Szüléstörténet 55, Horváth Ivett

Örömmel és mérhetetlen hálával tudatjuk Veled, hogy 2016.12.28.-án 11:47kor, Apukája 30. születésnapján megszületett kislányunk: Ujvári Emma.

40+5 hétre, könnyen és minden elképzelésünket felülmúló gyorsasággal érkezett meg a Lányka közénk.

Reggel 9-kor indultunk a kórházba, érkezéskor 3 ujjnyira ki voltam tágulva (vizualizáltam 😀 ), 11:40-re kerültem a szülőszobára és 7 perccel később kint volt a baba. 🙂

Hihetetlen nagy segítséget jelentett, hogy használni tudtam a légzéstechnikákat és a relaxációkat, amit sokat gyakoroltam. A vajúdás alatt csak beleengedtem magam a szülési folyamatba és hagytam, hogy a testem tegye a dolgát. A lefelé lélegzés pedig 7 percre rövidítette a kitolás szakaszát, aminek köszönhetően 3 nyomással kibújt a baba. Mindez teljes gátvédelemben, mindenféle külső beavatkozás nélkül történt. 🙂

És ami a férjemet illeti, végig higgadt és nyugodt segítőm volt, amit én egyértelműen a tanfolyamon való részvételnek tudok be és annak, hogy esténként közösen is hallgattuk a megerősítéseket. 🙂

A II.számú Női Klinikán szültem, a nőgyógyász és a szülésznő többször is elmondta, hogy így kellene mindenkinek szülnie. A szobatársaim pedig nem győztek csodálkozni a mi kis 7 percünkön. 🙂 Igazából a körülöttem lévő anyák szüléstörténetei döbbentettek igazán rá arra, mekkora kincset kaptunk a kezünkbe azzal, hogy elvégeztük a hipnoszülés tanfolyamot.

Szóval nagyon köszönjük Neked, kedves Réka, hogy megosztottad velünk a tudásod és ezzel még nagyobb csodáva tetted Emma lányunk születését! 🙂

Hálával és köszönettel: Ujvári Ivett, Emma és Lehel