Szüléstörténet 125, Vilma születése
November 24-én megszületett a kislányom Vilma Klára, 2660 grammal és 52 centivel, mindössze 6 òra vajùdàs után.
Elmondhatatlanul hálás vagyok neked és a hypnobirthingnek. Az utolsò hònapban, amikor valamiért a közèrtes nèni is ùgy gondolta, hogy jò ötlet azzal piszkálni, hogy mennyire félek, és ha nem félek, miért nem félek, hiszen ùgy illene, csak bekapcsoltam a szivárvány relaxációt, lelégeztem egy kicsit és megnyugodtam.
Vilma késett egy hetet, így végül be kellett indítani a szülést, de szerencsére sikerült elkerülni az oxitocint. Tudod, hogy nem ùgy terveztem, hogy a férjem bent legyen, de végül a szülésznőnk gyakorlatilag átöltöztette és besodorta a szülôszobára én meg túlságosan el voltam foglalva magammal, hogy ellenkezzek….és milyen jòl tette!
A vér- és tûfòbiás Dávid, aki képtelen egy dologra figyelni, minden létezô szempontbòl túltett magán és rengeteget segített abban, hogy laza tudjak maradni. A szülésznő fantasztikus segítség volt, végig terelgetett, de közben hagyta, hogy azt csináljam, ami jólesik.
Nekem bevált az, hogy ùgy készültem a szülésre, hogy bármeddig eltarthat. Így kifejezetten meglepett, amikor 5 òra után jelentkeztek a tolòfájások és megszületett Vilma.
Nagyon szép élmény volt a szülés és végig nagyon erôsnek éreztem magam. Szeretném még egyszer megköszönni a tanfolyamot, életem egyik legjobb döntése volt elmenni hozzád.
További jò munkát kívánok neked!
Szeretettel és köszönettel, B