Egy kis időre szükségem volt, hogy összeszedjem a gondolataimat és leüljek megírni neked ezt a levelet. Összességében, semmi sem úgy történt, ahogy elképzeltem. Köszönöm szépen, hogy a terminus túllépést követően beszéltünk telefonon február 2-án és február 3-án. Az általad javasolt méhszáj megnyílásának vizualizációja meghozta a kívánt hatást és legalább a ballon felhelyezést megúsztam.
Most pedig jöjjön a szüléstörténetem. Igazad volt abban, hogy nyomás alá fognak helyezni a kórházban. 3 nap kemény ellenállást követően az osztályvezető orvos behívatott magához egy újabb ctg és ultrahang vizsgálat után és azt mondta, hogy kiírnak császármetszésre. Az egyedüli ok a magzatvíz mennyiségének a csökkenése, illetve a méhlepény elmeszesedése volt, emellett a baba szívhangja és a keringése rendben volt, ezenfelül gyakran éreztem mozgolódni. Kaptam hideget, meleget a nyakamba és pár nem túl kellemes megjegyzést arra vonatkozóan, hogy én miért is ragaszkodom a beavatkozásmentes, természetes szüléshez. A legszörnyűbb az volt, amikor hosszasan azt taglalta a doktor úr, hogy felelőtlen anyaként kockáztatom a baba életét. A leletet az ultrahang vizsgálatról nem kaptam meg (nem véletlenül), így csak a szóban elhangzott keringési eredményekre tudtam hivatkozni, amik teljesen rendben voltak. Jelen volt az az orvos is, aki az előző két napban burokrepesztést javasolt. Tudtam, hogy az egész helyzet egy jó zsaru-rossz zsaru felállás. Már nem éreztem magamban erőt, hogy tovább tartsam magamat az elképzeléseimhez. Itt meg kellett állnom és a lehető legtöbbet kihozni a helyzetből. Kihátrálást tanusítottam és röviden megjegyeztem, ha ez most egy lecke volt az orvosok részéről, akkor átjött az üzenet és szeretném ha megadnák a lehetőséget, hogy hüvelyi úton burokrepesztés útján szüljem meg a kisbabámat. Hosszas egyezkedés után, végül belementek, azzal a feltétellel, hogyha tiszta a magzatvíz. Hívtam a férjemet, kértem, hogy azonnal induljon el és hozza a legesleglelkesítőbb énjét, a jó kedvet és a pozitív hozzáállását. Megtörtént a burokrepesztés, tiszta volt a magzatvíz. Két órát adtak, hogy beinduljanak a fájások. A párommal együtt lélegeztünk, elképzeltem, ahogy szépen nyílik a méhszáj és igyekeztem ellazulni amennyire csak lehet. Kis idő alatt sikerült a gondolataimat átalakítani és arra koncentráltam, hogy a lehető legtöbbet kihozzuk a helyzetből. Táncoltunk, nevettünk, vizualizáltunk és hallgattam a szivárvány meditációt. Mivel nem voltak elég intenzívek a hullámzások, oxitocint kaptam. Read more

Mindenekelőtt őszintén szeretném megköszönni a sok-sok hasznos és hasznosítható (!) információt, amelyeket megosztottál velem/velünk az Örömteli szülés tanfolyamon. Sokat gyakoroltam, tudatosan készültem a szülésre. A nagy napon számos helyzetben voltál támaszom, olykor észrevétlenül, utólag felismert módon.

Kisfiam, Vince születésének napja egészen pontosan 36 hetes 1 napos korában volt, amikor úgy döntött, hogy vágjunk bele. A szülésem eléggé atipikusnak mondható (pláne első gyerekkel), mert egy szempillantás alatt történt, így mintha kimaradt volna belőle néhány óra.

Szülésem egyedül töltött vasárnapi napom reggelén, 9:00 órakor kezdődött (a nyákdugó távozásával, ami természetesen ott és akkor nem volt ilyen egyértelmű).

Születendő gyermekem takarójának bolyhait szedegettem a legnagyobb nyugalommal és a közben érkező (azt hittem már megszokott, “jósló”) összehúzódást szépen kilélegeztem a tanult módon. Furcsa volt, hogy a szokásosnál több “jósló” összehúzódásom is volt, ráadásul elkezdtem izzadni. Gondoltam egyet és bekapcsoltam a klímát, betakaróztam és próbáltam aludni, úgy éreztem jól esne.

Mivel az időérzékem teljesen cserben hagyott, egy idő után egy telefonos applikációval elkezdtem mérni az összehúzódások gyakoriságát, mert a sorozatos kilélegzésektől nem tudtam elaludni. 🙂 Read more

Előszöris szeretném megköszönni mindazt, amit a tanfolyamod során átadtál nekünk, rengeteget segített a terhesség során és a szülés közben is, és őszintén szólva úgy az egész életemre hatással volt. Hogy miért azt szeretném a szüléstörténetemmel elmesélni.

A hypnobirthingről már első kislányom születése előtt hallottam. Azt hittem ilyet csak azok csinálnak, akik annyira magabiztosak lelkileg, hogy tökéletesen urai tudnak maradni szülés alatt az érzelmeiknek, gondolataiknak. Pánikbeteg múltam miatt nem gondoltam, hogy én ilyen lennék, annak ellenére, hogy rengeteget meditáltam életem során, 15 éves korom óta gyakorlatilag mindig, hol kisebb hol nagyobb kihagyásokkal. Mégis úgy döntöttem, hogy a jó öreg “majd csak lesz valami” taktikát alkalmazom első szülésemnél és gyakorlatilag teljesen felkészületlenül álltam neki, mondván “úgyis rossz lesz, csak túl kell esni rajta”. Nehéz és hosszú szülés volt. Annak ellenére, hogy nagyon büszke voltam magamra, hogy “kibírtam” és eleinte jó élményként maradt meg, mikor második kislányommal teherbe estem újra előjöttek az emlékek és rájöttem, hogy nem szeretnék ezen mégegyszer így keresztül menni.

Sok podcastet hallgattam a hypnobirthingről, mindenki pozitívan nyilatkozott róla ezért elhatároztam, hogy én is kipróbálom, szeretném, hogy gyorsabb és könnyebb szülésélményem legyen másodszorra.

Már a tanfolyam első órája után tudtam, hogy megérkeztem a nekem való helyre. Az a légkör, a nyugodtság ami áradt belőled nagyon sok erőt adott, és végre nem tétlenül vártam a szülést, hanem tudtam valamit tenni érte, hogy jó élmény legyen. Minden nap gyakoroltam a meditációt, a megerősítéseket is időről-időre elővettem és ha szükségesnek éreztem próbáltam az egész életszemléletemet megváltoztatni ennek kapcsán. Kislányomat túlhordtam 8 nappal, ami lelkileg nagyon megterhelő volt és ekkor különösen sokat segítettek a megerősítések, hogy megnyugtassam magam, mert a testem tudja a dolgát és majd beindul a “szülibuli”, ha mindketten készen állunk rá. Read more