Szüléstörténet 121, Soma baba

Azért is választottam az Örömteli szülés tanfolyamot, mert egy olyan szülésfelkészítő tanfolyamot kerestem, ami mentálisan is felkészít a szülésre.
A tanfolyam elvégzése után sokkal nyugodtabbá váltam, mivel tudtam, hogy mivel tudom én magam befolyásolni a szülésélményemet. Megnyugtató volt maga a tudat, hogy pozitívan tudom befolyásolni a vajúdásomat, illetve a rengeteg pozitív gondolat, amit a tanfolyam során Tőled hallottunk a férjemmel. A férjem is csak pozitívan tud nyilatkozni a tanfolyamról, egész más szemszögből mutattad meg a szülést segítő szerepét. Óriási élmény volt neki is és a következő szülésélményünket is együtt szeretnénk átélni.

2020. január 19-én megszületett kisfiúnk, Soma. 🥰

3,5 héttel korábban érkezett a vártnál, de szerencsére egészséges. 2500 g, 51 cm-rel jött a világra. Ma már 3000g körüli a súlya, szépen gyarapodik. 🙂

A SOTE II-n született. 19-én vasárnap hajnali 2-kor elfolyt a magzatvíz. Számunkra ez nem volt teljesen egyértelmű, ezért lefeküdtünk aludni. 5 óra körül hát/derék fájásra ébredtem, 2 óra alatt már 5 percenként jelentkeztek a fájások, ezért 7 órakor bementünk a kórházba. Délelőtt 10-re már 4 ujjnyi volt a méhszájam, nagyon jól tudtam használni a légzőgyakorlatot, ekkor vittek át a szülőszobára. A méhszájam pereme eltűnt, majd sajnos visszatért és ez megzavart és valahogy innen kissé elvesztettem a kontrollt.

A vizualizáció szerintem sokat segített a méhszáj tágításában. Amikor visszatért a perem nagyok voltak a fájások meg is ijedtem és kicsit megtorpantunk. Az orvosom, Lintner doktor nagyon megnyugtató volt, a szülésznő is rengeteget segített a vajúdás alatt. 12:34-re meg is született a kisfiúnk.

Nagyon jól érezzük magunkat, szerencsére gyorsan regenerálódtam.

Köszönjük még egyszer a felkészítést! Örömmel vetem majd bele magam újra az örömteli szülés világába a következő várandóságomnál is. 🙂