Szüléstörténet 191, Bulcsú baba

Második terhességem alatt vettem részt az Örömteli szülés tanfolyamon tavaly ősszel.

Már az első szülésem előtt is voltam egy másik szülésfelkészítőn és minden nehézség ellenére szép élmény volt a kisbabám világrajövetele, de az volt a célom, hogy a második gyermekemet még felkészültebben várjam. Tudtam, hogy több nehezítő körülmény vár rám, hiszen a járvány közepén, választott egészségügyi kísérők nélkül kell majd világra hozni a babám, ezért is tartottam különösen fontosnak a tudatos felkészülést.

Leszögezem, hogy (sajnos) egyáltalán nem vagyok meditáló alkat és nem is volt könnyű nap mint nap relaxálni, de rájöttem, hogy tényleg úgy működik, ahogy Réka hangsúlyozta a kezdetektől: egész egyszerűen csinálni kell. Megnyugtatom a hasonszőrűeket, hogy én sem jutottam el mindig a mély relaxált állapotba és sokszor kizökkentem, de a legfontosabb, hogy ennek ellenére az utolsó két hónapban rendszeresen relaxáltam, vizualizáltam, légzőgyakorlatot végeztem egy általam választott nyugtató tengermorajlásra és meggyőződésem, hogy a szülésemnél ez nagyon sokat segített.

Réka egy másik mondata is nagyon megmaradt bennem: a szülés közben egy tornádó tombol majd bennünk. Ezt azért volt fontos tudatosítani, mert a szülésfelkészítőn épp az ellenpólust gyakoroljuk, az ellazult, relaxált állapotot, de fontos tudatosítani, hogy vajúdás közben elképzelhetetlenül szélsőséges állapotba kerülhetünk, de ez rendjén van, ettől nem félni kell, hanem – amennyire lehet – elfogadni és belesimulni.

A terhességemről annyit, hogy sokkal nehezebben viseltem, mint az első várandósságot, több, kisebb egészségügyi problémával küzdöttem és az utolsó 5 hétben napi szinten, erős jóslófájásaim voltak, tehát nem a legjobb fizikai állapotban ért a szülés napja.

10 nappal a kiírt dátum előtt azonban kisfiam is úgy döntött, hogy kényelmesebb lesz neki idekint.

Egy szokásosan fájdogáló, nehéz nap után hajnali 5 után egy „ezmáraz” fájásra ébredtem fel. Ráadásul ezzel egy időben a magzatvíz is elkezdett szivárogni. Nagyon intenzív vajúdás vette kezdetét. Rögtön a zuhany alá álltam egy órára, fülemben a relaxációs zenémmel. Annyira erősek voltak az érzetek, hogy nem tudtam már relaxálni és vizualizálni, de az ismert morajlás mégis előhívott bennem valamit, mederben tartott, éreztem, hogy rendben halad a szülés, nem zökkentem ki a helyes légzésből sem. Egyedül a kislányommal nem tudtam már nagyon kommunikálni, amit nehezen értett meg szegénykém, de anyukám elvitte oviba, így hamar kettesben maradtunk férjemmel. Egészen más élmény volt ez, mint az első szülésem.

Bármilyen furcsa, kifejezetten éles voltam végig, nem fordultam magamba annyira, mégis azt éreztem, hogy rendjén van minden. Visszaálltam a zuhany alá még egy órára, a forró víz nagyon jólesett. Ekkor már igen intenzíven tombolt bennem az a bizonyos tornádó, mégis megmaradt a nyugodtságom, józanságom is. 9 óra körül még gondolkoztunk azon, hogy maradjunk-e még egy kicsit itthon, hiszen nem telt el sok idő az első összehúzódás óta, de ekkor a férjem rám nézett és szeretettel, de határozottan azt mondta, hogy most induljunk. És milyen jól tette! A hideg időben felöltözni abban az állapotban komoly kihívás volt, de a legnagyobb megpróbáltatást a kb. fél órás autóút jelentette, hiszen alig bírtam ülni. Tisztán emlékszem az egész utunkra, a férjem sávváltásaira és arra is, hogy félúton egy kósza tolófájást éreztem. Ezt finoman jeleztem is páromnak, aki ennek ellenére végig megőrizte hidegvérét. Orvost és szülésznőt nem választhattam már, de annak örültem, hogy ugyanott szülhetek, ahol először, mert így mégiscsak ismerős környezetbe érkeztünk.

10 óra magasságában értünk a kórházba, ahol az éppen zajló felújítási munkák miatt kalandosan jutottunk fel a szülészetre, de ez sem zökkentett ki. A protokoll szerint jött volna a CTG, de az ügyeletes szülésznő rám nézett és javasolta, hogy legyen előtte vizsgálat. Jól is tette, hiszen rögtön megállapította, hogy kitolási szakaszban vagyok. Irány a szülőszoba! Mindeközben férjem kiment, hogy elálljon az útból az autóval, de így majdnem lemaradt a születésről. Az ügyeletes orvos érthető módon adminisztratív kérdésekkel kezdett, de közbevágtam, hogy tolófájásom van. Ekkor toppant be a férjem, aki felsegített az ágyra és az első (!) nyomásra megszületett a kisfiunk 10 óra 20 perckor. Ez tényleg teljesen beavatkozásmentes szülés lett, még CTG-re sem volt idő, sőt utána varrni sem kellett egyáltalán. Az egyetlen „beavatkozás” az orromból vett COVID-teszt volt. Kicsi fiam a világra robbant és egészen fantasztikus élmény volt ezt átélni. A regeneráció is villámgyorsan ment és azóta is örömmel gondolok vissza a szülésre. Hasonlót kívánok mindenkinek!