Szüléstörténet 169, Miki baba

Minden szülés egy új lehetőség, hogy még jobban csináld!

Az első nagyon traumatikus volt, terminus-túllépés miatt oxytocinos indítás, epidurális érzéstelenítés (a doki rábeszélt), 10 centis gátmetszés, vákuumos befejezés. Most már tudom, hogy ennek pusztán az volt az oka, hogy nem készültem a szülésre, csak az anyaságra. Úgy gondoltam, a szülés csak 1 napig tart, majdcsak túlélem valahogy.

A másodiknál már fogadtam szülésznőt, és minden egészen más volt. Érzéstelenítés nélkül, gátmetszés nélkül (igaz, az előző mentén kicsit repedt), gyorsan jött világra második kislányom.

A harmadiknál kórházi szabályozás miatt nem lehetett szülésznőt fogadni, de az ügyeletes személyzettel is sikerült egy kis oxytocint kapva megszülni a babát. Read more

Szüléstörténet 168, Sebestyén baba

Szerettem volna kifejezni a hálámat feléd, mert csodálatos szülésélményben volt részem, hála a tanfolyamnak és a felkészülésnek.

A tanfolyam után igyekeztem minden nap elvégezni a szivárvány meditációt és hallgatni a megerősítő mondatokat. Emellett részt vettem néhány közös meditáción is Zoom-on keresztül. Őszintén, elég maximalista voltam magammal szemben, és ott voltak a kétségek, hogy hogy tudom majd végig csinálni élesben, de aztán mindig arra gondoltam hogy itt vannak a kezemben az eszközök arra, hogy mégis úgy történjen minden, ahogy elképzeltem. Így egy csodának éltem meg az egész folyamatot és most is rendkívül hálás vagyok a férjemnek, Neked és ennek a módszernek, a kórházi ügyeletes orvosnak és szülésznőnek, de legfőképpen a testemnek, hogy így tudott működni.

Május 15-én hajnalban pisilés után vérzést tapasztaltam majd nem sokkal később elkezdődtek az összehúzódások, de még enyhébb görcsökként. Meghallgattam a szivárvány meditációt, tudtam hogy amíg lehet pihennem kell, ki kell használni az időt. Reggel felhívtam a szülésznőmet, hogy mi a teendő ő azt mondta mindenképpen menjünk be a kórházba, ha vérzés is van, nézzék meg. Csináltak egy ctg-t, megvizsgáltak 2 cm-re nyitva volt a méhszáj, de hazaengedtek, mert még nem volt annyira aktív a vajúdás. Read more

Szüléstörténet 167, Janka baba

Örömmel írok Neked újra, mert május 25-én reggel megérkezett hozzánk kicsi lányunk, Janka. 6 és fél óra alatt, beavatkozások nélkül, gátvédelemben, hófehér magzatmázban, a világra kíváncsian, éberen, nyitott szemmel sírás nélkül született. Azóta is nyugodt, békés, mosolygós baba. Igazi kincset kaptunk. 🙂
Szeretném még egyszer megköszönni Neked mindazt, amit tőled tanulhattunk a szülésről, születésről. Csodálatos élményben volt részünk, amit sosem fogunk elfelejteni.
Hálával és szeretettel gondolunk Rád és családodra!

Szüléstörténet 166, Julcsi baba

Már várandós voltam harmadik gyermekünkkel, amikor megfogadtam, hogy ez a szülés lesz mindhárom közül a legjobb. Annak ellenére vagy annál is inkább, mert a járványhelyzet sok bizonytalanságot váltott ki bennem és a “szorongás-mutatóm” sokszor magasan állt. Meg akartam erősíteni magamat mentálisan, lelkileg, hogy derűs lélekkel, telve önbizalommal várjam a nagy találkozást a kisbabánkkal. Ezért végeztem el áprilisban az Örömteli Szülés tanfolyamot.

Rendszeresen hallgattam a meditációt, a megerősítéseket, gyakoroltam a légzéstechnikákat.

A szülés hajnalán a kórházban is ezt hallgattam, amíg a vajúdóban pihentem és hangolódtam a kórházi légkörhöz. A beérkezésünkkor ugyanis az otthoni rendszeres összehúzódás lelassult, kellett pár óra pihenés. A relaxáció, meditació, vizualizáció segített újra magamra találni. A “bátorság” szó lebegett a szemem előtt és hogy hamarosan karjaimban tarthatom kislányunkat, amit a közös meditációinkkor már olyan élethűen elképzeltem.

