Szüléstörténet 91, Benjamin baba

Bennem is mint sok Nőben égető vàgy volt a várandósság megélésére. Azonban Édesanyám szüléssel való rémálma eléggé meghatározta a gyerek és felnőtt koromat is, hiszen Neki élete legnehezebb pillanatai voltak a szülés percei. Amikor januárban megtudtam hogy gyermeket várok – azonnal elkezdtem keresni egy lélekerősítő felkészítőt. Màr akkor tudtam, hogy valami mást szeretnék. Gyógyszerészként az Egyetemen tanultunk szülésről is és tudtam hogy annak van egy ősi ereje, amivel a test képes megszülni a Gyermeket.  Így érkeztem meg az Örömteli szülés honlapjára.

Az elmúlt két évben rengeteg fejlődtem a magánéletemben spirituális – meditációs – relaxációs témákban, így rögtön éreztem ez Nekem való. A várandósság 7.hónapjában el is érkezett a tanfolyam ideje. A nyári időszak miatt egy intenzív tanfolyam volt a miénk, aminek minden perce maga volt a csoda. Réka megnyugtató – tiszta – egyben óriási erőt adó szavai – technikái napról napra mélyítették bennem azt az őserőt amit a Női test magában hordoz.

A tanfolyam után bár elváltak útjaink – az ott megszerzett tudást és technikákat beépítettem a mindennapjaimba.

Tudatosan készültem arra a napra – testileg – lelkileg. Megadtam a szervezetem számára fontos ásványi anyagokat – nyomelemeket – amivel tudtam, hogy bírni fogom a szülést, amik az egész várandóságomat is végigkísérték, ezért lehetett annyira tökéletes ez a 9 hónap.
Emellett pedig mindennap lelki támogatást adtam Magamnak a relaxációs és meditációs technikákkal.

Közeledett a szülés napja, sűrűsödtek a vizsgálatok – Ctg- Uh- folyamatos találkozás a Maternity Klinikán a stábbal.

A kiírt dàtum előtt azonban 2 héttel érkezett egy nem várt fordulat. 14 napon keresztül napi 1,5 órás alvással voltam, egész éjjel ébrenlét – nappal szintén – a Baba már nem volt pici – már mindenen fájt, szóval maga volt a szenvedés. De orvosom , Dr Szuromi András , akinek nem lehetek elég hálás, október 5.-én felismerte a találkozás alkalmával- ha ez tovább húzódik, semmi erőm nem marad a nagy napra. Így mivel 5.-én volt egy szűk ujjnyi méhszáj – megegyeztünk ha aznap nem indul be a szülés, 6.-án találkozzunk a Klinikán.

Az éjjel ismét alvás nélkül telt el, ilyenkor mi adott erőt a naphoz ? A Szivárvány relaxáció és a légzéstechnikák – ezek tudtak higgadt és nyugodt lelkiállapotban tartani, hogy hamarosan magamhoz ölelhetem a Kisfiamat.

Október 6.-án délelőtt megérkeztem a Klinikára – egy kis várakozás után “sorra” kerültem. Doktor Úr megvizsgált a méhszáj állapota nem vàltozott előző naphoz képest, így a szülésmegindításban egyeztünk meg – maximális bizalommal felé és Szülésznőm Kátai Tímea felé.
Ez a forgatókönyv nem volt a fejemben. Hiszen folyamatosan egy háborítatlan szülésre készültem, egy dologban viszont egyetértettünk az Orvosommal, amíg csak lehetséges a Természetes úton való szülés útján szeretnék menni. Ebben maximális partner volt Ő is. Így némi várakozás után burokrepesztés történt. Amivel segítik a testemet az összehúzódások beindítására és erősödésére, amivel közelebb és közelebb kerül Kisbabám hozzám.

Ezekben a percekben a fülemben szóló relaxàció – a lassú légzés technika – és a sziklaszilárd hit vitt előre az úton. A vajúdás alatt illóolajok voltak – halk zene – mivel este volt így félhomály a szobában – minden idealis volt a tökéletes összhanghoz.

A burokrepesztés hatására meg is indult a méhszáj tágulása – és néhány óra elteltével elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amire ott akkor már csak az Orvosom a Szülésznőm és én vártunk, hiszen mindenki körülöttünk a császármetszés időpontjábak bemondását várta – mi hàrman és a Kisbabám azonban kitartottunk az úton, így a következő vizsgálatnál teljesen eltűnt a méhszáj- amire a nap kezdetén szerintem senki nem gondolt – és indulhatott a kitolási szakasz ekkor már az erőmmel elkészültem, de mivel Párommal együtt végeztük a tanfolyamot – így mindig a legjobbkor tudta “fogni “ a kezem, amikor éppen elfelejtettem hogy most kell a lufit fújni a hasamba – és segíteni a Kisbabánkat – Ô diktálta az ütemet. Így a vége szinte pillanatszerűre sikerült és az az érzés, amikor a csupasz testemre tették a Babámat és ott pihentünk 2 órát – csak mi Hárman – igazán meghitt pillanatok ezek. Az pedig hogy a szülés – minden fájdalmával együtt – egy örömteli esemény tud lenni a fejemben és a szívemben – ezt Orvosomnak – Szülésznőmnek – Rékának – és a Páromnak köszönhetem.

Azóta akinek csak tudom, mesélem a történetemet – mert egy “kilátástalan” helyzetben is a HIT és ELME ereje sokkal erôsebb mindennél.

3860 g , 57 cm – teljes gátvédelemmel október 7.-én hajnali 1:00- kor pontosan megérkezett László Benjámin

Kívánom Mindenkinek éljetek át az Örömteli szülés pillanatait

Minden perce megérte