Szüléstörténet 117, Luna baba

Három évvel ezelőtt az első gyermekem születésére készültem. Én, aki féltem a szüléstől és azt gondoltam, kizárólag gyógyszerekkel fogom tudni majd világra hozni a kisfiamat, természetes úton, vízben szültem meg őt. Kísérőm volt a párom és Réka is. Csodálatos élmény volt, amiért hálás vagyok.

Mikor megtudtuk, hogy ismét áldást kaptunk és egy kislányt várunk, nem volt kérdés, hogy ezúttal is az Örömteli Szülés programon részt vegyünk. Mindenképpen szerettük volna újra végigjárni a Hypnobirthing tanfolyamot. Nagyon felemelő érzés volt újra átélni azokat a meditációkat, amiket már a kisfiammal is gyakoroltam és felfrissíteni a többi gyakorlatot is. Emlékezett a testem. Réka mindig azt tanácsolta, hogy legyünk alázattal. Rengeteg dolgot megtanultunk az első alkalommal, de ettől függetlenül ugyanúgy, vagy talán még nagyobb erővel és lelkességgel készültem másodjára. Sokat meditáltam és kapcsolódtam a kisbabámhoz a várandósság alatt.

Amikor először tudatosult bennem, hogy valami készülődik, szerda reggel volt a szülés előtt 48 órával. Kipihenten ébredtem, de emlékeztem rá, hogy éjjel egyszer felkeltem egy erősebb görcsre, majd vissza is aludtam. Reggel derékból induló apró, finom görcsöket éreztem, illetve szintén kedves kis méhösszehúzódások kísérték ezeket. Jósló méhmozgások már egy ideje voltak, ezeknél akkor és most is gyakoroltam a mélyrelaxációs légzést. Nagyon jól esett a tudatomnak és a testemnek is a légzés és az is, hogy megéltem minden egyes készülődő folyamatot. Szinte óráról órára egyre inkább azt éreztem, hogy kezdek befele fordulni, ellazulni, csendesebb lenni, kezdek ösztönösen a testemre és a szülésre koncentrálni. Boldog voltam, hogy nem volt bennem félelem, sem izgalom. Egyszerűen csak tudtam, itt az idő, hamarosan szülni fogok.

Nagyon vágytam arra, hogy megélhessem most is, ahogyan a fiammal is, a szép lassú folyamatokat. Így a vizualizácók során is mindig ezt kértem a testemtől, a kisbabámtól, hogy ha itt az idő, legyen minden lassú és nyugodt. Az éjszaka során sem múltak el a testem készülődésésnek tünetei, de nyugodtan és békésen tudtam álomba merülni, miután szinte a nap nagy részében meditáltam és vizualizáltam. Másnap reggel szerettem volna bemenni az orvosomhoz, hogy megvizsgáljon és megerősítsen, itt az idő. A CTG alatt végig csukva volt a szemem és a nyíló virágok sorait láttam a lehunyt szemem előtt. Mély légzések között pedig arra kértem a testem, hogy amikor a CTG után megvizsgál az orvosom, nyílt, puha méhszájat találjon. Szinte mosolyogtam a meditáció közben, mert éreztem, tudtam, hogy így lesz. A vizsgálat során megerősítettek, igen, nyílik és puhul a méhszáj, készülődik a kisbabám fogadására. 24 órát jósolt nekünk az orvosom. Összenéztünk Zolival, hogy: “Máris itt az idő?” Nagyon megörültünk. Bennem kettős érzések voltak. Egyrészt örültem, hogy hamarosan találkozom a babámmal, akihez beszéltem, akinek éreztem a mozgását, aki reagált a meditációkra, aki megnyugodott a relaxációs légzéseimre. Másrészt az előző szülésélményem miatt tudtam, ez egy óriási energia és csoda lesz, de nem fájdalommentes. Hazaérkezve elcsendesedett a ház. Fiam éppen délutáni szundikálásban volt. Ösztönösen azt éreztem, hogy szeretnék rengeteg zöldséget, gyümölcsöt enni és folyadékot inni. Így is tettem. Minden összehúzódásnál behunytam a szemem, elképzeltem a nyíló virágokat, elképzeltem, hogy Luna baba egyre lejjebb ereszkedik. Amikor lehunytam a szemem és jöttek a méhmozgások, azt képzeltem, hogy nagyon puhák, egészségesek a szöveteim, hogy engedem a testem működni, az erősödő érzések pedig nem félelmet keltenek bennem, hanem megnyugvást, hogy a testem és a babám tudja a dolgát. Amikor nem volt összehúzódás, ettem, ittam, pihentem, zenét hallgattam. Szinte soha korábban nem érzett nyugalom járta át a szívemet. Érzeztem, hogy maximálisan felkészült vagyok és szívből várom a kisbabám születését.