Amikor újra összeszedtem magam fejben, lélelkben, a testem kész volt folytatni a szülést. Még hozzá nagyon intenzívre kapcsolt. Belementem a hullámokba, hogy hatékonyabb legyen az előrehaladás, közben a légzésre, ellazulásra fókuszáltam. Sikerült, mert nagyon hamar eljutottunk a kitolási szakaszig. Ez a rész is úgy sikerült, ahogy otthon vizualizáltam, sőt sérülésmentesen. A férjem eközben mindvégig aktívan segített nekem és végül nagy örömmel ölelhettük magunkhoz Julcsi babánkat. Fantasztikus élmény volt az egész! Hálásan köszönöm a felkészítést!️

Szüléstörténet 165, Máté baba

A 38. héten pont egy szerda esti időpontunk volt terhesgondozásra ahová már úgy mentünk mintha készülődne valami (és a nyákdugo is tavozott mèg előző este). Az orvosunk azt mondta, hogy úgy tippeli a héten baba lesz, a tágulás 1 centi volt.

Hazamentünk majd este 10 körül már erősebben éreztem azt a “valamit” és a testem is tisztulásnak indult minden irányból :)) Férjem folyamatosan tette a kandallóba a fát, én hol a meditációt, hol a relaxáló zenèt hallgattam, gyakran tusoltam és olyan érzésem volt, hogy nem éri meg elmozdulni a wc mellől. Végül hajnalban úgy döntöttünk útnak indulunk ami kb fél óra volt, de azért tartottunk is tőle, hogy ezek még nem olyan fájások és majd “hazazavarnak”. Közben megàlltunk egy benzinkúton, hogy férjemnek a hosszú vajúdásra vegyünk szendvicseket ahogy a szülèsznőnk kérte.. 🙂 Itt azèrt már erősen gondolkodtam hogyan fogok két lábon feljutni a 2. emeleti szülèszetre, mert a “valamit” még erősebben éreztem.

Read more

Szüléstörténet 164, Janka baba

Örömmel írok Neked, hogy megérkezett hozzánk kicsi lányunk, Janka. 6 és fél óra alatt, beavatkozások nélkül, gátvédelemben, hófehér magzatmázban, a világra kíváncsian, éberen, nyitott szemmel sírás nélkül született. Azóta is nyugodt, békés, mosolygós baba. Igazi kincset kaptunk. 🙂
A várandósság 7. hónapjában vettem részt az Örömteli szülés tanfolyamon, attól kezdve mindennap hallgattam a szivárvány-meditációt és a megerősítő állításokat többször is. Ezzel párhuzamosan Kriston-tréningen is részt vettem. A két módszer együttesen biztosította azt, hogy mind testben, mind lélekben teljesen felkészülve várhassam kislányom születését. Read more

Szüléstörténet 163, Balázs baba

Az Örömteli szülés tanfolyamot a férjem ajánlotta a figyelmembe, aminek a filozófiája rögtön megfogott, tudtam, hogy ez az, amire szükségem van. Az egész szülés témától ugyanis fényévekre álltam, tele félelmekkel, tévhitekkel, tájékozatlansággal. A tanfolyam olyannyira felkészített mentálisan, amellett, hogy a szülést támogató technikák széles tárházát sajátíthattam el, hogy nyugalommal és magabiztosan indulhattam el az anyává válás útján.

Ezért hálával és szeretettel gondolok Kuharcsik Rékára, a tanfolyam vezetőjére, akinek professzionális felkészültsége mellett magával ragadó személyisége és lelkesedése az, ami miatt örömmel ajánlom minden kismamának!

Balázs, 2019. július 29. 15:55

Balázs épp aznap született, amikorra ki voltam írva. A magzatvíz már előző nap 16 órakor elkezdett szivárogni, így kezdődött. Tudattam a nőgyógyászommal, akinek kérésére 18 óra körül bementünk a kórházba, onnan már nem jöttem haza. Read more

Szüléstörténet 162, Eliza baba

Szeretnénk Veled megosztani az örömünket, április 17-én megérkezett a kislányunk, Eliza.

Februárban vettünk részt az Örömteli szülés tanfolyamon és azóta is minden nap gyakoroltam a szivárvány meditációt és a lufi fújós légzést is, a nyíló virág vizualizálásával, valamint sokat hallgattam a megerősítéseket is, ami szintén rengeteget segített.

Nagyon hálásak vagyunk, hogy a segítségeddel ilyen jól fel tudtunk készülni a szülésre. Nagyon sokat segített a tanfolyam és hogy sikerült olyan szülésznőt és orvost választani, akik teljes mértékben támogatták az elképzeléseinket. A szülésznőm Szamos Julianna és a doktornőm Dr. Demeter Ágota is fantasztikusak voltak. A Sote II-n szültem. Róluk is és a kórházról is csak jókat tudok mondani egyébként.

