Szüléstörténet 225, Zéti baba
Az augusztusi Örömteli szülés tanfolyamon vettünk részt a férjemmel, azután folyamatosan gyakoroltam a relaxálásokat.
Október 15 én hajnalban 3 óra körül arra ébredtem, hogy folyamatosan görcsöl a hasam, de teljesen elviselhető. 4 óra körül kezdett rendszeres lenni, ekkor már keltettem a férjemet, hogy szerintem eljött az idő. Elmentem zuhanyozni, és pillanatok alatt nagyon sűrűek lettek a fájások, kb fél órán belül már autóban voltunk, 40 perc volt hajnalban a Sote II ig az út. Az autóban 1,5 perces fájásaim voltak, volt mikor 40 másodperc volt két fájás között. Eléggé meg voltam ijedve, nehogy útközben szüljek.
3/4 6 kor vizsgáltak a kórházban, bő 2 ujjnyi méhszáj és a doktornő szerint 2 órán belül meglesz a baba. Bekerültem szülőszobára, burkot repesztettek, a magzatvíz nagyon csúnya mekóniumos volt, így az ítélet az lett, hogy végig CTG n maradok. Mivel a baba nagyon nem mozgott ezért kaptam cukros infúziót. Fél 8 kor 10 cm tágulás, eltűnt a méhszáj és hamarosan jöttek a tolófájások, a baba végig nagyon fent volt még. Már vagy egy órája jöttek a tolófájások, viszont a baba feje nem akart lejjebb ereszkedni.
Ami nagyon pozitív, hogy végig állva nyomhattam és kérték, hogy labdán pattogjak illetve mutatták, hogy milyen gyakorlatok segíthetnek. Ezeket már otthon is végeztem labdán.
Végül 3 óra telt el 1 perces tolófájásokkal és érdemi változás nem történt, és 10:30 körül jött az ítélet, hogy nem várnának tovább és megcsászároznak. A megkönnyebbülés, a kimerültség és a csalódottság egyszerre lett úrrá rajtam.
Végül 11:31 kor megérkezett Zétény Péter 3740 grammal és 55 cm vel 9/10 es apgar értékkel 🙂 Minden rendben zajlott szerencsére, az aranyórán is nagyon ügyesen szopizott már, ami azóta is töretlenül tart.
Összességében csalódott voltam, hogy nem sikerült a természetes szülés, leginkább amiatt mert minden nagyon gyorsan és fantasztikusan alakult. Nagyon jól tudtam használni a tanultakat, a tanult légzéstechnikákat végig a vajúdás és tolófájások alatt is.
Köszönjük szépen, hogy általad megtanulhattuk, hogy a vajúdás folyamatát mennyire lehet a tudattal és az elménkkel befolyásolni.