Szüléstörténet 15, Lisztné Lampert Judit, 2012. október

38 hetesen, még az utolsó pillanatban vettem részt a hipnoszülés kurzuson, amitől igazából azt vártam, hogy a bennem lévő görcsök, félelmek, amiket szereztem az első szülésem alkalmával, eltűnjenek. Nagyon érdekes volt látni, hogy félelmek nemcsak bennem vannak, hanem más kismamákban is, de óráról-órára tűnnek is el belőlünk.

A meditációk során nagyon mélyre tudtam merülni, és elképzeltem 100x is a vajúdásom, és a szülésem, hogy közben végig ellazult állapotban vagyok, a fájdalmakkal szembeni küzdés már a múlté, ezúttal a méhem mozgásával együtt hullámzok. A hanganyagot minden áldott nap hallgattam, és teljesen magamévá tudtam tenni az elhangzottakat.

Nagyon sokat segített Réka megnyugtató hangja és a tanult légzések a vajúdás alatt. Az első szülésemmel ellentétben a mostani igazi felüdülés volt. Nem hittem volna, hogy így is lehet 🙂 Gyors volt, viszonylag könnyű, és nyugodt. Köszönöm a segítséget, és ajánlom minden kismamának, aki félelem nélkül, relaxált állapotban szeretné világra hozni babáját.