Szüléstörténet 158, Izabella Róza baba

Mielőtt belekezdenék a szüléstörtébetbe fontosnak tartom megemlíteni, hogy a várandósságom 34. hetén kórházat és orvost váltottam. Így elkerültem egy valós indok nélküli rámerőltetett programcsászárt és azt, hogy bekerüljek a félelem alapú orvoslás örlőjébe.  Nagyon jól tettem, mert csodás természetes szülésélményem volt egy támogató csapattal.

Nagyon örülök, hogy nem engedtem a félelem alapú orvoslásnak és kiálltam azért, amit éreztem a lelkem mélyén. Mindenkit erre bíztatok, aki nem érzi magát 100%-osan biztonságban. Ehhez a szülésélményhez nekem kellett Réka, az Örömteli szülés tanfolyam, a mindennapi gyakorlások, vizualizáció és meditáció amelyek megerősítettek ebben.

A császármetszéssel sem lett volna problémám ha valóban indokolt, de egy biztos: más kényelméért soha nem fogok kés alá feküdni.

Állami kórházban már nem vállalt el senki, ezért a Maternity magánkórházra esett a választásunk, ahol egy csodálatos szülésznőt, Kátai Tímea és orvost Dr. Vida Gábor tudtam fogadni, akik 100%-osan támogatták a természetes szülési elképzeléseimet. Nem vezetni akarták a szülést, hanem kísérni és támogatni. Nyilván így is benne volt a pakliban, hogy komplikáció esetén szükség lehet császármetszésre, de már a tudat megnyugtatott, hogy ha úgy is lesz, kivárják az indulást és ha minden rendben, akkor itt 100%-osan támogatni fognak. Valójában csak azt bánom, hogy nem korábban kötöttem ki náluk. Nem terveztem magán kórházban szülni, de utólag minden forintot megért, hogy egyből családként együtt lehettünk 🤍

  1. Szülés :

2021.01.21 volt a terminus.
Január 14-én elmentem a szokásos CTG-re, ahol semmi méhtevékenység nem volt, viszont az orvosi vizsgálaton kiderült, hogy 1 ujjnyira nyitott a méhszáj. Ez jelenthette azt is, hogy hamarosan beindul a szülés, de akár még hetekig egyben maradhattunk volna. Aznap este nagyon feszültnek éreztem magam, mindenen sírtam és nem találtam a helyem. Nagyon nehezen aludtam el, hajnali egyig forgolódtam. Hetek óta 15-ét éreztem és meditáltam, hogy aznap fog megszületni, és szomorú voltam, hogy semmi jele annak, hogy elindulna. Nem voltak szokásos esti jósló fájások és többet mocorgott az átlagosnál.
Hajnali fél 4-kor egy éles fájdalomra ébredtem: ez volt az első valódi összehúzódás. Visszaaludtam de 10 perc múlva jött a következő, majd 7 percre rá még egy. Ilyenkor már tudtam, hogy itt valami más. (Előtte féltem, hogy fogom felismerni, ha tényleg beindul a folyamat, de teljesen egyértelmű volt)
Kimentem a nappaliba meditálni és a hullámok szinte egyből beálltak 45-50mp-re és 5 percenként jöttek, egyre erősödve.
Hosszan terveztem itthon vajúdni, azonban annyira begyorsult a folyamat, hogy a szülésznőm Timi tanácsára, 5 után elindultunk a kórházba,ahol kiderült már 3 ujjnyira nyitott a méhszáj.
6-10 óráig nagyon harmonikus volt a vajúdás. Hangulatfényeket kapcsoltunk, illóolajokkal könnyitettük a helyzetet, hangosan ment a szivárvány meditáció,  a pozitív megerősítések vagy valamelyik lassú szám a szülési listámról és a szülési kártyákból merítettem erőt egy-egy hullám alatt. Ilyenkor még tudtam sokat mozogni, fitball labdán vajúdni és átlélegezni az összehúzodásokat. Minden hullám alatt nyíló rózsát vizualizáltam és mantráztam magamban: megbízok a testemben, meg bízok a kisbabámban. Érdekes módon se a segítő masszázs, se a zuhany nem esett jól pedig azt hittem azok lesznek a mentsváraim. Már itt is csonttörő fájdalmat éreztem, de még kontrollálható volt, végig relaxált állapotban tudtam maradni.
9 órára 4 ujjnyira sikerült előrehaladni, így burkot repesztettünk. Az idáig kontrollálható fájdalom hirtelen pokolivá vált. Egy órán keresztül az ájulás szélén álltam, azt éreztem, hogy nem fogom túlélni, tudtam, hogy mozognom kellene, de csak feküdni tudtam. A férjem nagyon ügyesen bíztatott, ha ő nem lett volna velem akkor nem biztos, hogy ilyen nyugodtan végig bírom csinálni. Ezen a ponton elgondolkoztam a fájdalomcsillapító kérésén, de mielőtt ezt jelezni tudtam volna jött még egy vizsgálat 10:30 körül, ahol kiderült, hogy szinte teljesen eltűnt a méhszáj, nincs idő fájdalmat csillapítani, hamarosan jön a kitolás.
Ezután fél órára belassult a folyamat, így egy minimális oxytocint kaptam( ez volt az egyetlen olyan eleme a szülésemnek amit nagyon nem szerettem volna, de tudtam, hogy nem sokáig bírom már ezt a mértékű fájdalmat).Az oxytocin megtette a hatását, 5-10 perc őrjítő (!) fájdalom után befordultunk a célegyenesbe.
A kitolási fázis nagyon gyors volt és már nem éreztem a fájdalmat, teljesen más tudatállapotban voltam.
KB 5 nyomás után 11:28-kor, megérkezett ő: Izabella Róza Természetes úton, gátmetszés nélkül, minimális orvosi segítséggel (burokrepesztés+egy kicsi oxytocin). Soha nem fogom elfelejteni azt a pillanatot amikor a mellkasomra emelték, összenéztünk Petivel és csak nevetni tudtunk: Isten hozott kislányunk, nagyon vártunk.
Velünk maradhatott, a mellkasomra fektetve megnézték pár perc alatt a legfontosabb dolgokat és mivel jól volt, 2 óra háborítatlan aranyórát kaptunk.  Miután mindenki kiment a szobából és csak mi hárman maradtunk ott, egyből sikerült megszoptatni és életünk legszebb 2 óráját töltöttük együtt.

Ezek után sem kellett szétválnunk Minden más szeparáció nélkül történt: az összes vizsgálat, az első fürdetés és a fotózás is. Talán ez a része volt a legfontosabb számomra: hogy mi hárman végig egy egységben maradhassunk és egyből családdá válhassunk.