Szüléstörténet 12, Rácz Zsuzsa, 2012. július

Félelem nélkül, örömmel szülni- van ilyen?!

Kuharcsik Rékával véletlenül találkoztam, mikor hat hónapos terhesen körülbelül a 125. kórházban jártam háztűznézőben, hogy megtaláljam a számomra ideális körülményeket és embereket a közelgő szülésemhez.

Réka bicskanyitogató átszellemültséggel és hittel beszélt a hipnoszülés módszeréről, amely- szerinte- örömtelivé, sőt akár fájdalommentessé teheti a szülést. Én az első lányom, Szofi születésének élményét alapul véve nemhogy azt nem hittem el, hogy egy szülés lehet örömteli, hanem még azt sem, hogy lehetséges nem embertelen kínok között, nem beledögleni.

Hogy érthető legyen: Szofit oxytocin segítségével szültem. Az oxytocint csak ordítós drognak hívnak egymás között az orvosok. Mintegy kilenc órán át voltam rákötve erre az infúzióra, soha életemben ilyen fájdalmat nem éltem még át és meg voltam győződve arról, hogy legközelebb bele is halok és talán az jobb is lesz nekem.
Érthető módon tehát egy szavát sem hittem Rékának, bár irigykedve hallgattam őt, ahogyan ragyogó arccal mesélt a módszerről, és persze saját gyermekei születésének eufórikus élményéről is.

Mikor aztán még filmeket is mutatott, melyeken a nők hang nélkül, mély koncentrációban, de nyilvánvalóan az általam átélt kínszenvedés nélkül hozzák világra babájukat, még inkább elbizonytalanodtam.

Rendben, lehet, hogy létezik ilyen, de biztosan születni kell arra, hogy így tudjon szülni az ember. Kizárt, hogy ez tanulható legyen. Én semmi mást nem éreztem a várható szülésemmel kapcsolatban, csakis félelmet. Mindennek természetesen hangot is adtam, és ezzel sikerült Rékát eléggé felpiszkálnom ahhoz, hogy felajánlja: vegyek részt egy hipnoszülés- tréningen, és hatását tapasztaljam meg magam. Igyekeztem udvariasan kitérni előle, felsorolva, hányféle szülésre felkészítő jógán, relaxáción, aquafittnes kutyafülén vettem már részt az első szülésem előtt, és bátran mondhatom, hogy az égvilágon semmit nem ért egyik sem, nem pazarolnám az időmet ismét ilyesmire. De Réka annyira eltökélt és kitartó volt, hogy végül mégiscsak arra gondoltam: mi van, ha valóban meg tudja nekem tanítani azt, amit ő tud?
Sikerült: Nóri lányomat 2012 júliusában három óra alatt megszültem, minden beavatkozás nélkül, mondhatni dalolva. Pedig Nóri a nem csekély 4 kiló húsz dekával jött világra, én pedig a nem csekély 40. életévemet is betöltöttem, nem vagyok már mai csirke.

Mire tanított meg engem Réka?
A legfontosabbra: megtanultam nem félni.

Valóban igaz, hogy a szülés folyamatát leginkább a félelem akadályozza: ugyan ki tudna annyira ellazulni, hogy egy hatalmas gyereket képes legyen kiengedni a testéből, ha retteg?
Figyeltem ugyan Réka tanításaira, még a kötelező relaxációkat is hallgattam esténként ( megvallom, nem minden este) de igazából nem hittem a módszerben. Hittem viszont Rékában, mert belőle olyan béke, mélységes hit és odaadás áradt, hogy személye volt az, ami a legnagyobb hatást gyakorolta rá. A módszerben pedig akkor kezdtem el hinni, amikor egy forró júliusi délutánon végre elkezdődtek a fájások,- vagyis a hullámzások, ahogyan tőle tanultam.

Amint elkezdődtek, Réka szelíd hangja megszólalt a fejemben, együtt számoltam vele, levegő mélyen beszív, lufi felfúj, egy- két há- négy, lassan kienged egy-két há négy, és gyorsan rájöttem, hogy igen, ezt valóban túl fogom élni, és képes vagyok megszülni a kislányomat, úgy ahogy én szeretném: örömmel.

Délután kettőkör kezdődött, ötig otthon voltunk, mind a hárman, anya, apa, nagytesó, mert semmiképpen nem akartam túl hamar beérni a kórházba. Ura voltam a helyzetnek, sőt, élveztem: azt, hogy tudtam, ennek a folyamatnak az eredménye hamarosan egy gyerek lesz, a karjaimban. A négyéves lányom látott vajúdni, örültem, hogy erre majd emlékezni fog, mikor ő szül:
– Anya azért sóhajtozik így, mert Nóri mindjárt meg fog születni- magyarázta az édesapjának, aki persze szintén frászban volt, de amikor látta, hogy én bírom, megnyugodott és már nem mantrázta két percenként, hogy azonnal induljunk a kórházba. ( Őt is csúnyán traumatizálta az első szülésünk.)
Még a több mint egy órás autótút is elviselhető volt, pedig akkor már kétpercenként dübörögtek a félperces összehúzódások ( hullámzások- hallom Réka hangját) , és kis híján a szülésznő nyakába ugrottam, amikor a felvételi vizsgálatnál közölte: hat ujjnyira van nyitva a méhszáj! Jessz! Nekem, akinek az első gyereknél még oxytocinnal sem tudott tágulni a méhszájam. Hétre értünk be a kórházba, és tíz órakor a kezemben volt Nóri- el sem akartam hinni, hogy így is lehet szülni, örömmel és ha nem is fájdalom nélkül, mert hazudni nem akarok, igenis fájt, de egyáltalán nem kibírhatatlanul.

Köszönet érte Rékának, Nórinak és a hipnoszülés módszerének!