Szüléstörténet 109, Ráhel baba

Abban az évben, mikor még csak terveztük a babát, találtam rá a tanfolyamra és egyböl megfogalmazódott bennem a vágy, hogy ha babát fogunk várni, nekünk erre az örömteli élményre lesz szükségünk.
Félelem sosem volt bennem a szüléssel kapcsolatban, rémtörténeteket se hallottam hála Istennek.
Egyszerüen csak a kisbabánk fogantatásátòl kezdve a 9 hónapon át nagyon vártam a szülést, mint élményt, mint beavatást a csodába.

Az Örömteli szülés tanfolyamon együtt vettünk részt a férjemmel, skypeon, mivel külföldön élünk – és nagyon hálásak vagyunk, hogy erre van lehetöség, illetve hogy így is ugyanolyan hatékonynak éreztük, mintha ott lettünk volna, hála Réka közvetlenségének.
Ezután naponta hallgattam a kapott hanganyagokat, gyakoroltam a vizualizációt; sokszor elaludni is csak ezekre tudtam. Tudtunk beszélgetni a férjemmel arról, hogy mit szeretnénk megélni, és hála Istennek sokminden amit otthont külön kell kérni/fizetös szolgáltatásként elérhetö, itt az alap hozzáállás. A szülési terv átbeszélésekor a midwifeok is egyböl tudták, mi az a hypnobirthing és örültek neki, hogy részt vettünk tanfolyamon és így tervezünk szülni, maximálisan támogatóak voltak. Az ö szüléshez való hozzáállásuk, kedvességük, törödésük és folyamatos támogató megerösítésük rengeteget jelentett a várandósság alatt és végig a szülés és kórházi tartózkodás során.
A kiirt idöpont elötti 2 héten már szinte mást se csináltam, csak rengeteget sétáltam és a labdán ringatóztam. Ezek sokat segitettek abban, hogy kisbabám feje nagyon lennt volt már a vajúdás kezdete elött is.
Eltelt a 40.hét, még mindig nem történt semmi, majd hétfön egy óriási séta és egy kis négykézláb kertben gyomlálgatás után éjjel elindultak az összehúzódások szinte ahogy lefeküdtem aludni.
Hallgattam a hanganyagokat, gyakoroltam a légzést, tudtam relaxálni és még teljesen kezelhetöek voltak az egész éjjel tartó rendszeres, 8 majd 5 percenként jövö hullámok, de azért aludni nem tudtam tölük.
Ahogy beköszöntött a másnap reggel, teljesen megszüntek az összehúzódások, de azért mondtam a férjemnek mi volt éjjel.
Kedd napközben nem volt semmi, majd éjjel újra beindultak, erösebb hullámok jöttek, egyre sürübben, innentöl együtt vajúdtunk férjemmel. Ö masszírozta a derekam, együtt lélegzett velem és mivel nem esett jól a hanganyagokat hallgatni, három elöre letöltött instrumentális kedvenc albumomat hallgattuk, valamint levendula illoolaj töltötte be a szobát.
Leginkább állva a falnak támaszkodva és a labdán ülve éreztem jól magam, miközben hálát adtam, hogy közeledik az idö, amikor találkozhatunk a kislányunkkal.
A hullámok egyre intenzívebbekké váltak, már 3percenként jöttek, bár a kórházban még azt mondták, hogy maradjunk otthon, végül a magas vérnyomásom miatt szerda reggel be kellett menni. Elötte vettem egy meleg fürdöt, ami nagyon jól esett.
A kórházban stabilizálódott a vérnyomásom, CTG is rendben volt, majd mikor a kért vizsgálatkor megállapitották, hogy 4 cm-re van nyitva a méhszájam, nagy örömömünkre és izgalmunkra mehettünk is a medencés-babzsákos-zuhanyzós szülöszobába. Nagyon jól esett a meleg zuhany alatt vajúdni, a zenémre és a LED hangulatvilagításra teljesen el tudtam lazulni, pár órán át minden olyan volt, ahogy elképzeltem. Sokat ittam és kicsit ettem is, amit kívántam, a midwife 20percenként bejött és ellenörizte a szivhangot és néha a vérnyomásomat.
Aztán késö délután teljesen megszüntek a kontrakciók, hiába váltottam poziciókat, sétáltunk, lépcsöztünk…Azt választottuk, hogy nem megyünk haza, hanem megpróbálunk egyet aludni, hiszen èn vasárnap este óta nem aludtam és kezdtem nagyon fáradni.
Egy óra alvás után, este 9-kor arra ébredtem, hogy újra jöttek a hullámok; egy órát sétálgattam-álltam, majd este 10-kor elöntött a melegség: elfolyt a magzatvizem – férjem erre kelt.
