Kiújult a nemi herpeszem. Szülhetek ettől még hüvelyi úton?

Két héttel a szülés előtt, viszonylag masszív tünetekkel előjött a nemi herpeszem. Lassan gyógyul, komoly hólyagokkal.  Szülhetek ettől még hüvelyi úton?

A nemi herpesz sajnos kötelezően császárt von magával. Amennyiben a szüléshez képest 3 héten belül jelentkeznek a hólyagocskák, ez a protokoll.
A vírus fertőzheti a babát a szülőcsatornán áthaladva, súlyos agyhártyagyulladást okozva.
Mindenképp egyeztetni kell a kezelőorvossal.

Milyen volt apaszemmel a szülésünk?

 A szülésünket nagyon sok előkészület előzte meg. Számomra attól a pillanattól kezdve, hogy megtudtam, babát várunk,

a világon a legfontosabb dolgom az lett, hogy vigyázzak a Feleségemre és a kisbabánkra, ezért igyekeztem minden terhet levenni a Kedvesemről.

A várandósság időszaka alapjába véve egy izgalmas, várakozással teli időszak volt. A világ nem állt meg, programokat folyamatosan szerveztünk magunknak, nem tunyultunk el, boldog időszak volt, kiélveztük, amennyire csak lehetett. A kisbabánk március 21-re volt kiírva, korábban voltunk a kórházban haskeményedés miatt, de nem aggódtuk túl magunkat azon, hogy hátha előbb érkezik, bíztunk abban, hogy a kicsi tudja, hogy mikor kell érkeznie. 

 

 

 

Read more

Életmóddal a szép szülésért

Várandósan sportolni?

Amióta az eszemet tudom, sportolok: tornára jártam, versenytáncoltam, hosszútávfutottam, majd edzőteremben súlyzós edzéseket végeztem és rúdsportra jártam. Az utóbbi 6 évben a súlyzós edzés volt az alapvető edzésformám, ehhez csatlakozott várandósságom előtti 1 évben a rúdsport és a hozzá kapcsolódó nyújtás, valamint önszorgalomból – az ülőmunka miatt – némi regeneráló gerinctorna. Az életmódomhoz az is hozzátartozik, hogy a táplálkozásomra is odafigyelek, és kezdetben laikusként, 4 éve viszont szakemberként igyekszem tökéletesíteni azt. Nem volt tehát kérdés számomra, hogy babavárás időszaka alatt is folytatni fogom, hiszen az életem eköré épül. A mozgás mindig is fontos része volt az életemnek, és sosem volt elsődleges szempont, hogy csilli villi fitnesz teremben töltsem ezt a fajta én-időmet, ahogy a képekből is látni, én azt képviselem, hogy kellő tudással bárhogy, bárhol lehet edzeni! Így, pocakosan is imádtam mozogni, és valljuk be, ritka mókás látvány, amikor az emberek a teremben a fejüket kapkodják, és realizálják, hogy ez bizony egy várandós pocak. Mivel problémamentes várandósságom volt, egy hetet leszámítva – amikor is az első trimeszter elején álomporral voltam beszórva J – végig edzettem. Read more

Lepényletapadási rendellenesség

 Időnként kapok tőletek alapvetően orvosi szaktudást igénylő kérdést. Az ilyet mindig továbbítom a HypnoBirthing módszerrel szimpatizáló – az oldalon is megtalálható – kedves szülész orvosok egyikének. Ők adnak orvosszakmai választ, amit közzéteszek itt.

A kérdések kapcsán időnként születik bennem olyan alternatív megoldási ötlet, amivel ártani nem tudunk, de ha kellő szenvedéllyel fókuszálunk rá, még pozitív változást is hozhat. Néha az is hoz pozitív változást, ha képesek vagyunk egy kicsit változtatni a szemléletünkön. 

Read more

Dr. Tekse István

Ebben az intejúban Dr. Tekse István szülészorvost ismerhetitek meg.

Az Örömteli szülés program célja, hogy bemutassunk olyan szülészeti szakembereket, akik szemlélete és szakmai gyakorlata támogatja a nők természetes szülés iránti igényét és szívesen kísérik a Hypnobirthing® módszerrel felkéSzülő Édesanyákat is. Bízom benne, hogy ezzel is hozzájárulunk, hogy még több magyar nő megtapasztalhassa a gyengéd, méltóságteljes szülés élményét és még több kisbaba születhessen az öröm hangulatában.

Rövid, lényegre törő riportjaink segítik a tájékozódást és a kapcsolatfelvételt.  

Read more

Az Anyák napja az anyák bátorsága

Mindenkinek ott volt már a pocakjában a baba, csak ő ült ott egyedül. Azért jött, hogy anya lehessen… 

Az elmúlt közel tíz év alatt, amióta Hypnobirthing szülésfelkészítő kurzusokat tartok, ritkán csatlakozik valaki a négy alkalmas tanfolyamhoz úgy, hogy még nem várandós. Felfigyeltem hát erre a nőre és azon gondolkoztam, miféle erők hozhatták ide?

Bea történetével szeretném köszönteni magunkat az Anyák napján. Ez a mi napunk, amikor az anyaság alkímiája mindent elborít. Az érzelmek sokfélesége, intenzitása. Áthat minket az öröm, a szeretet, a hála, a büszkeség és akár a feltörő emlék, ami életünk egyik legnagyobb napját idézi, anyává válásunkat 

És emlékszünk a bizonytalanságra, vagy a szüléstől való félelemre, esetenként rettegésre.   Read more

Dr. Herczegh Szabolcs

Ebben az intejúban Dr. Herczegh Szabolcs szülészorvost ismerhetitek meg.

Az Örömteli szülés program célja, hogy bemutassunk olyan szülészeti szakembereket, akik szemlélete és szakmai gyakorlata támogatja a nők természetes szülés iránti igényét és szívesen kísérik a Hypnobirthing® módszerrel felkéSzülő Édesanyákat is. Bízom benne, hogy ezzel is hozzájárulunk, hogy még több magyar nő megtapasztalhassa a gyengéd, méltóságteljes szülés élményét és még több kisbaba születhessen az öröm hangulatában.

Rövid, lényegre törő riportjaink segítik a tájékozódást és a kapcsolatfelvételt.  

Read more

Híddá válni ég és föld között

Ezek után csak így szeretnék babát világra hozni

Család születik negyedik rész

A világrahozatal pillanatai

A hónap már biztos, már csak a nap kérdéses. Kezdte ezzel valaki január elején a környezetemben, amikor a kicsi születéséről beszélgettünk. És valóban. Átléptünk az újévbe, de a pocaklakó még csak jósló fájásokat produkált.

Read more