Szüléstörténet 226, Adél baba
Hogyan készültem a szülésre?
Mikor kiderült, hogy terhes vagyok az első napon feljött bennem az összes nehézség és küzdés élménye, amit az első szülés után és a gyermekágyas időszakban megtapasztaltam. Másnap már a megoldásokon agyaltam, kerestem a „könnyítéseket”, hogy felvértezzem magamat erőforrásokkal, segítségekkel, hogy ez alkalommal a maga teljességében éljem meg, és élvezzem ki az anyává válást!
Mikor egy Hypnobirthinges szülésélményt szájtátva hallgattam, megfogadtam, ha még egyszer megadatik, biztosan elmegyek egy Hypnobirthing tanfolyamra!
Az első szülés tapasztalata mellett az Örömteli szülés tanfolyam mélyítette az addigi tudásunkat. Nagyon jól összeszedte, minden részletre kiterjedően felépítette a természetes szülést, túlmutatva azon, a szülővé válás lelki és pszichés oldalát is, amire előtte egyik tanfolyam sem vállalkozott! A legnagyobb előnye, hogy olyan eszközt adott a kezünkbe, amivel a szülő nő saját magát, illetve a párja Őt segíti a szülés folyamatában. Magabiztosságot adott, hogy képbe kerültünk a szülés fázisaival, illetve, hogy a kísérő, a pár hogyan tudja segíteni, támogatni ebben a nőt! Az összes közül ez volt az a tanfolyam, ahol nem csak a szülésig láttunk, hanem foglalkoztunk a szülés utáni testi-lelki eseményekkel, a szülővé válás női és férfi, valamint párkapcsolati aspektusaival. Felszabadító volt, hogy végre kimondódtak olyan dolgok, amiket hordoztam magamban a szülőséggel kapcsolatban! Pl. reális igény, hogy legyen saját és MI időnk a szülőség, a család mellett.
A tanfolyam után minden vezetett meditáción részt vettem. Kezdetben heti 3-4-szer gyakoroltam, majd fokozatosan gyakrabban, az utolsó 1 hónapban már naponta 3-szor hallgattam meg a szivárvány meditációt a légzésgyakorlatokat végezve. Már teljesen vizualizáltam a testrészeimen a színeket, és a légzési ütemeket is. A megerősítéseket házimunka végzés közben hallgattam.
A szüléshez dúlát választottam aki gyermekorvos, IBCLC szoptatási tanácsadó és 3 gyermekes anyuka egy személyben!.
Hogyan zajlott maga a szülés? Mik voltak a kezdeti jelek?
Az előző napi sok jóslófájás után tudtam, hogy napközben pihennem kell, mert nem tudom, meddig kell majd kitartanom. Ennek jegyében telt a nap: pizsama partiztam, 3 x meghallgattam a meditációt, lehalkítottam a telefont, Ati otthonról dolgozott, időnként rám nézett. Nyugalomban, kiegyensúlyozottan pihengettem. Délután még aludtam is egy nagyot!
17:00 körül kezdtek jelentkezni a fájások, de teljesen rendszertelenül, változó hosszúságú ideig. Közben hallgattam a meditációt és csináltam a légzést, hogy megőrizzem a nyugalmam. 17:40 körül találkoztam a nyálkadugóval, ekkor felhívtam a dúlám. Azt mondta még messzi lehetünk, mert 3-4 percenként jövő 1 perc hosszúságú fájások tágítanak. Javasolta, hogy feküdjek bele meleg vízbe. És aki ilyen kedélyesen beszélget, az még nem vajúdik igazán…
A fájások közben alkalmaztam a begyakorolt alvó és lassú légzést, ami tényleg sokkal viselhetőbbé tette a fájásokat, mert volt 1-2 fájás, aminél nem tudtam tartani a légzést, és azok jobban fájtak! Ati segített: masszírozta a nyakam és a vállam a fájások közben, velem lélegzett, csináltuk a páros gyakorlatot is. A fájások közben mondogattam magamnak: „Megnyitom a testem a babám előtt, és engedem gyengéden kibújni”.
