Szüléstörténet 68, Baukó Bernadett

A szülés, amitől gyerekkorom óta rettegek valamiért, egy hatalmas próbatétel volt számomra. Titkon néha elő-előtört belőlem, hogy hátha a korom miatt rögtön császárra ítélnek, de legbelül szerettem volna szembe nézni a félelmeimmel és megszülni természetes úton a picikémet. Két barátnőm is elvégezte a tanfolyamodat, és ők voltak szinte az egyetlenek, akik pozitív módon nyilatkoztak a szülésükről. Még akkor, mikor hallgattam az ő szüléstörténetüket, akkor elhatároztam, ha egyszer szülök, csak tőlük kérek tanácsot. El is jött az idő, és ők vezettek el a tanfolyamodra. Bevallom, voltak kérdőjelek bennem a technikával kapcsolatban, pontosabban azzal kapcsolatban, hogy fogom-e tudni alkalmazni a tanultakat ott a szülésnél. Ettől függetlenül én töretlenül relaxáltam itthon minden nap. Nem tudtam pontosan vezetni a gondolataimat, de éreztem, hogy jó érzéssel tölt el a gyakorlat. Megnyugtat, és bátorsággal vértez fel. Talán ez az az erő, ami a szülés végéig végigkísért.

Hétfő hajnalban keltem, amikor észrevettem, hogy a nyákdugó elindult. Nyugtáztam magamban, hogy elindult végre a folyamat, ugyanis 8 nap túlhordásnál jártam. Nyugodt voltam, és belül öröm töltött el. Egy órát még itthon vajúdtam, mert elég sűrűn jöttek már akkor is a fájások. De egyáltalán nem voltak kibírhatatlanok. Aztán lassan beindultunk a kórházba. 6 óra körül értünk be, de még akkor is kedvesen elcseverésztünk a recepciós lánnyal. Közben is jöttek a fájások, de egy erős menstruációs fájásnál nem éreztem többet. A szülésznő választott szülésznő volt, és nagyon megkedveltem már az első alkalommal, úgyhogy nagy erőt adott az is, hogy őt már egy ideje ismertem, és tudtam, hogy rá minden pillanatban számíthatok. A mindenféle előkészületek után kiderült, hogy 1 újjnyi a méhszáj. A fájások tovább folytak, kicsit erősödtek is, és elérkeztünk a két újjnyi állapotig. Végig, az egész vajúdás alatt lassú légzést alkalmaztam. Valamiért nehéz volt a hasamba lélegezni. Próbáltam, de könnyebbnek tűnt egyszerűen hosszan venni a levegőt és hosszan kifújni. Én mivel mindig is rettegtem a fájásoktól, már régen eldöntöttem, hogy kérek fájdalomcsillapítót. Utólag kiderült, hogy szükség is volt rá nálam az ellazulás miatt. (mint kiderült, vizsgálhatatlan is vagyok. 🙂 Annyira rettegtem a vizsgálattól, hogy ameddig nem kaptam meg a fájdalomcsillapítót, alig tudtak megvizsgálni.) 10 órakor kaptam meg a fájdalomcsillapítót, ami 2 óra alatt a teljes eltűnő méhszájig vezetett. A szülésznő már készítette is elő a szüléshez a kisasztalt. Néztük is a férjemmel, hogy máris szülünk…? A fájdalomcsillapító hatása (csak egy kis adagot kaptam), 12 órára már el is múlt, de szükség is volt erre, hiszen éreznem kellett a kitolást. A fájások újra erősödtek, és az utolsó óra következett. Nagyon nehéz volt ez a szakasz, de bírtam. A doktor úr a hasamat nyomta, és bíztatott, illetve diktálta a levegőt, a férjem a fejem fogta, ketten pedig a gátnál segédkeztek. Igazi team munka volt. 🙂 12:45-kor született meg a kisfiunk. Akkora megkönnyebbülést éreztem, mint szinte még soha. Egy örök félelmemet győztem le és biztos vagyok benne, hogy a hipnoszüléssel való felkészülésnek ebben nagyon nagy szerepe volt. Sokat vizualizáltam az egész szülést, és rengetegszer végiggondoltam az egész folyamatot. Illetve nyugalommal töltöttem el egész belsőmet, és próbáltam magamban erősíteni a tudatot, hogy minden jól fog alakulni. Hát ez a mi szüléstörténetünk. 🙂

Köszönet neked Réka! 🙂