Szüléstörténet 73, V. Krisztina
A szülésem kapcsán elmondhatatlanul hálás vagyok magamnak, a szülésznőnek és neked! Nagyon – nagyon köszönöm, hogy részt vettem a tanfolyamon és, hogy a tanfolyamot te tartottad. 🙂 Említetted, hogy örülnél a szüléstörténeteknek, illetve visszajelzésnek a tanfolyamról így gondoltam szívesen leírom. Annyit szeretnék kérni, hogyha megosztod akkor azt csak keresztnévvel tedd kérlek.
A tanfolyamról:
Amióta első kisfiammal anya lettem szerintem minden apróságon parázok és ebből a felesleges aggódásból kijutott a második terhességemre is. A Róbert Kórházban terveztem szülni és a weboldal böngészése közben találtam rá a HypnoBirthing-re amiben engem az fogott meg, hogy lehetőség van a félelem és a feszültség elengedésére. Azonnal jelentkeztem a tanfolyamra. A férjem csak azért jött velem mert olvastam, hogy a programban van ami az apukákkal kapcsolatos. Így kezdtünk neki.
A tanfolyam messze felülmúlt minden várakozást. A legfontosabb számunkra az volt az ott hallottakon felül, hogy nem valami “ezoterikus elköteleződéses varázslatról” hallottunk, hanem teljesen pontos képet kaptunk arról, hogy mi is a szülés anatómiai folyamata ezt az anya hogyan éli meg, a stressz milyen negatív élettani hatással rendelkezik alapvetően is és a szülés kapcsán is. Réka semmilyen szemléletet nem akart ránk erőltetni, bármiről beszélt annak elmondta minden oldalát, hogy kialakíthassuk a hozzánk közel álló nézőpontot.
A férjemnek azt adta a tanfolyam, hogy pontosan megismerte mi történik a szülés alatt de ami még ennél is sokkal fontosabb, hogy pontosan tudta, hogy mire számítson és, hogy pontosan mikor miben tud nekem segíteni. Hozzáteszem valóban fantasztikus segítségem volt végül a szülés alatt!
Az első szülésem mindössze négy óra alatt zajlott le így azt már előre tudtam, hogy a vajúdás során túl nagy relaxációra, ráhangolódásra nem sok esélyem lesz. A tanfolyamon kapott hanganyagokból így a szülést megelőző “felkészülésnél” a relaxációt a félelem oldására használtam az adott napon megélt érzések elcsendesítésére és a saját boldogságomhoz történő visszatalálásra. Amit fontosnak tartottam egy várhatóan gyors szülés esetén az a most tanult légzéstechnika így ennek elsajátítására koncentráltam mint később kiderült nem alaptalanul 🙂 Köszönöm, hogy rátaláltam Rékára és az ő tanfolyamára 🙂
Szüléstörténet:
A kiírt napon még híre se volt méhösszehúzódásnak viszont a vizsgálaton kiderült, hogy a méhszáj már három ujjnyira nyitva van. A szülésznőm és az orvosom egyetértettek abban, hogy nem lenne a legjobb ötlet megindítani a szülést mert minden eredményem tökéletes, az első szülés is teljesen természetesen történt, járjak vissza minden másnap vizsgálatra és várjunk, illetve minden második nap úgy mentem be a vizsgálatokra, hogy lehet, hogy aznap szülünk. Végül megállapodtunk abban, hogy a kiírt dátumhoz képest egy hét múlva burokrepesztést végeznek és szülünk. Én teljesen megijedtem, hogy most mi lesz, mire számíthatok, így egy hét tiszta stresszben telt kivéve amikor a nap végén lehetőségem volt az adott napra kiválasztott, Réka által kialakított hanganyaggal megnyugodni. Természetesen ehhez még elég komoly belső munka is szükséges volt, de két nappal a szülés előtt végre visszaállt a nyugalom és így is mentem be a kórházba.
Ott a vizsgálat közben, annak eredménye / mellékhatása következtében megrepedt a magzatburok. Ezt követően 15 percen belül már két 5 perces összehúzódásom volt, amit azonnal a három percesek követtek. Már a második fájásnál elkezdtem alkalmazni a tanult légzéstechnikát mint kiderült olyan eredménnyel, hogy külső szemlélő számára fel sem tűnt, hogy itt tartok a vajúdásban. Az összehúzódások elején még nehezebb volt a helyes légzésre odafigyelni, de második harmadik légzéstől már szuper volt. 45 perc múlva már a kádban folytattuk a vajúdást és végül kevesebb, mint két óra alatt megszületett a kisfiam. A kitolási szakasz ugyan nehéz volt, mert nagyon hátul volt a méhszáj de a világ legfantasztikusabb szülésznőjének köszönhetően sikerült összpontosítva, teljesen természetesen megszülnöm a kisbabámat. A szülésznőm is ugyan azokat a tanácsokat adta a kitolásnál, mint Réka és evvel azonnal eszembe is jutottak Réka szavai, hogy miért is kell erre, vagy arra odafigyelni.
Összességében a férjemmel együtt ugyanazt mondtuk a tanfolyammal kapcsolatban, hogy teljesen megérte. Mindketten összeszedettek voltunk a szülés előtt, szülés közben pedig végig ott voltak a Rékától tanult fogódzkodók mindkettőnk számára. Köszönjük neki is és a csodás szülésznő – orvos párosunknak!
Nagy ölelés neked Réka 🙂