Atival 18:00 körül kedélyesen megvacsoráztunk, még mosolyogtunk is, hogy most egy ideig ez az este lesz az utolsó kettesben töltött időnk, majd 18.30-18.45 körül befeküdtem a meleg vízbe. Hát meg is lett az eredménye! A fájások kezdtek gyakoribbá és erősebbé válni. Ati mindvégig mellettem volt. Számolta a fájások hosszát és a köztük eltelt időt. Megkértem, hogy olvassa fel a megerősítő gondolatokat, amiket kigyűjtöttem a szülésre készülve. Elég mókás volt az Ő szájából hallani, hogy „Erős nő vagyok”, „Magamhoz hívom női felmenőim erejét.” de jól esett hallani.
A kádban fekve az egyik fájásnál megkértem, hogy símogassa meg a melleimet, mert kíváncsi voltam az endogén oxitocin hatásra, ami iziben meg is érkezett egy sokkal erősebb fájás formájában. Ekkor mondtam, hogy elég lesz a folyamat normál alakulása, nem kérek az endogén oxitocinból. A fájások úgy beindultak, hogy nagyjából 10-15 perc alatt végigfutott rajtunk a 3-4 percenként jövő 1 perc hosszúságú fájás, és 1 percenként jött 1,5 perc hosszúságú fájás! Itt mondta az Ati, hogy szálljak ki a vízből, mert nem fog tudni kivenni. Szívesen maradtam volna, de kiszálltam. A nappali szőnyegen labdára támaszkodtam guggoló testhelyzetben. Közben már Ati hívta a dúlát, hogy itt már erősen rajta vagyunk az úton. A kanapéra is áttámaszkodtam egy kicsit, majd wc-re kellett mennem, székelési ingerem volt. A wc-n ülve a fájások átcsaptak kitolási fájásba.
Ezen a ponton Ati karjába kapaszkodtam, egymás szemébe néztünk, és tudtuk, hogy a kitolási fázisba érkeztük 20:00 körül járt az idő.
Negyed óra múlva megérkezett a dúla, 20:15-körül, egyből már raktak is be a kocsiba. Az autó ülésére rátették az eldobható adszorbens alátéteket. Mondtam, hogy én nem vagyok hajlandó beülni. A hátsó ülésre feltérdeltem, hónaljamat beakasztva az ülés háttámlájába, és a csomagtér felé hajoltam Ati vezetett, dúla mellettem volt a hátsó ülésen. Elindultunk, és meglepően jól esett, hogy kellemesen mozog alattam az autó, ezzel egy oldalirányú himbálódzást kiváltva részemről. A gravitáció segített a térdelés miatt + jöttek a fájások. 33 percet írt a Waze a SOTE II-ig.
A kitolásokat hangadásokkal is kísértem. A pszichológus mondta, hogy termékennyé tudom tenni a fájást azzal, ha életem fájdalmait belerakom a fájásba. 1 fájdalmat tudtam belerakni, a többire nem volt időm!
Kérdeztem a dúlát mi lesz, ha itt jön ki. Nyugalmat árasztva azt mondta „Semmi. Majd elkapja”. Megnyugtatott a válasza.
A fájások egyre jobban feszítettek, éreztem, hogy a popsimnál valami brutális feszítés van. Ekkor éreztem, hogy kijött Adél feje, ekkor repedt csak meg a magzatburok, a jobb combom belső oldalán éreztem, hogy elfolyik a magzatvíz. Kibújt a kislányunk feje és már fel is sírt Adél! Innen tudtam, hogy minden rendben!
Olyan fantasztikusan boldog voltam, mosolyogtam! Ati hátrafordult, ott örültünk egymásnak négyen!
Annyira boldog voltam: ott tartottam a kezemben a rózsaszín babámat, aki egyből mellre tapadt, lábam között a köldökzsinórt is láttam, ahogy pulzál, majd fokozatosan fehéredik el!