Szüléstörténetünk:

Hajnal 3kor kezdődtek az összehúzódások, nem ijedtem meg, emlékeztem a tanfolyamon megbeszéltekre, így megpróbáltam még visszaaludni. Fekve viszont nagyon nem volt kényelmes. Jöttem, mentem, próbáltam ülve pihengetni, zuhanyoztam, hajat mostam, reggeliztem, majd 8kor hívtam a szülésznőt, hogy mi a helyzet. Folyamatosan egyeztettünk és megbeszéltük, hogy a végsőkig otthon maradunk. Igyekeztem alkalmazni a megfelelő levegővételt, vizualizáltam a méhszáj tágulását, nyíltak a virágok. Próbáltam enni, inni, hogy legyen energiám, a férjemnek még hajnalban mondtam, hogy aludjon amíg tud, mert később nagy szükségem lesz rá .

Read more

Szüléstörténet 161, Olivér baba

Januárban vettünk részt az Örömteli szülés tanfolyamon. A meditációkat azóta is rendszeresen gyakoroltam, úgy készültem a szülésre.

Április 15-én megérkezett hozzánk szemünk fénye, Olivér 🙂
3710 grammal és 57 cm-el született, szép nagy hajas babaként, csatolok is fotókat róla, amik 1 naposan készültek.

A szüléstörténetem röviden:
április 11-ére voltam kiírva, ekkor már heti 2x figyelték a CTG-n a kisbabámat. Minden rendben volt, viszont a 12-ei ultrahangvizsgálaton kiderült, hogy nagyon fogy a magzatvizem és a köldökzsinórt sem látták rendesen; mindeközben a méhszájam teljesen zárva volt.
A következő két napban fájásaim lettek, de csak nagyon enyhék, a méhszájam továbbra is teljesen zárt maradt teljesen. Végül úgy döntöttünk az orvossal és a szülésznővel (akik egyébként mindketten nagyon a természetes szülés hívei), hogy legyen gyengéd császár; mert a fájásaim nemhogy erősödtek, hanem csak gyengültek folyamatosan. Mesterséges oxitocinnal pedig nem akartak szenvedtetni, mert azt mondták, ha ennyire zárt maradtam, akkor jó eséllyel csak több órás szenvedésnek tennének ki, mielőtt a műtőbe tolnának..
Read more

Szüléstörténet 160, Dóra baba

Örömmel értesítelek, hogy 06.05-én 16:25-kor megszületett kislányunk Dóra, 2950 g és 51cm, születése örömteli volt mind a baba mind az Anyuka számára.

Örömteli szülésünk története: 06.05-én 11-re mentünk ctg-re, ami jól indult, de aztán a baba bealudt és nem volt magzatmozgás. Ettem, ittam, semmi…feladtuk. Mikor felálltam a székből, éreztem, hogy valami kifolyt belem. Gyorsan wc-re szaladtam, szerintem nyákdugó távozott. Közben megérkezett az orvosom is, elmeséltem neki az eseményeket, majd megvizsgált. 2 ujjnyira nyitva, hurrá örülünk:))))
Aztán, hogy másztam le a székről, elfolyt a magzatvíz, ami sajnos nem volt tiszta, mekóniumos. Szerencsére a legjobb helyen voltunk, maradunk szülni. Orvos kiszaladt férjemhez, hogy értesítse a fejleményekről, majd beengedték hozzám, ahol én már a kórházi köpenyben vártam nagy izgalmakkal. Ekkor volt kb. 12 óra, én nagyon izgatott lettem, erre nem készültem fel, csak CTG-re jöttem:)))

Doki elmesélte a teendőket, tudta, hogy mindenféle fájdalomcsillapító, oxitocin nélkül szeretném végig csinálni és persze gátvédelemmel. Mivel a magzatvíz mekóniumos volt, gyorsan kellett összehúzódásokat generálnom, mondtam a dokinak, hogy hadd próbálkozzak, mielőtt oxitocinra kerülne a sor, megengedte. Sétáltam, labdáztam, szórakoztattam a szülésznőt, aktívan vizualizáltam, nyíltak a rózsabimbók. Szerencsére rendelkezem nagy adag öniróniával, próbáltam viccesre venni a helyzetet (az ember tényleg kiszolgáltatott helyzetbe kerül ilyenkor, amit el kell fogadnunk!!!). Szülésznő nagyon kedves volt, mindent elmesélt előre mi történik, bármit lehetett kérdezni, készségesen válaszolt.
Read more