Szüléstörténet 112, Bendegúz baba

Sehogyan sem tudtam elfogadni ami általában elfogadott a szülésről, mi szerint meg kell szenvedjél a gyermekért, főleg ha első gyermek, akkor biztosan 12 vagy 24 órát is kínok között kell, hogy töltsél. Úgy éreztem valahol, ott belül, hogy a szülés az valami csodálatos, felemelő élmény kell legyen. Aztán az interneten keresgélve találtam az örömteli szülés tanfolyamra. A képzésen márciusban vettem részt, mivel Erdélyben, Kézdiszentléleken élek, ami közel 800 km-re van Budapesttől, így jobbnak láttam, ha a várandósságom első heteiben utazok.
A tanfolyamban nem csalódtam, megérte az energia befektetést. Megismerhettem a méhem csodálatos működését, visszakaptam az önbizalmam és ősbizalmam a szülésben, megerősítést kaptam, hogy igenis jól működik a szülés magától is, természetes úton, nincs szükség gátmetszésre és egyéb beavatkozásra az esetek többségében. Sajnos itt Kézdivásárhelyen közel 100%-osan végzik rutinszerűen a gátmetszést, mivel nem találtam itt senkit, aki támogatta volna, hogy gátvédelemben hozzam világra gyermekem, ezért úgy döntöttem, hogy Sepsiszentgyörgyön szülök. Egy alkalommal ellátogattam a sepsiszentgyörgyi szülészetre, és megbizonyosodtam, hogy itt több esély van a gátvédelmes szülésre.

A relaxációs gyakorlatokat a 38 héttől 3-szor hetente, majd egyre több alkalommal, az utolsó 2 hétben napi 2-szer alkalmaztam. Az utolsó két hétben, ahogy egyre közeledtünk a szülés dátumához, egyre több belső félelmem jött felszínre nagyon intenzíven, úgy éreztem kezdek megzizisedni. Nagyon érdekes, mert nem a szüléssel kapcsolatos félelmek, hanem minden egyébbel. Egy belső, lelki nagy takarítás történt.
Kisfiúnk egy picit megváratott, 41 hét és egy naposon kezdett megindulni a kinti világba. A dokim mindenképp be akarta indítani a szülést, de én tudtam és bíztam benne, hogy magától is beindul mikor itt van az ideje. Augusztus elsején 8 óra körül értem a kórházba, mivel magas volt a vérnyomásom jobbnak láttuk ha ott vagyok. 11 órakor elkezdődött, kezdett szivárogni a magzatvíz és enyhe összehúzódásokat éreztem. Mivel a nőgyógyászatra fektettek be, felkísért az asszisztens a vajúdóba, ahol megvizsgált a bábasszony és egy ujjnyira voltam megnyílva. Majd 12 és 1 óra között egyre intenzívebbek lettek a fájások, úgy éreztem, hogy elérkeztem egy holtponthoz. Sajnos a páromat nem engedték be, de kimentem hozzá, amikor megtorpantam, segített, bíztatott, hogy ne adjam fel hiszen annyit készültem. Visszamentem és innentől már csak befele tudtam figyelni. A hasamban csak ritkán éreztem enyhe összehúzódásokat, viszont a derekam az fájt, menstruációs görcshöz hasonló fájás volt, végig masszíroztam a derekam ami nagyon sokat segített és arra gondoltam, hogy érkezik kifele Bendegúz és egyre közelebb vagyunk már egymáshoz. Két fájás között annyira el voltam lazulva és valamiféle transzban, hogy aludtam el, többször is lebillent a fejem, mivel ültem. A vajúdás elején, az első két órában figyeltem a relaxációs hanganyagokra, majd csak befele.
A kitolási szakasz 35 perc volt, nem éreztem nehéznek, tolóingert éreztem, de fájdalmat nem igazán, úgy éreztem hogy a testem természetesen kilöki magából a babát, én csak megfelelően kell lélegezzek. Viszont arra bíztattak, hogy nyomjak és fekve legyek, ezt nem éreztem kényelmesnek, kicsit úgy éreztem, hogy megerőszakoljuk az egész dolgot a nyomással és hogy nem lehetek függőleges testhelyzetben. Végül gátmetszést is alkalmaztak és a hasamat is megnyomták, hogy minél hamarabb kint legyen a babám, mert már kezdett a szívhangja gyengülni. Nem bánom, hogy volt gátmetszés és nyomás, viszont tudom, hogy ha engedik, hogy más testhelyzetben szüljek, akkor elkerülhető lett volna mindenféle beavatkozás.
A beavatkozások ellenére egy csodálatos élményként éltem meg a szülésem. Az első pillantás, amikor a szemembe nézett, az valami felemelő, nem e világi érzés. Több anyától hallottam, hogy amikor azt érzed, hogy meghalsz és nem bírod tovább akkor lesz meg a gyermek. Én nem éltem meg ezt, de tudom, hogy ez azért van, mert az EGOm meghalt abban a pillanatban és született egy kicsi isteni minőség. A fájások is az EGOnak szólnak és azt segítik, hogy megálljon a pihent agyunk legalább arra a pár órára, amikor egy újabb kis emberke születik. Meghal az én és bekerülünk egy meditatív, transz állapotba, amikor nem zakatol az ember agya és megérkezik istenbe, a jelenbe, így tudunk csak tiszta csatornák lenni a leszülető gyermeknek.
Kedves Réka, nagyon köszönöm neked, hogy hozzájárultál, ehhez a csodálatos szülésélményhez. Eddigi életem legnagyobb beavatását élhettem meg. Isten áldjon!