Szüléstörténet 37, Szup-Ferencz Zsuzsanna

38. hétben jártunk, amikor öltözködés közben azt hittem már annyira terhes vagyok, hogy csak úgy bepisiltem, de nem… Elfolyt a magzatvíz. Annyira meglepődtem, hogy elsírtam magam. Én közben vízszintesbe helyeztem magam készülve a méhösszehúzódásokra, de semmi nem volt, csak folydogált a víz folyamatosan. Lezuhanyoztam, összekészítettem magunkat, aztán nagy vidáman bementünk a kórházba. A szülésznőm már várt, megcsináltuk a hiányzó papírokat, kiválasztottam a szülőszobát.
Elvonultam, elkezdtem befelé figyelni. Közben telt az idő de a méhösszehúzódásoknak nyoma sem volt. Az orvosomnak még nem is szóltunk, pedig már órák óta ott voltam a kórházban. Mindent bevetettünk. Forró zuhany… Labda… Még a beöntést is megpróbáltuk, állítólag az is segít beindítani. A szivárvány relaxációt elkezdtem, de nem éreztem…. A kék szalagokat vizualizáltam inkább és a nyíló rózsát, de semmi….
Egyre nagyobb esély volt az oxytocinra, amit nagyon nem akartam, és a szülésznővel húztuk is a  dolgot. Protokoll szerint a magzatvíz elfolyása után 6 óra múlva már adni kell, de ugye mi ezzel nem foglalkoztunk és szerencsére a dokim sem. Minden támogatást és türelmet megkaptam, senki nem siettetett. Közben már rég túlléptük a 6 órát, majd megérkezett a véreredményem (ellenanyag pozitív vagyok és vért kellett nekem rendelniük) és nagyon magas volt a CRP érték. Nem tudni milyen gyulladás volt a szervezetemben, mert semmi bajom nem volt, de végül is megbeszéltük, hogy ha este 9-ig nem indulnak el a méhösszehúzódások, akkor a lehető legminimálisabb mennyiségű oxytocinnal rásegítünk. Így is történt. 9 óra telt el a magzatvíz elfolyás óta. Rákötöttek az oxytocinra, elhelyezkedtem a labdán és hamarosan jött is az első fájás. Pontosan 21.30-kor… De én olyan boldog voltam, hogy majdnem ugráltam örömömben, hogy végre fáj!!!! 🙂 Egyre erősödtek az összehúzódások és olyan mélyen és tudatosan tudtam beleengedni magam a fájásokba, hogy szinte most is érzem, ahogy leírom és az első szó ami eszembe jut, az a “gyönyör”… Így éltem meg a vajúdást pedig fájt… Folyamatosan relaxáltam, vizualizáltam a babakék selyemszalagokat, ahogy a lágy tavaszi szellő mozgatja őket és alul pedig egy csodálatos fehéres-világoskék pünkösdi rózsa bontogatja szirmait… Szuperül lélegeztem lefelé, ahogy tanultuk, egyszer jött egy nagyon intenzív fájdalom, akkor egy óriásit hánytam és ezzel egyidőben még egy nagy adag magzatvíz is távozott. A szülésznő szerint, ekkor tágultam is pár centit :)))
Szóval minden gyönyörűen ment, 23.30 körül már nyomnom kellett. Felfeküdtem az ágyra, ekkor már semmilyen más pozíció nem esett jól, és 3. kitolásra, gátvédelemmel pontosan 00.00-kor megszületett Miksa 🙂 Két és fél óra alatt…Csodaszép és csodacuki 🙂

Annyit gondoltam rád és a hipnoszülés programra! És gondolok minden nap és szerintem ez még sokáig így lesz, mert imádok a nosztalgiázni a szülésemen. Boldog vagyok, hogy újra sikerült háborítatlanul szülnöm. Miksa kiegyensúlyozott, boldog baba.