Szüléstörténet 107, Laura baba

2012-ben volt egy császárral végződő szülésem, ami eléggé megviselt. De leginkább magamnak köszönhettem, mert nem készültem semmit a szülésre, majdnem az irodából mentem szülni is. Ezért, amikor kiderült, hogy Laura velem van, azonal tudtam, hogy most mindent másképp akarok csinálni.
Amint letelt az első 3 hónap keresni kezdtem a lehetőségeket és így találtam Rékára és az Örömteli szülés programra. Mivel Németországban élünk, ezért fontos volt, hogy skype-on keresztül tudjam a tanfolyamot elvégezni. Ekkora már olvastam a Gaskin könyvet és elkezdtem a Nandu könyvet. A meditáció amúgy sem áll tőlem távol, így örültem, hogy megtaláltam a Hypnobirthing programot.

A hivatalos terminusunk április 21. Napja volt, januárban csináltam meg Rékánál a tanfolyamot. Olvastam már a tanfolyam előtt a Mongan könyvet, így ismertem magát a technikát, de úgy gondoltam, hogy egy ‘vezető’ nem árt a folyamatban, aki a gyakorlati kérdéseimre is tud választ adni, segít a meditációban, esetleg eszközöket is ad, amelyek segítik a hatékony felkészülést. Egyáltalán nem csalódtam, nagyon élveztem Réka vezetett meditációit, szuperhasznosak voltak az anyagok, amiket kaptam. Ami nekem nagyon megmaradt, amit Réka mondott, hogy tanuljunk meg a várandósság utolsó szakaszában mindenképp lelassulni és befelé figyelni. Mert állandóan rohanunk, tervezünk, szervezünk és épp a lényegre nem figyelünk, magunkra és a babára, aki bennünk növekszik. Szerencsére nekem erre volt lehetőségem, márciusban már nem dolgoztam, Izabella napközben iskolában volt, így tudtam minden nap meditálni, napi többször hallgatni a megerősítéseket, esténként beszéltünk a babához, “játszottunk” vele. Tudatosan készültem az érkezésére, nem volt bennem félelem cask vágyakozás, hogy verge találkozzunk.
Április 15. Napján indultak Anyukámék haza Mo.-ra Izabellával, reggel korai kelés, miközben csináltam nekik az útra a szendvicseket, már éreztem, hogy valami elindult, máshogy érzem magam, mintha roved időre már a hullámokat is érezném. (Tudatosan nem használtam a fájás kifejezést.) De nem mondtam senkinek semmit, a férjem is indult dolgozni én pedig kicsit még vissza feküdtem aludni, mert tudtam, hogy ha ma van a napja, akkor kipihentnek kell lennem. Sikerült is aludnom még pár órát, amikor felébredtem 10 óra körül, akkor kezdtem el mérni a hullámok közötti időket. Még nem voltak sűrűek, volt, hogy 20 perc is eltelt kettő között. A tévén beállítottam a youtube-ot és kerestem egy nyíló viragos videót, találtam is egy 1 órásat, ami alatt kellemes lágy zene ment, így ez ment egész nap. Délután 2 órára kezdtek kicsit sűrűsödni a hullámok, addig a nagy labdámon ülve átlélegeztem őket és azt mantráztam magamnak, hogy ezzel kerülünk egyre közelebb és közelebb egymáshoz. Ekkor már azért felhívtam a férjemet is, hogy tudjon róla, hogy ma valószínűleg megszületik Laura, de ne aggódjon, jól vagyok, még nem kell haza rohannia, majd szólok, ha induljon. Írtam a dúlámnak is, hogy estére valószínüleg szülés lesz. De az események kicsit felgyorsultak, kb. 1 órán belül 4 percenként jöttek a hullámok, erősek és kitartóak voltak. Itt egy pillanatra, azért elfogott a pánik, hogy egyedül vagyok otthon és nincs mellettem a férjem, de ezt is sikerült kezelnem, újra bekapcsoltam a megerősítéseket és cask arra koncentráltam, amíg a férjem total pánikban haza nem ért és intézte körülöttem a dolgokat. Ekkora már azért kicsit más állapotban voltam, a dúlámat, amikor hívtam, csak a hangom alapján, azt kérdezte, hogy “már itt tartasz? Szuper, nagyon jól haladtok!”
A férjem hívta a kiválasztott kórházat, ahol szülni szerettem volna, de mivel ott tele volt a szülőszoba, ezért oda nem mehettünk. De valahogy ez az info sem rázott meg, azt éreztem, hogy minden a legjobban fog alakulni és nincs miért aggódnom. A férjem pánikolt helyettem is. Így elindultunk egy másik kórházba, ahol fogadni tudtak, azonban ehhez a délutáni csúcsforgalomban kellett átverekedni magunkat Stuttgarton, ami nem egyszerű. Ezért amikor a kocsiban ülve elöntött a magzatvíz, mert kipukkadt a burok, a férjem félreállt és hívott egy mentőt. Mert a kórház ugyan csak 10 percre volt tőlünk, de 20 perce álltunk a dugóban. Így végül is 18 órakor mentővel érkeztem a kórházba, ami megváltás volt, mert nem kellett felgyalogolnom a szülészetre, ekkor már kb. 2 percenként jöttek a hullámok.