Kicsit örömködtünk a kocsiban, 20:49-kor olvastuk le az órát, mint születési időt, aztán indultunk a kórházba. Boldog voltam és megkönnyebbült, hiszem az oroszlánrészén túl voltam! Nagy erők dúltak, mégsem voltam kifáradva, volt erőm örülni!
Végül is minden vágyam teljesült… egy kis extrával.. Beavatkozásoktól mentes, gördülékeny, természetes szülést vizionáltam magamban, állva vagy térdelve. Hát ez bejött!
Az éjszakát Adéllal töltöttem szorosan összebújva (szoptatva)! Nem tudtam aludni a boldogságtól! Örömöt, büszkeséget és hálát éreztem! Nőtt az önbecsülésem is! Igen, megcsináltuk! A babámmal. Atival.
Másnap sokkal jobban voltam, mint az első szülésem után. A szoptatás is jól indult! Egész jól tudtam ülni is. Sokkal kevesebb izomlázam volt, mint az első szülésnél, ahol azért meg lettem nyomorgatva a kitolásnál (indokoltan).
Én másnap is repestem az örömtől és minden beszélgetésnél (telefonos élménybeszámolónál) újra éltem a megtapasztalt csodálatos élményt!
A gyermekágyas időszak is kiegyensúlyozottabb volt lelkileg, nem voltak sírós napjaim, ami az első gyermekemnél időnként előjött szinte csillapíthatatlanul még 3 hónapos korában is….
Minden mindennel összefügg: ez egy több tényezős dolog: a nyugodt babám, a hatékony szopás, összeszokás, teljes mértékű anyatejes táplálás, a tapasztalat, a lelki stabilitás, mind hozzájárult a folyamatok egyensúlyban tartásához..
A várandósságom teljesen problémamentesen zajlott, ugyanúgy, mint Lilivel. Boldog vagyok, hogy másodjára is megtapasztalhattam a teremtő erőmet, hogy testet adhatok egy Léleknek a Fenti Világból! Az Örömteli szülés módszerének köszönhetően (meditációk, légzés technika, vizualizáció, pozitív megerősítések) gyakrabban és többet kapcsolódtam a babámmal. Az utolsó pillanatig fizikálisan aktív voltam: sétáltam, tornáztam, vittem-hoztam Lilit az oviba. Napi 3x hallgattam a szivárvány meditációt és gyakoroltam a légzést.
Ati hogyan kísért?
Ati teljes mértékben részt vett, társ volt a folyamatban. Nyugodt volt, kiegyensúlyozott, józan. Teljesen tisztában volt a szakaszokkal, felismerte azokat és tette a dolgát: masszírozta a nyakam, a vállam, légzésnél segített, mikor kellett segített fókuszálni a légzésre, nyújtani azt… A kocsiban tudta, hogy az Ő feladata, hogy a vezetésre koncentráljon az épségünk érdekében.
Ati, hogyan élted meg az eseményeket?
„ Az volt a feladatom, hogy segítsek Mártinak mindenben, amit tudtam. Ügyesen csinálta a légző gyakorlatot a fájásoknál, a kitolási fázishoz közeledve próbáltam hosszítani a kilégzéseit. Nyugodtan tudtam kísérni, tudtam mi mit jelent a folyamatban. Mikor a kitolási fázisba csapott át a folyamat, ott már igazán nagy tétje volt, hogy előrelendítsem az elindulást. Megvártuk a dúlát az indulással. Tudtam, hogy a körültekintő vezetéssel tudok a legjobban hozzájárulni a biztonsághoz, így én arra összpontosítottam, illetve a dúlára hallgattam mikor hívjam a mentőket, vagy mikor álljak félre…
Boldog voltam, mikor láttam, hogy Márti boldog szülés után, kezében az Adéllal, és minden rendben van. Sajnálom, hogy nem készítettem fényképet az autóban.