Szüléstörténet 214, Bori baba

Szeretném megosztani veled a mi csodálatos és hihetetlenül pozitív szülés történetünket, amihez rengeteg segítséget kaptam a tanfolyamodon.

Az Örömteli Szülés tanfolyamról már jóval a várandósságom előtt olvastam, és eldöntöttem, ha egyszer ránk kerül a sor gyermekáldás terén, biztosan részt fogok venni rajta. 2022 augusztus elejére vártuk a kisbabánkat, én pedig végül a júniusi kurzusra jelentkeztem online formában. Annak ellenére, hogy nem maradt sok hónapnyi időm a tanfolyamon tanultak gyakorlására, teljes mértékben hasznosítani tudtam az ott szerzett tudást. A szülés előtti napokban már teljesen átjárt a relaxációknak köszönhető mély nyugalom.

Kisbabánk a kiírt dátum előtt egy nappal született meg – megbeszéltem vele ugyanis, hogy annál a doktornál szeretnék szülni, akihez gondozásra jártunk. A doktor a terminus utáni napon két hét szabadságra ment… úgyhogy hallgatott rám 🙂

Maga a szülés spontán indult, gyorsan zajlott, és minden (természetes) nehézsége ellenére gyönyörű emlék marad, amíg élek. Minden, amit vizionáltam a beindulásával és a lezajlásával kapcsolatban, úgy és akkor történt, ahogy és amikor szerettem volna. Ebben hatalmas segítség volt számomra az Örömteli Szülés kurzus.