Abban a pillanatban olyan erövel és szinte szünet nélkül öntöttek el az összehúzódások, amit nagyon nehezen tudtam kontrollálni, még a meleg zuhany alatt is. Valamint a midwifeok mérésére nagyon magas volt a vérnyomásom, és emiatt is elkezdtem izgulni, mert tudtam, hogy akkor át kell mennem másik szobába, ahol jobban tudnak monitorozni, és akkor nem szülhetek vízben, ami az álmom. Talán ez volt egy kis szétcsúszás, de aztán azzal nyugtattam magam, amit Réka tanácsolt a tanfolyamon: mindegy mi történik, hozzam ki abból a legtöbbet, legyek rugalmas. (Valamennyire készültem erre is lelkileg, hiszen családban öröklött betegség miatt hajlamom van a magasvérnyomásra)
Így miután elmagyarázták szépen türelmesen, kedvesen, hogy miért jó a babának és nekem is, ha jobban figyelnek ránk, megnyugtattak, együttéreztek, hogy ök is sajnalják, hogy nem úgy alakul a szülés, ahogy elképzeltem, de így is nagyon jó lesz, és valamennyire mobilis maradhatok, elfogadtam és úgy mentünk át a másik szobába, ahol rámtették a CTG-t, baba fejére egy clipset, de vajúdhattam továbbra is állva, labdán, ahogy jól esett. Néhányszor hánytam is, de itt már olyan intenzivek és folytonosak voltak a kontrakciók, illetve a három napi nemalvás után olyan kimerült kezdtem lenni, hogy kicsit összefolynak az események.
A lényeg, hogy hajnali 2-ig vajúdtam, férjem és a nagyon figyelmes midwife is végig mellettem volt, lélegzett velem, támogatott, biztatott; kipróbáltam a gas and air-t, de anélkül sokkal jobban esett végig lélegezni az összehúzódásokat. Aztán hajnali 2-re a kimerültség odáig vitt, hogy csuklott le a fejem az álmosságtól, és szinte már nem tudtam magamról, sírva kérdeztem a férjemtöl, hogy nem baj, ha epidurált kérek? Nehéz volt meghoznom a döntést, de itt is Rèka szavai nyugtattak meg: merjem megengedni a fajdalomcsillapitás gondolatát, és többet ér egy békés szülés, mint egy végigszenvedett, aminek a végén a babám egy kikészült, félájult anyát kap.
Szóval hajnali 2-kor epidurális érzéstelenítést kértem. Utólag is azt mondom, hogy nekem ott, akkor, közel 40 óra vajúdás után ez volt a jó döntés, és nem bántam meg. Pláne hogy tudom, hogy meg mennyi volt elöttem
Abban a pillanatban elaludtam, hogy enyhültek a fájdalmak, és innentöl egészen délig kisebb-nagyobb megszakításokkal, vizsgálatokkal, viszonylag felületesen, de legalább aludtam, pihentem, férjem szintúgy. 4 óránként kèrtek engedélyt, hogy megvizsgálhatják-e mennyire van a méhszájam tágulva, mivel nem tágultam, oxitocint is kaptam valamikor délelött, aztán túlságosan beindultak az összehúzódások, akkor lejjebb vették a dózist. Azért, hogy a mobilitás is meglegyen, különbözö poziciòkban, mindig másik oldalamon tanácsolták, hogy aludjak.
Csütörtökön délután 1 körül nagy öröm: 10cm-re ki van nyílva a méhszáj! Férjem majd kicsattant örömében! Ekkor hiába próbáltam nyomni, még nem történt semmi. Vártunk kicsit, és 3-kor elkezdtük a “kitolási szakaszt”.
Ekkor már félig éreztem, félig a midwifeok mondták, hogy mikor hogyan nyomjak. Férjem végig mellettem állt és simogatta a homlokom, biztatott, midwifeok is, állítólag akkor is, amikor nem haladt elöre semmit a babánk feje, dicsérték, hogy mennyire jól csinálom. Hamarosan elöbukkant kislányunk sötét haja, férjem könnyes szemmel meghatódva talán ebben a pillanatban vált apává, nekem is földöntúli eröt adott a látvány.
A feje után két tolásra az egész kis teste elöbukkant, összesen volt 35 perc az egész.
Azonnal rámtették Ráhelt, törölgették róla a magzatmázat, mi meg simogattuk, öleltük a gyönyörü babánkat! Csodálatos volt!!! Azt éreztem már akkor, hogy ezt bármikor újra csinálnám, és hogy szülönek lenni a világ legfantasztikusabb és legmisztikusabb dolga!
Ami meg szuper volt, hogy egészen éjfélig itt lehettünk együtt, vagyis egy aranyóra helyett 8 órát kaptunk, amit különleges ajándékként éltünk meg, a családdá válásunkat és az apai kötödést is nagyban elösegítette.
Ráadásul Ráhel a harmadik percben megtalálta a mellemet és elsö pillanattól úgy szopott, mint aki erre lett teremtve.
A midwifeoknak pedig örökké hálás leszek, amiért egy ilyen szép, békés elsö szülésélményt köszönhetünk nekik és hogy végig ilyen mértékben támogattak!