Szüléstörténet 102, Vénusz baba

Hol is kezdjem?… Talán ott, hogy tiszta szívből ajánlom minden leendő anyukának, apukának, hogy megismerkedjenek az Örömteli szülés módszerével. Azt a tudást fogják megkapni általa, melynek segítségével életük legszebb élményében lehet részük gyermekük születésekor. Őszintén úgy gondolom, hogy ez az, amit minden szülésfelkészítő tanfolyamon tanítani kellene és amit minden szülés előtt álló anyukának ismernie kellene, hogy szép, békés szülése legyen, gyermeke pedig nyugodt körülmények között, boldogan jöjjön a világra. Mert biztos vagyok benne, hogy ahogy az sem mindegy, a 9 hónap alatt milyen hatások érik őt a pocakban, az is ugyanilyen fontos, hogy milyen élményeket szerez a nagyvilágba vezető, első útján…

Végtelenül hálás vagyok Anikó barátnőmnek, akitől először hallottam a Hypnobirthing módszerről, a könyv megírójának, aki könnyen érthetően, érdekfeszítően összefoglalta a módszer elméleti részét, és Kuharcsik Rékának, akinek kedves segítségével elsajátítottuk a módszer gyakorlatát, és akire a későbbiekben is bármikor számíthattunk, ha kérdés merült fel, vagy ha a tanácsára, támogatására volt szükségünk. Szívből köszönünk Neked mindent!

Az Örömteli szülés módszerének alkalmazásával, egy szuper orvos-szülésznő páros kísérésével és férjem támogatásával (aki részt vett velem a tanfolyamon is) immáron két csodaszép szülésélménnyel gazdagodott az életünk, még szorosabbá fűzve a köztünk lévő köteléket. Olyan közös élmények ezek, melyeket nem lehet szavakkal leírni, mert semmihez sem foghatóak, nagyon hálás vagyok értük!

Mindkét szülésünk felejthetetlen, a szó pozitív értelmében. Az első kislányunk, Szófia születése azért, mert bőven volt időnk ráhangolódni az érkezésére: gyertyát gyújtottunk, zenét hallgattunk, összebújtunk, volt idő masszázsra, kádban relaxálásra, a hullámok közötti beszélgetésre, nevetésre.

Vénusz születése pedig azért örök élmény, mert az ő érkezésénél szinte filmszerűen történtek az események, pont úgy, ahogy elképzeltem, megéreztem: nem sokkal azután, hogy beértünk a kórházba, elfolyt a magzatvíz, az orvosunk, szülésznőnk mindketten a kórházban voltak, és épphogy átöltözni volt csak időm, az alternatív szülőszobáig el sem jutottunk, mert onnantól számítva, hogy elfolyt a magzatvíz, csupán két és fél óra telt el, és már a mellkasomon szuszogott legkisebb lánykánk. Úgyhogy ennél a szülésnél arra volt mindössze lehetőségem, hogy folytassam a megfelelő légzést, amit természetesen már otthon elkezdtem (és amire az első szülésünknél is nagyon figyeltem), valamint folyamatosan mondtam magamban a Rékától kapott hanganyagban szereplő, kedvenc megerősítő mondataimat, vizualizáltam,  és ezek, a légzéssel együtt alkalmazva, férjem kezét szorosan fogva olyannyira segítettek, hogy szinte észre sem vettem, úgy elrepült az idő, és már a kitolási szakasznál tartottunk. Az összehúzódások a vége felé valóban tornádó erejűek voltak (emlékszem még Réka élt ezzel a hasonlattal a tanfolyamon), de úrrá tudtam lenni a fájdalmon és együttműködtem a testemmel, mert tudtam, hogy minden hullámmal egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy végre megpillanthassuk a mi másik “kis” Csodánkat. Mindkét gyönyörű kislányunkat csupán pár légzéssel, gyengéd nyomással, gátvédelemmel hoztam világra, aminek köszönhetően egyrészt meg sem látszott rajtuk, hogy átjöttek a szűk kis “kapun”, olyan kisimultak, formásak voltak, a csodájukra is járt mindenki a kórházban, másrészt egyáltalán nem viselt meg a szülés fizikailag, a férjemnek rám kellett szólnia szülés után, hogy pihenjek, és valóban vissza kellett magam fognom, mert annyira fel voltam dobva, hogy legszívesebben kiszaladtam volna és világgá kürtöltem volna az örömöm! Elmondhatatlan az az eufórikus érzés, öröm, szeretet és hála, amik a szülés közben és után töltötték be a szívem, és mely érzésekkel a szüléseinknek is nekiindultam. Hiszem, hogy ezeket gyermekeink is érezték, és megnyugtató tudni, hogy ilyen pozitív érzésekkel töltekezve kezdhették meg életüket a kinti világban. Isten hozta őket, és Isten éltesse őket nagyon sokáig egészségben, boldogságban, Isten éltessen minket, a szüleiket, hogy minél tovább szerethessük, kísérhessük, segíthessük őket az életben, és Isten éltessen mindenkit, aki hozzájárult ahhoz, hogy ilyen szép szülésben/születésben lehetett részünk. <3

Mindenkinek azt kívánjuk, hogy úgy alakuljon a Nagy Napjuk, ahogyan azt megálmodták, az Örömteli szülés program segíteni fog ebben!