Szüléstörténet 6, Valda Noémi, 2012. április

Kamikáze anyuka vagyok – ez most már tudatosult bennem. A terhességnek és a szülésnek is úgy mentem neki, hogy semmire nem készültem. Nem fogadtam se dokit, se szülésznőt, úgy terveztem, megyek majd, amikor kell.

Valamikor januárban az ultrahangon a dokinő diktált az asszisztensnek vizsgálat közben: „… harántfekvés…” Én meg – akkor még tök nyugodtan – rákérdeztem, hogy ez mégis mit jelent, normális ez ilyenkor? Erre csak úgy nyersen a következőt vágta a fejemhez: „Hát, ha így marad, akkor csak császárral fog szülni.” Ekkor kezdtem el kicsit azért izgulni. Ugyanis kamikázeség ide vagy oda egyetlen dolog volt, amit semmi szín alatt nem akartam, az pedig a császár.
Innentől némi aggodalommal szemléltem a pocakom, a formája nem igen változott, és ugyan kalimpált a kölök, de – mivel a barátnőm azt mondta: „Ó, ha forogni fog, azt tutira megérzed, hidd el!” – semmi extra forgolódást nem éreztem.
Aztán a következő ultrahangon (36. hét) kiderült, hogy már szó sincs harántfekvésrő. (Hurrá! 🙂 ) A gyermek farfekvéses.
És bár a nőgyógyász azt mondta, hogy ma már az sem kizárt, hogy farfekvéses babát is meg lehet szülni normálisan, nem feltétlenül lesz ebből császár, azért a paramérő mutatója itt már erősen kilengett.

Elkezdtem hát kutatni, mivel lehetne mégis fordulásra bírni a porontyot. Úgy voltam vele, hogy ha a ráolvasás, vagy a gyíknyállal kenegetés segít, nekem az sem drága azért, hogy megússzam a császárt. 🙂
Szerencsére azért találtam lehetőséget: a hipnoszülést. Az teljesen világos volt, hogy nincs már időm elvégezni a tanfolyamot, tehát nem fogok hipnoszülni, az tuti. De egy próbát, csak megér, hogy vajon gyerekforgatásra jó lehet-e.
Úgyhogy a 38. héten nagy projektbe vágtunk Rékával. Egyetlen napba sűrítettük mindent, hogy rábírjuk a gyerkőcöt, hogy végre a helyes pozíciót vegye föl a kilövőállásban. Kiderült, hogy igen fogékony vagyok a hipnózisra és bár nagyon intenzív napunk volt, remekül éreztem magam, jó volt az a koncentrált „együtt dolgozás”.

Aztán vártam. Vártam. Türelmetlenül vártam. Minden egyes moccanásnál arra gondoltam, hogy na most. Hallgattam a relaxációt itthon, amikor csak tehettem, közben pedig elképzeltem, ahogy fordul, hogy az anyahajót a tökéletes pozícióból indulva hagyja majd el.
Aztán április 5-én majdnem a doki nyakába ugrottam a hírre: annyira simán fordult meg a kölök az utolsó pillanatban, hogy észre sem vettem.

Aztán nehéz szülés lett a vége. Közben sokat gondoltam rá, hogy jó lett volna előbb belefutni a hipnoszülésbe, és de jó lett volna egyszerűen „kirelaxálni” magamból a gyereket.
Csodálatos volt. Szülni jó, nagyon jó! Mondom ezt úgy, hogy tényleg nehéz szülés volt.

Szülés után azt mondták, kész csoda, hogy megfordult az utolsó pillanatban, mert nagyon rövid volt a köldökzsinór.

Köszönök mindent Ré!