Szüléstörténet 220, Milán baba

Hajnal 2-kor indultak a fájások, viszonylag nagy rendszerességgel, de igyekeztem nem nagy figyelmet tulajdonítani neki. Amikor már ágyban fekve nem volt komfortos, akkor a nappaliban lévő labdán rúgóztam picit, a fájások enyhültek. Továbbra is bizonytalan voltam, hogy most akkor vajon kezdődik?!

Szendvicset készítettem magamnak, azt elfogyasztottam. A fájások nem voltak túl pontosak, de hozzávetőlegesen 5 percenként érkeztek. Ekkor döntöttem úgy, hogy kádba fekszem pihenni, amíg érzem, hogy ténylegesen indul a “buli”.

A jó meleg víz a kádban ellazított, majd kis idő múlva szabályos fájások jöttek, ekkor kb reggel 6 lehetett. Párom beült a fürdőbe a kád mellé, zenét hallgattunk. 7 óra után jeleztük a szülésznőnek a híreket, 8 körül már bent voltunk a kórházban.

CTG rendben volt a fájások ritkultak. Elmentünk egyet sétálni, majd reggelizni. Elfoglaltuk a szobánkat, majd elkezdhettük a vajúdást a szülőszobában. Itt kedvünk szerint tettük azt, amit a tanfolyam alatt tanultunk. Csináltuk a légző gyakorlatot, vizualizációt, meditáltam, labdán ringatóztam, fürödtem…. Nem érzékeltem az idő múlását, a hàttérben szóló zene, illatok és a légzés teljes mértékben ellazítottak. Teltek múltak az órák, saját tempónkat senki nem zavarta meg, kedvünk szerint haladhattunk. Amikor az orvos megvizsgált picit több, mint 4 ujjnyira tág volt a méhszáj.

Ekkor a doki megállapította, hogy  a baba feje cc 45 fokkal el van fordulva, fülecskéjével előre – ettől nem tágultam tovább, ezért itt megtorpantunk. A magzatvíz ekkor már kb 5 órája szépen elszivárgott. A doki a fájások alatt kézzel megpróbálta a fejecskéjét irányba fordítani, de sajnos nem sikerült. Közösen megbeszéltük, hogy jelen esetben nincs más kiút, mint a műtét, ugyanis akkor jártunk már a 21. óra vajúdásnál, a magzatvíz már több, mint 5 órája elfolyt, a baba feje nem megfelelő irányban volt.

Nagyon gyorsan felkészítettek a műtétre, megkaptam a gerincbe a fájdalomcsillapítót és máris a műtőben voltunk. Párom is velem lehetett a műtet alatt, sőt, még kisfiúnk világra születését is láthatta – óriás élmény volt ez számára. Miután Milánt kiemelték a pocakból egyből az édesapával karöltve elvégezték a szomszéd szobában a szükséges méréseket, felmentek a szobánkba és azonnal megindult az aranyóra Apa mellkasán. Kicsi fiúnk már ekkor cicire “mozdult”, egy valóságos csoda volt, ahogy ezt ennyire ösztönösen tette.

Kb 30p múlva, a műtét végezetével már engem is felvittek a szobába és velem folytatódott az aranyóra, egyből szopizott amint a mellkasomra tették. Reggel 6ig a mellkasomon aludt. Milán az egész kórházi tartózkodásunk alatt végig velünk lehetett, egy percig nem volt tőlünk távol.

Milyen érzést keltett bennem ez az eseménysorozat?

A 22 óra vajúdás végén, a finishben – magamnak hazudnék első sorban a legnagyobbat, ha azt mondanàm, hogy nem voltam csalódott, hogy műtét lett a vége. Oly annyira jónak éltük meg a párommal a közös vajúdást, annyira vártam a születés pillanatát, az érzést, a “tűzijátékot” az ünnep zárásaként. Viszont, ez az érzés átmeneti volt, minden felülértékelődik egy ilyen élethelyzetben. A biztonságos közeg, a kommunikáció, a mi felkészültségünk semmi aggodalomra nem adott okot, tudtam hogy a legjobb kezekben vagyok és kettőnk egészsège mindenek előtt van. Ezen felül, már a kis popója is kakis volt, tehát ez egy extra megerősítés volt arra, hogy csakis a műtét volt opció és orvosilag a doki már nem hagyhatott tovább vajúdni.

Pontosan mikor is teljesedett be a “tűzijáték”? amikor a műtét után a mellkasomra tették Őt és ösztönösen elkezdett szopizni – mintha màr sokadjára csináltam volna ezt – születését követő első órában – akkor éreztem, hogy egy olyan korszak kezdődik az életünkben, ami felbecsülhetetlen értékkel bír.

Hálásak vagyunk, hogy a tanfolyamnak és a Rékàtól tanultaknak köszönhetően így élhettük meg a MI augusztus 20-ikánkat! ✨, ugyanis Milán 2023.08.01. 0:01-kor érkezett hozzánk. Életreszóló ünnepként fogunk erre az 2 napra emlékezni.❣️