Szüléstörténet 199, Léda baba

Engedd meg, hogy megosszam Veled én is mesebabánk, Léda születésének történetét. Először is, borzasztóan hálás vagyok a sorsnak, hogy elvezetett hozzád, mert nélküled és az általad átadott tudás híján nem lett volna ilyen élményben részünk. Ezt bizton állítom.

Áprilisban jelentkeztünk hozzád a párommal, Mátéval az Örömteli szülés tanfolyamra, s ezután én serényen gyakoroltam is a Tőled tanult technikákat. Szivárvány medi minimum kétszer egy nap, légzéstechnika gyakorlása folyamatosan, megerősítő gondolatok szintén és igyekeztem minél mélyebbre ásni magamat a témában. Summa summárum, készültem mint stréber diák a vizsgára és mire elérkezett a kiírt időpontunk, július 17., frankón úgy is éreztem magam, hogy felkészültem és a vizsgaelnök nem tud olyat kérdezni, amire nem tudom a választ 🙂

És akkor egyszer csak túlléptem a terminust és napi szinten járnom kellett ctg-re, illetve kópiára. Ezzel alapvetően nem is lett volna különösebben problémám, hiszen első a Cuki, én meg az igényeim csak másodlagosak vagyunk ebben a történetben és, ha így a biztonságos, akkor elfogadom. Viszont a harmadik ilyen kontroll napon az nst azt mutatta, hogy Lédus már kicsit lustácska és ezért jobbnak látták, ha befektetnek a kórházba és folyamatos ellenőrzés alatt maradok 🙁 Na most az van, hogy – lekopogom – de nekem még eddigi életem során egy törött csontom sem volt, nemhogy kórházban feküdtem volna bármiért is. Teljes kétségbeesés lett úrrá rajtam. Hát mi lesz így az én mesebeli szülésemmel? Máté tartotta bennem végig a lelket, azt mondta nem tehetem meg, hogy ezt a csodás 9 hónapot az utolsó napokban elengedem. Nem, nem és nem és folyamatosan emlékeztetett: “Réka is megmondta, hogy attól, mert változik a terv, még nem jelenti azt, hogy nem tudjuk kihozni a helyzetből a legjobbat.”.  Igaza volt. 5 napot feküdtem bent az osztályon és végig rettegtem, hogy elindítják Lédust az útján anélkül, hogy erre bármilyen valós indok lenne, de meditáltam, olvastam, gyakoroltam rendületlenül és folyamatosan mantráztam, hogy természetes úton jön a világra, könnyedén, békésen és gyengéden. A gátvédelem már csak hab lett volna a tortán ezek után, így megelégedtem volna a fentivel is. Azonban az 5. napon uh-ra küldtek, ahol jól láthatóan már csak minimális magzatvizem maradt, amiben a mi babánk már nem érezte biztonságban magát és segítségre volt szüksége. S ezen a ponton tudatosult bennem, hogy ezért vagyok itt és ha segítségre van szüksége, akkor nincs több kétségem, indítsuk el az útján a Cukit.

Azonnal a szülőszobára küldtek, ahol szinte könnyek között nyugtáztam, hogy a számomra legszimpatikusabb szülésznő az ügyeletes. 8.30-kor felhelyeztek egy méhszájérlelő zselét és vártunk. Közben szóltam Máténak, hogy indul a buli, indulhat Ő is a kórházba, hogy együtt partizzunk. Kb 1 óra múlva megérkezett, amikor is nekem már javában jöttek az első nagyon kibírható, könnyed fájásaim. Néhol erősödött, néhol gyengült, de határozottan jöttek 2-3 percenként. Már korábban jeleztük, hogy mindenképpen az alternatív vajúdóba szeretnénk menni, ha lesz rá lehetőség, így ezt meg is kaptuk és minden lehetőséget kiaknáztunk, amit csak lehetett, miközben végtelenítve hallgattuk a “szülibuli setlistünket”. Máté végig elképesztő támaszt nyújtott és az első 6 órában rengeteget mókáztunk is két hullám között. A 6 óra letelte után a következő lépés a burokrepesztés lett volna és milyen kegyes és okos az anyatermészet, a 6. óra letelte előtt 5 perccel a burkom magától megrepedt és az a kevéske magzatvizem elfolyt. Innentől kezdve felgyorsultak az események. Sajnos ekkor ctg-re kötöttek, ami kizárta a további mozgáslehetőséget, így az intezív fájásokat már az ágyhoz kötve kellett viselnem.

Ami ennél sokkal jobban megijesztett, hogy mindösszesen 1 ujjnyira voltam kitágulva és azt mondták ez jó esetben is, jó erős fájásokkal 1 ujjnyi/óra…huhh baszkikám gondoltam, akkor itt az ideje felkötni a gatyát. És akkor mélyen be, fújom a lufit, hosszan ki, nyílik a virág, lélegezz, szünetben pihenj, de szünet már nem volt……és amikor 2 óra után azt éreztem, hogy ez a vég, akkor az én drága Kriszti szülésznőm rám nézett és azt mondta, majdnem eltűnt a méhszájad, fél órán belül szülni fogsz. Nem hittem neki, pedig nem vert át.

A következő pillanatokban már teljes önkívületben voltam, azt hiszem és minden olyan nagyon gyorsan történt. Jött a doki, ha jön a fájás mély levegő, szem behuny és szépen lefelé toljuk a levegőt és vele együtt a babát is. Nem volt 15 perc a kitolás és egyszercsak Lédus a mellkasomon volt, Máté rám nézett és hősnek nevezett. Elképesztő volt. Katartikus, nem is evilági élmény. Minden úgy volt, ahogyan mondtad. Ott van bennünk a tudás, csak elő kell hívnunk, gyakoroljunk és az őserő megjelenik, amikor kell, hogy segítsen. Így volt. Köszönjük Neked, hogy kísértél minket ezen a csodás úton és rávilágítottál, hogy nem csak a rettenet napjaként lehet megélni ezt a csodát. Mert ha valami, akkor ez az. A következő porontynál ismétlünk.

Addig is minden szépet és jót kívánunk Neked

Hálával gondolunk Rád