Szüléstörténet 77, Borbély Anikó

Örömmel tudatjuk, hogy február 15-én megszületett Emili lányunk a legnagyobb háborítatlanságban és boldogságban.

Két császármetszés után készültünk hüvelyi szülésre és a lehető legalaposabban szerettem volna felkészülni, így jutottunk el hozzád.

Az Örömteli szülés tanfolyamon nagyon jól éreztük magunkat a párommal együtt. Kicsit izgultam, hogy ő hogy fogja érezni magát ott, de az eredmény az lett, hogy olyan lelkes lett, hogy örömmel várta a szülést és azt, hogy bent lehessen a szülőszobán. 

Én azt vártam a tanfolyamtól, hogy segítsen a félelmeimet oldani, és úgy gondoltam, ha sikerül a fájdalmakat is csökkenteni, az még egy hatalmas plusz. Az ott elhangzottak után én is még nagyobb örömmel vártam a nagy napot. A légzéstechnikákat rendszeresen gyakoroltam, és mivel már jó korán voltak jósló fájásaim, azok alatt szuper jól éreztem a helyes légzés hatását.

A szivárvány relaxációt is lelkesen gyakoroltam. Rengeteget hallgattam a megerősítéseket szüléshez. Mindig a nyugalom hangjai alatt beszéltem a szülésről a kisbabámnak, aki aztán mindent úgy tett, ahogy én kértem tőle (pl. faros fekvésből átfordult fejvégűbe).

Elfolyt magzatvízzel és 4-5 perces összehúzódásokkal mentünk a kórházba. Ezeknél még jól ment a lufis légzés. De amikor igazán bedurvultak a hullámok, ott már nem nagyon éreztem a fájdalomcsillapító hatásukat, de a lazításban biztosan segített, mert gyorsan tágultam. A kitolásnál hagytak engem teljesen a saját ütemünkben nyomni, mert ráéreztem egyből mikor és hova kellett.

Úgy gondolom, azokból, amiket átadtál nekünk, számomra a megerősítések voltak a leghasznosabbak, mert tényleg egy cseppnyi félelem nélkül szültem. Bár ebben nagy szerepe volt az orvosomnak (Dr. Ádám Zsolt) és a szülésznőmnek (Nyulas Jolán), akik mellett a legnagyobb biztonságban éreztem magam. A várandósság alatt is mindig meg tudtak nyugtatni a szavaid és óriási önbizalmat és elszántságot adtak.

Így sikerült átélnem azt a csodát, hogy két császármetszés után természetes úton hozhattam világra kislányomat, aki így az én lelkemet egy életre meggyógyította .

Köszönöm, hogy hozzájárultál ehhez, Réka!