Eredetileg azt terveztem, hogy a vajúdás alatt ott lesz a szerelmem, Zoli és Réka is. Viszont ahogy közeledett az éjszaka, úgy éreztem, hogy egyedül szeretnék maradni. Zoli, a párom lefeküdt aludni, a kisfiamat magam mellé fektettem, ő is békésen aludt. Leoltottam minden lámpát és elhelyezkedtem a szivárvány relaxációhoz. Kezemre csepegtettem a finom illatú Világrahozó olajamat és behunytam a szemem. Ekkor a testem készülődése már elég erősen érezhető volt. Már fekve, ülve, állva is igyekeztem minden összehúzódást engedni, hadd tegye a dolgát. Ringattam a csípőm, mozgattam a medencém, aminek köszönhetően 1-1 összehúzódást nagyon intenzívnek éltem meg. Mielőtt a kezem ökölbe szorítottam volna és a szám összeszorítottam volna, tudatosan elengedtem az izmaimat mozogni. Mosolyogtam, végtagjaim könnyedek voltak, miközben az erő, amit a medencém és a derekam környékén éreztem, egyre erősödött. Késztetést éreztem, hogy a pihenő időkben picit telefonozzak, eltereljem a figyelmem, de megtanultam a tanfolyamon, hogy nem ajánlott. Jól tettem, mert így az éjszaka ugyan inteznív érzésekkel telt, mégis nagyon pozitívan éltem meg, hogy haladunk, a kislányom biztosan közel van már ahhoz, hogy kibújjon.

 

Augusztus 30.-án, reggel 6 órakor elmentem zuhanyozni. A forró víz rendkívül sokat enyhített a méhmozgásokkal járó erős érzeteken. Az eddigi béke és nyugalom, csak fokozódott. Felelevenedett bennem a fiam születésének emléke, aki vízben jött világra. Mosolyogtam, ringattam a csípőm és éreztem, itt az idő, mennünk kell a kórházba. Éreztem, hogy nem szeretnék már beszélni, csak befelé figyelni. Zoli gyorsan elkészült és indultunk is. A kórházba érve erősödtek az érzések. Annyira, hogy néha a lábaim el akarták engedni a testem és Zoliba kapaszkodtam. Kedves Herczeg Doktor Úr megvizsgált, közös megegyezére burkot repesztett, majd azt mondta, 2 órán belül Luna a kezünkben lesz. Nem hittem a fülemnek. Az éjszakai intenzív érzések, amiket egyedül, a puha ágyban, sötétben megéltem, annyira közel segítették a lányomat a szüléshez, hogy szinte már a végén érkeztünk be. Az volt az első kérésem, hogy hadd menjek a vízbe. Tudtam, ismét jó hatással lesz rám. Ahogy ereszkedett bele, a bokám, a térdem, a combom, majd egészen a hátam közepe, elöntött egy ellazult, kellemes érzés. Feljöttek bennem az emlékek. Ugyanebben a szobában, ugyanebben a kádban hoztam világra a kisfiamat is. Térdeltem guggoltam a vízben, közben lágyan ringatózott a testem. Elöntött egy otthonos érzés, egy olyan magabiztosság, ami segített koncentrálni az ezután következő nagyon intenzív, hatékony, csodás méhmozgásokra. A vízbe merülésem utáni első, medencetájéki érzések már azt sugallták, hogy közel a vége. Enyhe tolási ingerekkel végződtek a mélyen ellélegzett összehúzódások. A leengedett levegő útját hanggal kísértem. Gyengéden zárt ajkakkal, egyre inkább mélyülő hangok hallatszódtak a szobánkból. Azok  hangok, amik már azt jelzik, készen áll a baba a születésre. Ezt felismerte az orvosom is, aki akkor suttogva közelebb lépett és mondta, hogy már látszik a kislányom haja. Hátra dőltem, felhúztam a lábaimat, fogtam Zoli kezét, aki végig suttogta, hogy lélegezzek, simogatott és bátorított. Tudtam, hamarosan a kezemben lesz a kicsikém. Minden erő és érzés a medencémre irányult. Segítő kis csapatom csak figyelt és suttogva bátorított. Kislányunk fejecskéje hamarosan kibújt, majd a teste is csusszant a vízbe. Kiúsztatták hozzám, a mellkasomra tették és zokogtam a boldogságtól. Mindenem remegett. Megmagyarázhatatlan eufória, boldogság öntötte el a szívem. A köldökzsinór lüktetéséig a vízben feküdtünk ketten. Úgy éreztem, hogy a szülés nem elvett energiát, hanem feltöltött. Rengeteget beszéltem, nevettem. Lebegtem a föld felett. Az aranyórában békésen összebújtunk hárman, Luna szopizott. A  szoptatás alatt éreztem, hogy elkezdődtek a méhem gyógyulási folyamatai, amit hálásan megköszöntem a kislányunknak. Suttogtunk a fülébe néhány jókívánságot az életére vonatkozólag.

Így született vízben, háborítatlanul a mi kis hercegnőnk, Luna.

Hálásan köszönöm Kuharcsik Rékának, hogy ismét felkészített minket erre a csodás élményre. Minden, amit tanított nekünk, örökké megmarad bennünk és biztosan át fogom adni majd az én kislányomnak is.