Szüléstörténet 222, Soma baba

Ezúton szeretném megköszönni mindazt a tudást, amit átadtál nekünk. Februárban vettünk részt a tanfolyamodon, majd április 30-án megszületett második kisfiunk, Soma. Hogy kifejezzem az örömöm szeretném megosztani veled szülésélményünket.
Első kisfiam születésébe a legelejétől fogva minden ponton beavatkoztak, de Istennek hála se neki, se nekem nem lett nagy bajom. Utólag annyiszor végigpörgettem, hogy az a borzasztó Apgar-érték, amit kapott és ami miatt oxigenizálták, elkerülhető lett volna, ha jobban felkészülünk és nem hagyatkozunk az orvosokra.
Ahogy újra terhes lettem eszembe jutott egy videó, amiben egy anyuka (Pixyre) mesélt a hypnobirthing módszerről, rákerestem és a sok pozitív visszajelzés is megerősített, hogy erre lenne szükségem, szükségünk.  Így a férjem nyugodt szívvel egyezett bele a tanfolyamba, hiszen úgy gondolta, hogy ha legalább a szülés miatti stresszem meditációval ,,kezelve’’ lesz, az már nagy előrelépés a nyugodt szülés irányába.

Amire viszont ő sem számított: az Örömteli szülés tanfolyam szemléletét végigcsinálva már ő is egészen másképp állt a szüléshez. A félelmét felváltotta egyfajta izgalom, hiszen tudta mikor mi történhet, és ami a legfontosabb: ő miben segíthet majd nekem. Végre mindketten egy természetes folyamatként gondoltunk a szülésre.
A tanfolyam első napjától kezdve elkezdtem a meditációt legalább naponta egyszer megcsinálni, részt vettem online meditáción is, és egyre jobban sikerült elmélyednem, hagynom, hogy minden porcikám ellazuljon. Szinte minden nap eszembe jutott, hogy hogy képzelem el a nagy napot, több youtube videót is néztem, hogy el tudjam képzelni milyen egy háborítatlan szülés.
Egy éjszaka aztán egyre több méhösszehúzódásom lett, melyek alatt folyamatosan végeztem a légzőgyakorlatokat, így nem esett nehezemre örömmel fogadni őket. Azonban nem rendszerződtek, majd fokozatosan elmúltak. Másnap éjszaka ez ismét megtörtént, reggelre ismét enyhültek a kontrakciók, de teljesen nem múltak el, óránként 1-2 megmaradt. A kisfiammal közösen töltöttük a napunkat, én néha meg-megálltam, majd délután egy csodás Anyák-napi műsort néztem végig könnyek, és összehúzódások között. Férjemmel és kisfiammal ezen a csodálatos napfényes délutánon elsétáltunk fagyzini, majd hazafelé már egyre többször ,,támasztottam’’ a kerítést. Már meg kellett állnom és támaszkodnom, hogy a hullámokat átlélegezzem. Ahogy hazaértünk megkértem a férjemet, hogy Mátét, a fiunkat vigye el nagyszüleihez, mert szerintem elkezdődött. Én addig befeküdtem a kádba, hajat mostam, és közben vártam a kontrakciókat. Ahogy kijöttem a kádból elkezdtem mérni az időt az összehúzódások között. A férjem próbált még ismételni, tanulni, hogy mit és hogyan is kell majd neki csinálnia, azt hitte még bőven lesz ideje, de egy ponton hirtelen nekem egész más lett a tekintetem, a hangom. Rászóltam, hogy jöjjön, legyen készenlétben. Biztos voltam benne, hogy nemsokára mennünk kell a kórházba. Erősebbek és még sűrűbbek lettek a kontrakciók. Végül a félhomály és a fittneszlabda segített, miközben a férjem a tőled tanult páros gyakorlatok szerint volt a támaszom. Nem sokára úgy éreztük, hogy a kontrakciók hossza és a közöttük eltelt idő miatt muszáj elindulnunk a kórházba. Persze, ahogy te is felkészítettél minket, az autóban az összehúzódások enyhültek, rendszertelenebbek lettek.
