Szüléstörténet 155, Soma baba

Szinte az utolsó pillanatban találtam meg Rékát, a várandósságom 8. hónapja végén. Reméltem, hogy segítségével sikerül megszabadulnom a kétségeimtől, és bátran indulhatok neki életem nagy kalandjának. Kitaláltuk, miként tudok a rövid idő alatt készülni a közelgő szülésemre. Minden nap gyakoroltam és hallgattam a pozitív megerősítéseket, ami nagyon ellazított, így jó hangulatban és várakozással teltek az utolsó hetek.

A szülés természetesen indult meg.14 órás vajúdás követte, melyből az első 10 óra örömteli volt és alig fájdalmas. A magzatburok viszont nem repedt meg és a fájásgyengeség miatt nem indult be a rendes összehúzódás, ezért a burokrepesztés mellett döntöttünk. Utána egyből beindult az intenzív folyamat, Sajnos a baba feje viszont nem tudott a medencén áthaladni, túl nagy volt és nem csúcsosodott. Mivel azt mondták, biztosan nem fog átférni és én is az ájulásig kimerültem, elfogadtam a császárt.

Minden a beleegyezésemmel történt. Elfogadtam, sőt életmentőnek éreztem a műtétet.

 A babát a férjem mellkasára tették 40 percre és utána még egy órán belül a mellemre tették és azóta is nagyon jól megy a szoptatás.

Az első hetek a gyógyulás és belerázódás miatt nehezek voltak, de már jól vagyok és a baba is szépen gyarapszik.

Persze sajnálom, hogy nem tudtam Őt természetesen világra hozni, de ugyanakkor a műtétnek köszönhetjük, hogy élünk és egészségesek vagyunk.

Hálás vagyok a az örömteli szülésre való felkészülés lehetőségéért, amely a felkeszülesemet lelkileg nagyban támogatta, és talán emiatt is működik most az anyai testem-lelkem teljes odaadással a babám felé.”