Ami nagyon jó volt a kórházban, hogy nem kezdtek el vizsgálgatni, nem mondták, hogy mit csináljak, hova feküdjek. Velem volt egyszülésznő és nemsokára megérkezett a dúlámés a férjem is. Az első manuális vizsgálatnál, már 8 centinél jártunk, mindenki nagyon örült, de én ekkor már nem nagyon tudtam magamról. Azt tudtam, hogy feküdni biztosan nem akarok, mert az fáj, így cask járkáltam fel és alá, a hullámok alatt pedig az ágyra támaszkodva/ágy mellett térdeltem és légzésre figyeltem. A dúlám végig masszírozta a derekam, az nagyon jó volt, enyhített az ekkor már összefüggő fájásokat. Itt kicsit elengedtem a pozitív gondolkodást, ekkor attól féltem, hogy megint nem fog sikerülni, valamit nem jól csinálok, nem jön lejjebb Laura, megakadtunk és megint császár lesz a vége. De a dúlám végig bíztatott, nem hagyta, hogy feladjam, minden negative gondolatomra mondott valamit. Nem tudom, hogy itt miért borultam ki, mert nagyon jól haladtunk, nem volt megakadás, lassulás, cask én éreztem úgy, hogy vmit biztosan nem jól csinálok. Amikor bejött a doktornő, akkor tudtam, hogy itt vmi lesz, mert addig csak a szülésznő volt ott. Ekkor kértek, hogyfeküdjek fel az ágyra, amit nagyon nem akartam, de a szülésznő elmagyarázta, hogy sokat segítene Laurának, ha két fájást az egyik oldalon fekve másik kettőt a másik oldalon fekve csinálnánk végig, mert akkor tudna jól beilleszkedni. Innentől csináltam, amit mondtak, de nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. A kitolási szakasz már nem volt sok idő, ekkor valahogy kitisztult az agyam és elöntött vmi földön túli energia. Itt már nem volt kétségem, hogy megcsináljuk, minden utasítást tisztán értettem, nyomtam, ahogy és amikor kellett és éreztem. Laura fejét is megfoghattam, ahogy jot kifelé, a férjem meg a fejemnél üvöltözött, hogy “Szuper vagy Drágám, megcsinálod!”És valóban megcsináltuk, Laura és én végig éltük ezt a csodát, gyógyszer, oxytocin, fájdalomcsillapító nélkül, a lehető legkevesebb beavatkozással. Tudtam szülni, tágulni, a méhem tökéletesen működött a korábbi császár ellenére. Gyógyító élmény is volt ez nekem, a magamba vetett hitet adta kicsit vissza, hogy én is képes vagyok rá, ahogy Anyám, Nagyagyám és a Dédnagyanyáink is. Ha hagyják és nem akarnak mindenáron belenyúlni, sürgetni, megfélemlíteni. De ehhez fejben, tudatosan jelen kell lenni a várandósság alatt és készülni kell rá lélekben is. Ezért én mindenkinek kötelezővé tenném a Mongan könyvet és a Hypnobirthing tanfolyamot, hiszem, hogy ez a tudás segített hozzá minket ehhez a szép szülés- és születés élményhez!