Szüléstörténet 22, Sarka Andrea, 2012. december

Amikor egyre közeledett szülésem november végére „kitűzött” időpontja, egyre inkább tudatosodott bennem az, hogy ezt az élményt – amit talán csak egyszer fogok átélni ebben az életben – szeretném minél teljesebben megélni, és nem utolsósorban babám és önmagam számára is minél könnyebbé, gördülékenyebbé tenni. Mint a legtöbb először szülő kismamában, bennem is sok bizonytalanság, aggodalom és kétely volt azzal kapcsolatban, hogyan zajlik majd le az a néhány óra.
Várandósságom elejétől kezdve próbáltam kommunikálni a kisbabámmal, ami többé-kevésbé sikerült is, és különleges, szép összekapcsolódásokat éltem meg, de csak a harmadik trimeszterben kezdtem a szüléssel, a dolog fizikai részével is foglalkozni. 2012 októberében vettem részt Réka hipnoszülés tanfolyamán, amely megerősített abban, hogy igenis bízhatok a saját testemben, amely „tudja a dolgát”, és ha fájdalommentes szülés nem is létezik, de jórészt rajtunk múlik, mennyire könnyítjük meg azt a magunk számára. Ami leginkább megmaradt bennem, az a foglalkozások kellemes, meghitt hangulata, az egymásra való tökéletes odafigyelés, és a Rékából áradó belső erő és elhivatottság volt – azt hiszem, ezt másképp nem is lehet csinálni. Bár már a 8. hónapban jártam, a tanfolyam és a könyv elolvasása után elkezdtem a gyakorlatokat: minden napot a szivárvány-relaxáció meghallgatásával indítottam, ami kellemes, nyugodt magabiztossággal töltött fel egész napra. Ezt egészítettem ki intimtornával, gátmasszázzsal, homeopátiás szerekkel – megnyugtatott, hogy megteszek mindent, ami rajtam múlik.

Eredetileg november 27-re voltam kiírva, de sejtettem, hogy később fog érkezni a babám, mivel napra pontosan tudtam a fogantatása időpontját. Aztán az általam számított nap is elérkezett, de semmi nem történt…Viccelődtünk, hogy majd a Mikulás hozza a gyermeket, és messziről jön, azért késik  December 6-án, egy kellemes, hosszú erdei séta után aztán tényleg elkezdődtek az érzetek, melyek kezdetben csak enyhe menstruáció-szerű érzésre hasonlítottak, viszont egyre gyorsabban követték egymást. Estefelé egy kád meleg vízben próbáltam ellazulni, hallgatni a megerősítéseket és gyakorolni a légzéstechnikát, amit a tanfolyamon tanultam, és örömmel tapasztaltam, hogy valóban könnyebb volt elviselni az összehúzódásokat, melyek egyre erősebbek lettek. Beindult egy folyamat, ami teljesen természetesen, magától értetődően zajlott, és bár valamelyest én voltam az, aki irányított, azt éreztem, hogy egy nálamnál sokkal hatalmasabb erő működik itt, ami gondoskodik arról, hogy minden rendben haladjon a maga útján. Éjszaka 3-kor mentünk be a kórházba a párommal, aki mindvégig mellettem volt és jelenlétével, biztatásával, masszázzsal nagyon sokat segített. Bár állami kórházban szültem, ráadásul olyan helyen, ami nem az alternatív igények kiszolgálásáról szól, úgy érzem, olyan orvost és szülésznőt sikerült találnom, akik nagyszerű, rugalmas partnerek voltak ebben a folyamatban. Kezdetben másnap délre ígérték kislányunk megszületését, de a folyamat annyira felgyorsult, hogy kora reggel már a végső szakaszhoz érkeztünk, ami számomra is hihetetlen volt, bár 6 órás vajúdást terveztem, és ez valóra is vált! A szokásos gyakorlattal ellentétben egy gramm oxitocint nem kaptam, a testem valóban azt tette, amit tennie kellett.

Érdekes módon sem a labdát, sem a sétát nem kívántam, egyedül a térd-könyök helyzetet éreztem megfelelőnek, a szülőágyon térdelve… Az érzetek nagyon intenzívek voltak, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy vidáman és mosolyogva, transzban éltem volna át őket, de ez a dinamikus tágulási szakasz így gyorsan lezajlott. 20 perces kitolási szakasz után, amit szerencsére sem orvos, sem a szülésznő nem sürgetett, reggel 7:33-kor, gátvédelemmel megszületett gyönyörű kislányunk, Fodor Miranda Rebeka, 3100 grammal és 52 cm-rel. Csodálatos, különleges pillanat volt ez, amelyben értelmet nyert mindaz, amire 9 hónapon át készültem.

Kedves Réka, ezúton köszönöm még egyszer Neked, hogy Általad közelebb jutottam az anyaság és a női lét tudatos megélése felé!