Szüléstörténet 181, Bóbita baba

Óriási belelazulással, virágnyitogatással, otthon, természetes úton, hullámok közt alvással, vasárnap hajnalban kidugta a fejét a kis kincs!

39.hét. Csütörtökön este még hajat mostam egy kád fürdőben, mert valami halvány hang azt súgta, hogy erre lehet, nem lesz alkalmam egy darabig.
Pénteken hajnalban 4-5 óra után olyan 20 percenként iszonyatos görcsök, reggel 8-tól már 10 percenként. Felhívtam a bábámat, hogy tudjon róla, bármi is ez. Ráadásul pont aznap kellett volna heti Nst-re mennem a háttér kórházba, de így semmi kedvem nem volt az utcára se lemenni. A védőnő is felhívott, hogy hogy vagyok, mert front van.
Egy hatalmas levest még megfőztem délután, sok-sok zöldséggel, hogy ha pár napig majd igazán nem lesz rá lehetőségem, akkor legyen mit a búránkba tolni. De ilyen lassan nem főztem még azelőtt. Próbáltam elterelni a figyelmemet, ahogy a bábám javasolta, és direkt nem baba-gyerek témájú podcastot hallgatni, ám kifogtam egy olyat, amiben Nagy Ervin arról mesél, hogy a kislánya hogyan is változtatta meg a személyiségét mint férfinak. Természetesen könnyezve hallgattam főzés közben. A székletem egyre gyakoribb lett. Estére a fájások erősebbek lettek, de köztük óriási boldogságot éreztem, mert arra gondoltam, hogy hamarosan találkozunk a kis kinccsel. Épp, ahogyan a meditációban elhangzik.

Szombatra virradó éjjel nagyjából 20 perceket aludtam, mert ilyen sűrűn jöttek az összehúzódások. Talán hajnalban volt pár óra szünet, de már nagyon összemosódnak a dolgok.

Adtam a bábámnak jelentést az uralkodó állapotokról, enni nem tudtam olyan 10 után már, mert hányingerem volt. Aztán gyakran volt, hogy összehúzódások végén hánytam, de csak vizet, vagy gyümölcslevet, mert a folyadékbevitelre azért figyeltem, noha sok így sem maradt bennem. Nagyon megnyugtató volt, amikor a bábám azt mondta, hogy ezek (székelés, hányás) jó jelek, tisztulok.

Két óra körül számoltam, hogy ha most hívom a bábákat, akkor 4 felé lesznek itt, az meg már nagyon jó lenne, úgyhogy a férjemmel üzentem értük. Nagyon vártam őket, és fogalmam sincs, hogy mennyi idő telt el, de megkérdeztem egy ponton a férjem, hogy mikor érnek ide, erre ő azt felelte, hogy jönnek, 30 perc.
Megérkeztek. Éppen a fürdőszobában vajúdtam. Nekik kellett a villany, engem ekkorra pedig már kegyetlenül zavart a fény, és ha valahol égett a nagylámpa, idegesített, hogy akkor oda nem mehetek. Nagyon szerettem bebarangolni a lakást az aktív szakaszban. Végigcsepegtettem a lakást vérrel, a bábák és a férjem tolták alám a papírvattákat folyamatosan.

Rengeteget könyököltem és térdeltem aznap, kedvenc vajúdási pózom volt az ágyon párnahalomra borulni, este már csak percek, éjjel már csak másodpercek telhettek el egy-egy hullámzás között, de képes voltam ilyen rövid időkre is elaludni. Álmos voltam, és jól esett pihenni, és biztos voltam benne, hogy ha jön egy újabb hullám, azonnal felülök rá, és teljes éberséggel nyomok bele. Odanyúltam a hüvelyemhez, hogy mi a helyzet, éreztem, hogy ott van valami gömböcske. Szóltam a bábáknak, hogy érzem a baba fejét, mivel még nem folyt el a magzatvíz, így akár a burkot is érezhettem, Bea bába megnézte tükörrel, s mondta, hogy valami van ott, igen. Küldtek pisilni gyakran, de én már nem tudtam a lenti érzések között különbséget tenni, nem éreztem vizelési ingert, minden egybefolyt.

Telt-múlt az idő, nem volt haladás. Bea bába jött, felajánlotta a hüvelyi vizsgálatot. Teljesen odaadtam neki magamat, és nagyon gyengéden érintett. Soha ennyire kellemes hüvelyvizsgálatban nem volt részem! Lenyűgözött, hogy ennyire profi, mondta sorra, hogy mit tapint éppen, fehér köpeny nélkül, és alázatos figyelemmel. Mondta, hogy ott a méhszáj egy része még elöl, amit el kell onnan húzni, mert attól nem fér ki a baba. Amala bába mutatott 2-3 gyakorlatot, hogy mit kell megcsináljak ahhoz, hogy a méhszáj elmozduljon az útból. A férjemnek kellett segítenie, megtámasztani engem a különböző pozíciókban, ő már amúgy is rengeteget tartott engem, támasztott, egész este és éjjel. Sokszor a hullámokba ugyanis beleguggoltam, és úgy toltam, de felállni segíteni kellett. Minden szagra elképesztő érzékeny lettem, és mindent gyűlöltem. A férjem leheletét, a pulcsija öblítő-szagát, a másik szobában párolgó illóolajat, ami véletlenül lett begyújtva,… mindent.
Az egyik ilyen gyakorlat közben éreztem, hogy tolnom kell, kérdeztem, szabad-e, Amala mondta, hogy persze, ha érzem, akkor nyomjak! És akkor meglátta, hogy kitoltam a burkot, gyorsan kipukkasztották, kiborult a víz, és beindult akció! Gyorsan visszabuktam az ágyra, és ott a kitolási szakaszban a férjem volt a zsámolyom, elém térdelt, könyöklő helyzetben támasztotta magát, én meg ráborultam, szorítottam, toltam a babát, visszacsúszott, megpihentünk, toltam megint, szorítottam, téptem a férjem pulóverét, kijjebb ment a baba feje, elmúlt a hullám, újabb pihenés, simogattam a férjem derekát, jól esett, hogy ilyen közel van, lazultam, majd újabb hullám, és ez így ment, azt hittem, szétszakadok, és az volt bennem hogy kinyomom a gyereket, azért is kinyomom, a testem erre termett, képes rá! Ekkor már toltam magamba a szőlőcukrot, ami porzott a számban, hiszen minden vizet kiokádtam magamból az előzőekben, de tudtam, hogy most kell a gyors energia.

Aztán jött is a fej, én szerettem volna tovább nyomni, iszonyatosan fájt, de a bábák csillapítottak, adjak oxigént a babának, és egy kis pihenő időt. Halk nyekergés, a kis bébim, méhem gyümölcse! A férjem lentről mindent látott. Megszületett a cukikának, a bábák átadták a lábam között, hanyatt feküdtem, és ott pihent máris a hasamon.