, mert amint megéreztem az első igazi “fájást” nem éreztem fájdalomnak. Ez egy hatalmas erő, energia, ami nem tudom honnan jön belőlünk, de jön, nem tehetsz ellene semmit a legtöbb amit tehetsz, hogy hagyod magad had vigyen.

És a Rékától tanult meditációs technikáknak köszönhetően olyan mélyre merültem a kontrakciók alatt, hogy azokban a pillanatokban kiléptem a valóságból és hihetetlen képekkel a szemem előtt vajúdtam.
Pedig semmilyen bódító, fájdalomcsillapító szert nem kaptam.

A férjem segített tartani a fókuszt, hogy lélegezzek, és én csak mélyebbre mélyebbre mentem és hagytam, hogy a testem tegye a dolgát.
Amire teremtettünk. Amit tudunk.
Ezzel a hittel csináltam végig azt a 8 órát amíg megszületett a fiúnk.

Nagyon fáradt voltam már reggelre, volt olyan pont amikor azt éreztem nem tudom megszülni a babám. Nincs erőm nyomni…fizikailag elfogytam. Azt éreztem, hogy menni fogunk mégiscsak a műtőbe, mert a lábaimat nem tudtam megtartani annyira elfáradtam. Már hajnali 3-kor elkezdődött a kitolási szakasz, addigra teljesen kinyíltam, és reggel 5-ig küzdöttem, de nem sikerült kinyomni a babám.
Ági és Bogi mentálisan igyekeztek átsegíteni ezen a holtponton, de sajnos nem volt elég. Fizikailag fogytam el. És rettegtem minden orvosi beavatkozástól, de akkor Ági felajánlotta az oxitocint. Amiről rengeteg rosszat hallani, ha nem megfelelő körülmények között használják az orvosok és siettetik vele a szülés természetes folyamatát mérhetetlen fájdalmakat okozva ezzel az édesanyáknak. Ági viszont azt vallja, hogy az oxitocin áldás tud lenni amikor megreked a szülés természetes folyamata és egy helyben topogunk. És velem pont ez történt, nekem megváltás volt…bíztam benne, tudtam, hogy a legjobbat akarja nekünk és bíztatott, hogy meg fogom tudni szülni ezt a babát. És így is lett. 5 órakor bekötötték az oxit újra visszaköltözött belém ez az erő, majd 5.27 perckor megszületett a mi első csodánk Németh Ákos 57 centivel és 4150 grammal…ezek a méretek azért magyarázattal szolgálnak a hosszú kitolási szakaszra.

Édes kis drágánk természetes úton, háborítatlanul született meg a napfelkeltében. Fantasztikus spirituális élmény volt a vajúdás és elképesztő fizikai munka a kitolás. A tágulási szakaszt tapasztalatom szerint a lélek ereje irányítja, míg a kitolást a fizikai erő és a tudatos jelenlét.

Kívánom minden nőnek, hogy hasonlóan pozitív élményként élhesse meg a szülését, és tényleg azt tanácsolom, hogy válasszatok magatoknak olyan segítőket és körülményeket a szüléshez, amikben 100%-ig megbíztok és biztonságban érzitek magatokat.
Köszönöm, hogy elolvastátok és nagyon köszönöm minden segítőmnek akik valamilyen formában velem voltak ezen az úton.
Mindenkinek szeretettel ajánlom őket.

Köszönöm a férjemnek, hogy végig mellettem volt, hogy lelkileg és fizikailag is tartott engem végig, hogy együtt élhettük meg ezt és egy családdá válhattunk örökre 🥰