Szüléstörténet 20, Farkas Dóra, 2012. december

Kora reggel volt, December 4-én, amikor felébredtem, és a tudás biztos hatalmával fogalmazódott meg bennem, hogy kislányunk nagy utazása elindul. Az utazást, a születést mindig is természetes folyamatnak képzeltem, olyannak, amiben két ember tökéletes harmóniában segíti a másikat. Anya és gyermeke.
Amikor a szokásos napi vizsgálaton reggel nyugalommal és szeretettel közölte velem az orvosom, hogy megszületik Médea még másnap reggel előtt, és haza mehetek megélni a vajúdást, nagyon boldog voltam. 11 óra volt és a csontjaimban éreztem a közelgő hó hidegét és tisztaságát. A következő 12 óra 5 és 2 perces hullámokba történő merüléssel telt. Ketten voltunk, gyertyafényben, mécsesekkel körülvéve, szép zenében megpihenve. Nem mondom, hogy nem volt kimerítő, vagy végeláthatatlan olykor, de ma sem csinálnám másképp, csodálatos volt egymásra hangolódni Médeával.
A férjem délután ért haza, és közösen folytattuk az utat este 11-ig, csendben, lélegezve, merülgetve, hangos szó nélkül. Amikor éreztem, hogy itt az idő, és 1 perces hullámokban koncentrálok, a férjem elment a parkolóba az autóért, sosem felejtem el azt a 10 percet. Kinéztem az ablakon, zuhogott a lágy, porhanyós első decemberi hó, megsimogattam a pocakomban megbúvó kisembert, és
megkértem, hogy tartson ki, bármennyire is nehéz, mi a természetre bízzuk a folyamatot, és 3, 5 órán belül találkozunk. Ezt a számot vizualizáltam egész terhességem alatt. Tudtam, hogy legközelebb, amikor esni fog a hó és én kinézek az ablakon már hárman leszünk ebben a lakásban, ami az otthonunk. Sajnos, a hosszú hullámokkal teli fél nap lefárasztott, így gyakorlatilag szavakkal már nem
kommunikáltam, amikor a kórházba indultunk, de arra tisztán emlékszem, hogy az Andrássy úti karácsonyi díszkivilágítást néztem, és nagyon boldog voltam. Túláradó boldogságomban nem is érzékeltem, hogy egy percesek a hullámok között eltelt rövid pillanatok, és a csodálatos varázserővel bíró Erika szülésznő már a karomat tartja a kádban, és közli hogy megrepedt a magzatburok, elfolyt a
víz és eltűnt a méhszáj. A férjem közben pálmákat rajzolt és hipnózisba vitt, majd egy óra múlva csak a tolófájások erejéig a szülőszékben lélegeztem le Médeát a szupercsapat segítségével. Drága férjem, Nega doktornő, Erika és én együtt éltük át a csodát, még zene sem szólt, csönd volt, béke, nyugalom, és talán még egy angyalka is vigyázott ránk..