Odaérve a természet- és családbarátnak mondott kórházba érve először is nem engedték be a férjemet. 1 ujjnyi tágulást mértek, majd ctg-vizsgálat történt, ami alapján még úgy gondolták, hogy ebből nem biztos, hogy szülés lesz, majd egy közös vajúdó kórterembe tereltek, hogy pihenjek, feküdjek le és aludjak… Fájások között kitöltöttem a beleegyező nyilatkozatot és bár a szüléstervemet nem mertem odaadni, az elém rakott dokumentumon nem ikszeltem be minden egyes pontot, hogy beleegyezek. Ahogy odaadtam a szülésznőnek megvetően közölte, hogy attól még, hogy én azt hiszem ezekre nem lehet szükség, sokszor jó beavatkozások… mintha felelőtlen lennék… teljesen elkeseredtem: egyedül kell kiállnom magamért, mert a férjemet nem engedik be, és nem hisznek nekem, nem hiszik el, hogy szülni fogok és oxitocin, beöntés, burokrepesztés nelkül is sikerülni fog… Kétségbe estem…
aztán szépen összeszedtem magam és elővettem a meditációt, a nyíló virágokról letöltött videót, és elindítottam a megerősítő hanganyagot. Elmélyültem, a fájások ismét erősek lettek, végül a ctg alapján is láttak ,,valamit’’. Aztán a szülésznő megvizsgált… úgy éreztem, hogy mintha valami történt volna közben, de legalábbis durvábbnak tűnt a vizsgálat, mint a korábbi… Ő azt mondta, hogy most már bejöhet a férjem és siessen is, mert szinte teljesen kitágultam. Az első vizsgálat és eközött kb.másfél-két óra telt el! Nem hitt a szemének a szülésznő… A vizsgálat után kis idővel hirtelen sokkal de sokkal erősebb fájásaim lettek, és elfolyt a magzatvíz.
Kezdődött a tornádó, ahogy arra te is felkészítettél. A szülőszobán egy keskeny, vízhatlan műanyaggal bevont matracon csúszkáló lepedőn kellett feküdnöm, ctg-vel a hasamon kellett átvészelnem a kontrakciókat. Helyezkedtem, mert állva, térdelve, igazából minden pozícióban jobb volt, mint háton fekve, de rám szóltak, hogy ne tegyem. A férjem kérdőre vonta a szülésznőt, hogy márpedig elvileg szabadon választhatok pozíciót, a szülésznő leteremtette, hogy akkor ha nem fekszem lehet nem sokára mehetünk a műtőbe… Végül azt mondta, hogy még pár kontrakciót maradjak fekve, utána mozoghatok. Erősödtek a hullámok, már nem ment úgy az átlélegzés, ősasszonyként kiabáltam azt hiszem… de a férjem figyelmeztetett a légzésre és vissza tudtam állni, így viselhetővé is vált egy -egy kontrakció. Hányinger kerülgetett, éreztem, ahogy jön lejjebb és bár térdelve szerettem volna világra hozni, egyszerűen gyengének éreztem magam, nem bírtam tartani magamat a karjaimra támaszkodva. Így oldalt fekvő pozícióba helyezkedtem, a szülésznő segített a gátvédelemben, és közben még meg is érinthettem a kisfiam fejét. Ez korábban nekem furcsa volt, hogy szülés közben miért szeretné bárki megérinteni, pedig egyszerűen nekem akkora erőt, löketet adott, hogy azt nem lehet szavakba önteni. Ahogy azt se, amikor először megláttam és mellkasomra vehettem. Sírtam, és nem győztem bocsánatot kérni, amiért úgy kiabáltam… 🙂
A szülés után, a szülőszobán mellettem császáros anyukák, akik alig tudtak megmozdulni, én szinte szaladtam hozzájuk képest, tényleg hihetetlenül gyorsan tud regenerálódni a szervezetünk. Annyira tökéletesen ki van találva a női test, a lélek… a szülés után azt éreztem, hogy ezt még egyszer át akarom élni!
A kisfiammal a kapcsolódás azonnali volt, a szoptatás is már közvetlenül szülés után sikerült. Azóta is mindenkinek, akit érdekel elmeséljük ezt a csodálatos szülésélményt és ajánljuk a tanfolyamodat. Férjem kolleganője járt is nálad és ő is hasonlóan pozitív szülésről számolhat be.
Köszönöm  a tudást és a megerősítést, amiből önbizalmat nyerhettünk és ki tudtunk állni magunkért!