Szüléstörténet 123, Zéti baba
Mindenképp szerettem volna írni egy hosszabbat, de előbb megvártam amíg kicsit feldolgozom ezt a hatalmas életeseményt. Még így is kellett egy kis idő, hogy igazán csodálatos volt, annyi minden gondolat kavargott a fejemben. Szinte minden nap beszélgetünk a szülésünkről a férjemmel, minden nap szóba kerül egy-egy apró részlet, amire én nem is emlékeztem.
Azt előrebocsátanám, hogy állami kórházban szültem, ahol emberségesen bántak velünk. Mindent megkaptunk, amit emberileg lehetett biztosítani, és mindent, amit a protokoll engedett. A többi hiánya pedig a fentiek miatt nem is hagyott bennem semmiféle hiányérzet.
Az Örömteli szülés tanfolyam és a sok relaxáció nem csak a szülésben segített nekem, nekünk, hanem a Read more








