Szüléstörténet 8, Spiteller Zsóka, 2012. május

Számomra nagy élményt jelentett már az, hogy részt vehettem, vehettünk a Hipnoszülés kurzuson, hisz, voltál olyan kedves és a kedvünkért eljöttél Sopronba. Amikor elolvastam a könyvet, tudtam, hogy nekem ezt a módszert meg kell tanulnom és ha az ott leírtakat 50%-ban meg tudom valósítani, már elégedett leszek.

Amit a kurzudtól kaptam:
• a páromat sokkal jobban be tudtam vonni a \”várandósság élményébe\”, illetve a szülésre is együtt tudtunk készülni a kurzus által, ami még közelebb hozott minket egymáshoz,
• a könyv elolvasásával és a kurzussal megerősödött bennem, hogy \”ezt meg lehet csinálni úgy, hogy szép élmény legyen\”, mind a babának, mind nekem és ne rémtörténetként maradjon meg a szülés az emlékeimben,
• a tanult relaxációk olyan lelki municót adtak, amivel valóban nyugodt lelkiállapotban mentem szülni és szülés közben is megmaradt ez a nyugalom,
• a szülés maga, valóban örömteli volt, és már a szülőszobán azt mondtam, hogy jöhet a következő, a szülés maga nem lesz akadály.

Mivel Anna az első babák, így nincs összehasonlítási alapom, de azt gondolom, hogy az 50%-os célt elértem:)

Köszönöm még egyszer!